Véleményem R. S. Grey "With ​This Heart – Ezzel a szívvel" című könyvéről

 R. S. Grey

With ​This Heart – Ezzel a szívvel

Két ​hónappal a találkozásunk előtt még a halál kopogtatott az ajtómon.

Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy szerelmes leszek, nekivágok egy őrületes utazásnak, felülök egy Triceratopsra, egy bár pultján fogok énekelni, és hogy elveszítem a szüzességem, azt gondoltam volna az illetőről, hogy be van drogozva.

Aztán találkoztam Beckkel.

A vadító, okos és tagadhatatlanul elbűvölő Beck úgy száguldott be az életembe, mintha az lett volna a küldetése, hogy megértsem, az életet ne vegyem magától értetődőnek. Megmutatta nekem, hogy nincsenek határok, a szabályok a gyengéknek valók, és hogy egy csók pont akkor fog elcsattanni, amikor a legkevésbé számítok rá.

Fenekestül forgatta fel az életemet. Szinte már az utolsó reménysugarat is elveszítettem, amikor hirtelen kaptam egy új esélyt az élettől. Ezúttal viszont nem hagytam, hogy kicsússzon a kezeim közül.

Úgy indultunk útnak, hogy sem vesztenivalónk nem volt, sem garanciánk a másnapra.

Utunk a fiatal, gondtalan szerelemről szólt.

Az elevenen izzó szerelemről.

Egy olyan szerelemről, amihez nincsen térkép.

Írta: R. S. Grey

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadási év: 2019

Rendelhető: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/romantikus-irodalom/with-this-heart-ezzel-a-szivvel

  

Amikor bejelentésre került, hogy jön a következő R. S. Grey regény, cseppet sem lelkesedtem fel a hír hallatán, mert a szerző Scoring ​Wilder – Testcsel című könyve nem aratott akkora sikert nálam, hogy utána várjam az újabb megjelenést tőle. Úgy voltam vele, rengeteg jobb író van a piacon, akitől fantasztikusabb könyveket is elhozhatna a kiadó, nem érné meg egy ilyen kaliberű művet megjelentetni. Aztán győzőt a kíváncsiságom, elolvastam a fülszövegét és mégis elkezdett érdekelni a történet cselekménye, illetve annyi jó értékelést találtam róla, hogy képtelen voltam parlagon hagyni. A soha határa című regény óta szeretem az olyan történeteket, amelyekben a főkarakterek elindulnak egy hosszú, kalandokkal teli útra, miközben mindent átértékelnek. Kicsit tartottam is tőle, hogy majd a tökéletes koppintását kapom, és bár találtam némi hasonlóságot a két történet között, mégis azt kell írnom, képes volt újat mutatni, amitől megkedveltem. Van egy olyan érzésem, ha nem most talált volna meg a könyv, hanem máskor, más hangulatban, biztos negatívabb véleménnyel vélekednék róla. Nekem most kellett találkoznom vele, és ezt még egyetlen más könyvnél sem éreztem. Bővebben kifejtem lent.

Figyelem!

A szöveg cselekményleírást tartalmazhat!

Röviden a cselekményről…

Abby élete sohasem volt könnyű, egyszerű vagy felhőtlen. Egy veleszületett szívrendellenesség következtében egész addigi élete csak a kórházról és a transzplantációra való várakozás körül forgott. Nem élt, de aztán kapott egy második esélyt, ami keveseknek adatik meg. Beck egy titokzatos fura fiú, aki a lehető legváratlanabb pillanatban és helyen szólítja meg őt, miközben éppen urnát vásárol. Szót szó követ, végül együtt kerekednek fel, hogy elinduljanak egy hosszú utazásra. Hogy milyen kalandokban lesz részük a road trip során? Az a könyv végére kiderül.

Első benyomásom…

Mint már említettem, nagyon szeretem az ilyen témájú könyveket. Valahol legbelül én is vágyom rá, hogy egyszer csak felkerekedjek, és elutazzak jó messzire. Egyszer, majd ha lehetőségem nyílik rá, meg is teszem. Először J. A. Redmerski: A soha határa című könyvének elolvasása után kezdett el bennem érlelődni a gondolat, hogy milyen jó lenne, ha a karakterekhez hasonlóan én is részt vennék egy ilyen kalandban. Emiatt figyeltem fel erre a műre, és ennek köszönhetően vettem rá magam, hogy elolvassam.

