ISMERD MEG HAZÁNK ÍRÓIT ~ Németh Krisztina

Kérdezz-felelek Németh Krisztina írónővel

 

 

1. Kedves Krisztina, mesélnél kicsit magadról?

Szombathelyen élek a családommal. Felnőtt gyermekeim vannak, egy fiú és egy lány, így mondhatom, hogy kicsit lazább az életem. Ausztriában dolgozom vendéglátásban, de miközben ez az interjú íródik, éppen tombol a járvány, így jelenleg munka nélkül, kicsit karanténba kényszerültem. De pozitívan várom a jövőt…

2. Van esetleg valami hobbid?

Mivel nem az írás a fő foglalkozásom, így ez a legnagyobb szenvedélyem. Ami mindig is a hétköznapjaimhoz tartozott, az a sport, annak bármilyen formája érdekel, a lényeg, hogy kikapcsoljon, kiüssön. A másik gyengém a hegyek. Imádok túrázni, a hegyek közt nyaralni, vagy egyszerűen csak ülni, és bámulni az óriási csúcsokat, a hegyek közt csillogó tavakat. Ez kapcsol ki a legjobban, az ihlet ilyen helyen ér el legtöbbször.

3. Mikor kezdtél el komolyabban foglalkozni az írással?

2015-ben Nádasi Krisz kiírt egy karácsonyi kisregény-pályázatot. Addig nem írtam, csak fejben, zuhany alatt születtek az izgalmasabbnál izgalmasabb sztorik. A lefolyó már eldugult a sok sztoritól, vettem egy mély levegőt, kiléptem a zuhany alól, és megírtam az egyik történetemet. Mondhatni, hogy Krisz itt fedezett fel. Így 2016-ban megjelentetett egy második antológiát is, amelyben karácsonyi kisregények kaptak helyet, köztük én is. A kötet címe Rejtelmes karácsonyok lett, az én történetem pedig A révállomás, New York. Mindig örömmel gondolok arra, hogy az egyik legsikeresebb történetként beszélnek az enyémről.

4. Nem olyan régen jelent meg a legújabb köteted, amely A hazara címet kapta. Mit jelent ez a szó és miért éppen ezt választottad neki?

A hazarák Afganisztán és Pakisztán területein élő, a szunnita többséggel szemben, az iszlám síita ágához tartozó népcsoport. Vallásuk miatt a tálibok üldözték/üldözik őket. Mivel főhősöm múltjának meghatározó része volt az, hogy hazara családból származott, ezért választottam ezt a címet, de a regénynek van egy alcíme is: Valahol élnem kell, ami Hamid válasza volt arra a kérdésemre, hogy miért menekült el otthonról.

5. Ki tervezte a borítóját?

A borító Szalai Márton műve, ő készítette a Sorsforgácsok című novelláskötetem borítóját is. Ő egyébként nemcsak grafikusként és tördelőként dolgozott velem, hanem menedzselte is a könyv kiadását, megjelenését, sőt ő ismertetett meg a Szülőföld Kiadóval, aki a könyvet gondozza.

6.  A regény Hamid Alizadáról, a tragikus sorsú afgán fiúról szól. Hogy találkoztatok először egymással?

Hamid és én kollégák voltunk egy hotelben. Ő tanulóként került oda. Én eleinte azt hittem róla, hogy külföldi szülők gyermeke, aki már Ausztriában született. Megdöbbentem, amikor tudatosult bennem, hogy ő egy olyan menekült fiú, aki egyedül, szülők nélkül, gyalog tette meg a hosszú utat. Kedves, tisztelettudó fiú volt, hamar beilleszkedett. A nyelvet akkor már nagyon jól beszélte, de engem nagyon mulattatott, hogy mennyire nincs tisztában a világ szórakoztatóbb dolgaival. Nem tudta, ki az a Schwarzenegger, életében nem hallott a Star Warsról, de ha egy Chuck Norrisos viccet meséltünk, rezzenéstelen arccal nézett, mert az ő életét addig nagyon elkerülte a mi multikulti tudásvilágunk. Viszont mindent tudni akart, így mi is sok dolgot tanítottunk neki. (Csak halkan mondom, hogy a magyarok kedves szitokszavai úgy ragadtak rá, mint légy a ragasztópapírra, de hát fiatalság, bolondság. Márpedig ő egy nagyon vidám fiú.) Hamarosan nagyon jó barátság alakult ki köztünk, ami a mai napig is tart. A téli szezont már szakácsként Tirolban dolgozta végig, de szinte heti rendszerességgel beszélünk telefonon. Most is, hogy mindketten karanténban ülünk.

 7. Mikor tervezted el, hogy megírod a történetét, és a világ elé tárod?

Amikor megtudta, hogy írok (éppen akkor jelent meg a Rejtelmes karácsonyok), odajött hozzám és azt kérdezte, megírnám-e az ő történetét? Ez 2016-ban volt. Ahogy egyre inkább közelebb került hozzánk a menekültekről szóló téma, engem mindinkább érdekelt, mit is tudna mesélni? Megrendített, megdöbbentett az a pár történet, amit elmondott, és elhatároztuk, hogy az elejétől kezdi, mindent elmesél. Két évbe telt, de megcsináltuk.