Ha összegeznem kellene a regény mondanivalóját, akkor azzal tudnám a legtökéletesebben leírni, hogy egyetlen egy életünk van, és minden pillanatát ki kell élvezni, hiszen senki sem tudja, mikor jár le az ideje. Abby ideje lejárt, de azon kevesek közé tartozik, akinek az élet adott egy második lehetőséget, aminek minden egyes napját, pillanatát ki szeretné használni. Megértettem Abby gondolatait, illetve nagyon is tudtam azonosulni vele valamilyen szinten. Az első kedvenc jelenetem az a pillanat lett, amikor az elején urnákat válogat, és Beck megjelenik a színen. Már ott éreztem, szimpatikusak lesznek a számomra, viszont tartottam attól, hogy a szerző mennyire veti be a jól bevált kliséket, és itt mennyit használ fel belőlük. A kettejük közti kémia a kezdetek óta érződött, ezért is örültem, amikor a lány beadta a derekát és együtt vágtak bele a terv megvalósításába.

Ahogy halad a történet, egyre kíváncsibb voltam a fiú karakterére, mert róla szinte semmit sem tudunk meg. Érdekelt a kiléte. Szimplán, csak a kinézetéről ejtett pár szót, mert például a szemszínét többször is elolvashatjuk, de hogy kicsoda, mit csinál, arról kevesebb szó esik. Amúgy azon nagyon nevettem, amikor a lány megjegyzi, hogy akár sorozatgyilkos is lehet, mert kb. semmit sem tudott róla, mire a srác elmagyarázza neki, hogy miért téves a felvetése. (Na, az én fejemben is megfordult a gondolat) 

Pedig eléggé figyelemfelkeltő a viselkedése, és valahogy mégis az olvasók kedvencévé válik. Ugyan, ki lenne képes bemenni egy ismeretlen lány után a temetkezési boltba, hogy jobban megismerje, majd elkísérni egy olyan útra, aminek a célját még csak nem is tudja. Bumm, bele a nagyvilágba, megkeresni az élet értelmét, bejárni olyan tájakat, ahol előtte még egyszer sem jártak, és elszórni bizonyos hamvakat. Apropó hamvak. Nem fogom elárulni, hogy kinek illetve minek is a hamvait tartalmazta az Abby által vásárolt urna, de emelem a kalapomat az írónő előtt, amiért nem egy értelmetlen klisét gyártott a történetéből. Én másra számítottam, és kellemesen csalódva fellélegeztem.

A kirándulás során számtalanszor éreztem azt, hogy valami nem várt dolog fog történni, és ebből egyetlen egyszer helyesek is voltak a számításaim. Bármennyire fájt a szívem Abby vesztesége miatt, ettől csak még élethűbb lett a cselekmény, és adott neki egy újabb löketet, amikor már kezdett kicsit leülni a sztori.

Ami tetszett benne…

Az utazást emelném ki a leginkább, illetve az átélt kalandokat, amik vagy elvettek a történetből, vagy hozzátettek valami pluszt. A gondolatokat imádtam, többet ki is jegyzeteltem.

Ami nem tetszett…

Nekem a vége nem igazán jött be. Nem a döntés miatt, amit a karakterek meghoztak, hanem a túlságosan hosszú időintervallum miatt, és az azt követő cselekményekkel sem értettem egyet. Egy részem túl értelmetlennek találta és feleslegesnek. Nekem a döntésük meghozatalával ért véget a könyv.

Kedvenc pillanatom - - >

“– Ne haragudj, azért vagy itt, hogy urnát vegyél, vagy…? – kérdeztem, és körbekémleltem, hátha rájövök furcsa, jóllehet érdekes viselkedésének okára.

– Nem – felelte egyszerűen.

– Nem?

Ártatlanul megvonta a vállát.

– Szeretek bejönni, és megnézni a legújabb modelleket. Sosem tudhatod, mikor lesz rá szükséged.

Leesett az állam.

– Komolyan beszélsz?

Megvillantott egy szexi mosolyt. Basszus.

– Nem. Épp jégkását akartam venni az utca másik felén, és láttam, hogy bejössz, úgyhogy hirtelen felindulásból követtelek.

Zavartan hunyorogtam. Nyilván. Túl szexi ahhoz, hogy normális legyen.”