8. Milyen volt vele a közös munka?

Bolondos srác, aki folyton viccet csinál mindenből, és harsányan tud nevetni saját magán is. Talán ez az, ami segített neki túlélni ezt az egészet. Néha a hotel teraszán kávézás közben mesélt, néha én vittem haza, és kihasználtuk azt a húsz percet, de volt, hogy átjött hozzám Magyarországra, miután megkapta a világútlevelet – ami egy menekült státuszú embernél nagyon pozitív dolog –, és itt szőttük a sztorit. Abba is nagyon gyorsan beleegyezett, hogy az írói fantáziám is helyet kaphasson, mert itt-ott a valóság keveredik a fikcióval. Az sem titok, hogy a borítón az ő arca van.

9. Tervezel folytatást Hamid történetének, vagy kisebb bejegyzést írni róla?

Ahogy most alakul a világ, valószínű, hogy elindulhatnék egy másik történettel is, ami róla, vagy a családjáról szól, de ez egyelőre csak terv. Őszintén mondva, nem szeretném, ha olyan élete lenne itt, ami könyv lapjaira kínálkozik. Épp elég volt neki az eddigi életét igazgatni, és hát valljuk be, tizenegy éves kora óta szülők, felnőtt ember irányítása nélkül él, ami igazán tiszteletre méltó, tekintve hogy nyelvet, szakmát tanult, és most dolgozik. Hivatalosan mondhatnánk, hogy hasznos tagja lett a társadalomnak.

10. Milyen visszajelzéseket kaptál az olvasóidtól? 

Eddig nagyon pozitív véleményeket kaptam, de azért azt el kell mondani, hogy a téma megosztó, így olyan választ is kaptam, hogy akkor sem olvasná el, ha fizetnék érte, mert ellenkezik az elveivel. Tudtam, tudom, hogy nem mindenkinek szíve csücske ez a téma, de aki olvasta, az tudja, hogy a politikai állásfoglalástól olyan messze van, mint Kabul Los Angelestől… ez egy családi történet. A könyv első része Hamid apai ági felmenőiről szól, a második részét pedig Hamid meséli el. Szívszorító, kegyetlen, ugyanakkor Hamid története már az önirónia és a humor jegyeit is magában hordozza. Hiába, az afgán nép nagyon vidám, optimista nép, pedig valljuk be, sok okuk nincs rá. A másik visszajelzés az, hogy rengetegen kérdezik, mi van most Hamiddal. Az írói oldalamon írok néha róla, hogy hol tart, akit érdekel nyomon tudja követni, de bárki kérdezhet tőlem is.

11. A következő könyvedről lehet valamit tudni? Hasonló lesz az eddig megjelentekhez, vagy 

kipróbálod magad egy teljesen más műfajban?

Több tervem is van, de hogy melyik fog megvalósulni, azt nem tudom. Most van időm írni, bár az ember ilyen lelkiállapotban nem mindig lubickol a billentyűk tengerében. Az első lehetséges történet egy helyi ihletésű, de a török korba visszarepítő sztori. Torony mellett, ahol éltem, van egy falu, mely forrásának keletkezéséhez a törökök portyázásai köthetők. Izgalmas regény kerekedhetne belőle, és számomra újdonság lehetne, hogy a képzeletemre bízhatnám magam. Hamid történetét megírni azért volt nehéz, mert rengeteg háttérkutatás kellett hozzá, hihetetlen sok témába vágó olvasással. A török kor is ilyen, de ha magát a sztorit a kezem közé kaparintom, úgy kicsavarom, hogy elég lesz kibogoznom.

12. Az eddig megjelent – 1 antológia, 1 novelláskötet és 1 antológia – munkáid közül melyik megírását szeretted a legjobban, illetve melyik megírása volt a legnehezebb számodra?

Mindhárom más volt. Az antológia azért, mert ott találkoztam először annak a menetével, hogyan is készül a könyv. Itt kaptam az első olyan „pofont”, hogy azt hiszed, micsoda szuper jó dolgot alkottál, és a szerkesztő visszaküldi összefirkálva az egész kéziratot. De rengeteget tanultam azóta, ami még mindig nem elég. A novelláskötet a régi kisebb írásaimat gyűjti egybe, és ebben van egy romantikus kisregény is, amit megmondom őszintén, nagyon élveztem írni. Új műfaj volt, és erre nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, de a romantikus/erotikus műfajt meghagyom másnak. 

13. Mit üzensz a kezdő szerzőknek?

Türelem, alázat és elfogadás. De leginkább azt kívánom, hogy mindenki találjon maga mellé egy olyan csapatot vagy embert, akik elfogulatlanul segítenek. Mert abból lehet igazán sokat tanulni. Ha valami nem jön össze elsőre, annak megvan az oka. Gyakoroljanak és keressenek alkalmat arra, hogy mások is olvashassák az írásaikat. Mindenből lehet tanulni. A rossz kritikából is, a jóból is. Én szerencsés vagyok, nem vagyok egy sértődős típus. Nem mindenkinek megy ez. Nekem volt, nem egy olyan előolvasóm, akiknek őszinte segítéségével sokat lehetett javítani a könyvön. Azt meg tudjuk, hogy az író soha nem fejezi be a könyvet, legfeljebb csak abbahagyja. 

Köszönöm szépen az írónőnek, 

hogy időt szánt rám és megválaszolta a kérdéseimet.