2018. április 18., szerda

L. J. Wesley - Brooke: ​A testem a börtönöm


L. J. Wesley
Brooke: ​A testem a börtönöm









,,Egy baleset, ami mindent megváltoztat. Brooke emlékek nélkül a saját testének börtönébe kerül. A kezelések hatására lassan visszatérő emlékei meggyötrik a lelkét. Vajon miként viseli ezt az időszakot? Ugyanaz az ember lesz, aki volt? Van még bármiféle jövő Brooke számára?"







Írta: L. J. Wesley
Kiadó: Mogul
Kiadási év: 2018
Az író szerzői oldala: L. J. Wesley
Rendelhető itt: L. J. Wesley



Köszönöm az előolvasási lehetőséget L. J. Wesley írónak





Figyelem!!!!
Cselekményleírást tartalmazhat!!!



Pár héttel ezelőtt keresett meg a szerző azzal a lehetőséggel, hogy megjelenés előtt elolvashatom a könyvét. Nagyon örültem a lehetőségnek, mert az Egy​űrállomás-takarító naplója című műve örök kedvenc marad számomra, ezért is voltam kíváncsi, hogy vajon ez képes-e überelni. Jelentem, nálam Brooke totálisan fölülmúlta az említett könyvet. Komolyan. Még magam is meglepődtem rajta.
Előre le kell szögeznem, megpróbálok nem spoilerezni, de azért néha-néha előfordulhat egy-két elcseppentett információ. Nagyon igyekezni fogok, nehogy lelőjem a legnagyobb érdekességeket. Annyit viszont így is elárulhatok, hogy 18 éven felüliek számára ajánlanám, vagy ha nem szeretnék olyan szigorú lenni, akkor 16, de csak saját felelősségre. 
 
,, Hol vagyok?”

  
Ezzel a kérdéssel indít a könyv. Mert az említett karakter magatehetetlenül fekszik egy kórházi ágyon, és képtelen a kommunikációra. Pontosabban csak magában képes rá. Már ezzel megfogott a történet. Kíváncsi voltam rá, hogy kicsoda is ő, de leginkább arra akartam választ kapni, mégis hogyan került ebbe a helyzetbe.
Persze, ezekre a kérdésekre válaszokat kaptam, amit nem árulok el. Pont ez miatt kell elolvasni a könyvet. 


,,Úgy érzem magam, mint egy rab. Az is vagyok. Rab lettem, és a testem a börtönöm.”


Tényleg rab lett a saját testében.
Ahogy haladunk egyre előrébb, úgy ismerjük meg magát a személyt, akinek a szemén keresztül láthatjuk az eseményeket. Az elején még semmit sem tudunk róla. Annyi biztos, hogy kórházban van, mert baleset történt vele. Nos, az emlékezet-kiesésének köszönhetően magának sincs fogalma semmiről. Nem emlékszik a nevére, a családjára, a múltjára, sőt még arra sem, hogyan került kómába. Csak annyit tud, hogy emberek veszik körül, akikhez valami köze lehet, bár fogalma sincs hogyan, vagy miképpen.
Szegényt kicsit sajnálom, mert hiába van tudatánál, és hiába akar kommunikálni másokkal, sehogy sem sikerül neki. Rossz belegondolni, milyen lehetne a helyében lenni. Brrr! Még a hideg is kiráz, ha rágondolok. 


,,Tizenöt év? Hogy felejthetek el tizenöt évnyi ismeretséget, barátságot… vagy szerelmet? Miért nem emlékszem rád? Mi a fene történt velem?”


Ő olyan karakter, akit lehet szeretni és utálni is. A visszatérő emlékképeiből össze tudjuk tenni mi, olvasók, a múltját és a jelenét is. A múltjában megismerjük azt a Brooke-ot, aki élvezi az életét és falja a férfiakat. Akad, amikor egyszerre többet is. Az a jelenet kedvenc lett, mert nagyon jól megírt erotikus pillanat volt, ami kellett a történetbe.

,,– Mindjárt éjfél – suttogta Jim a fülembe.
– Tudom. És?
– Azt mondják, szerencsét hoz, ha szilveszter éjfélkor megcsókolsz valakit. És én téged szeretnélek megcsókolni.”


Brooke a célja érdekében bármit képes bevetni, mert semmitől sem riad vissza. Ördögi egy csaj, de pont ezért imádtam őt.
A jelenben teljesen a múltbéli énjének az ellentéte. Jó, nem sokat változott, mégis úgy érzem, mintha a történtek gyökeres változásokat idéztek volna elő benne. De, hogy a végén vajon felébred-e, vagy valami más történik vele, azt megtartom magamnak. Szerintem jobb, ha csak ennyit árulok el a könyvről, és bemutatom a karaktereket.


A karakterek:

Brooke: Mint már említettem, őt egyszerre lehet szeretni és utálni. Mindkét érzést éreztem iránta, pláne, miután jobban megismertem. Többször úgy gondoltam, hogy talán több ok is állhatott a dolgok mögött, amitől ilyenné vált. A végére mégis oda voltam érte, és annyira drukkoltam neki, hogy végre legyen szerencséje.

Alice: Őt nagyon megkedveltem. A kitartása szimpatikusabbá tette számomra, mert ő töretlenül hitt abban, hogy Brooke fel fog ébredni. A saját történetszála is érdekes volt, de azért sajnáltam is miatta.

Jim: A visszaemlékezésekből szimpatikus lett, és ha választanom kellene, hogy kit sajnálok a legjobban, akkor őt választanám.

Dr. Valentine Bloom: Bárcsak a valóságban is ilyen dokik szaladgálnának! Én szívesen lennék a betege, és szerintem sok mindent elárulok ezzel.

Ami tetszett számomra: Brooke, a többi karakter, és úgy maga az egész. Úgy pörögtek előttem az események, mintha filmet néztem volna.

Ami nem tetszett: Furcsa, de nem találtam benne olyant, ami annyira kiverte volna nálam a biztosítékot.  Nagyon élveztem, mert képtelen voltam elszakadni tőle.




2018. április 17., kedd

ISMERD MEG HAZÁNK ÍRÓIT - Krencz Nóra

Kérdezz-felelek  Krencz Nóra írónővel 





Gyere és ismerd meg Krencz Nórát, a Megszámlálhatatlan-sorozat írónőjét 

*-*-*
 

Mesélnél kicsit magadról?

A hétköznapi létem nem túl izgalmas. Egy 26 éves cukrász vagyok, aki minden nap kora hajnalban indul dolgozni, s a kollégái legnagyobb csodálkozására délután még képes használni az agyát, hogy komplett könyveket írjon.
  

  Hogy kezdtél írni?

Egész életemben álmodozó voltam, de ténylegesen írni csak 16 évesen kezdtem. Sajnos ez nem egy mesébe illő történet. Gyötrelmes családi gondok hajtottak a képzelgésbe. Az ötleteim, a karaktereim tartották bennem a lelket, és segítettek kitartani.
Amit nagyon kevesen tudnak, hogy a Facebook-csoportomat is ezért neveztem el Fantáziamenedéknek. Ez a szó jelképezi a kezdeteket. Különös, de tényleg igaz, hogy minden rosszban van valami jó. A múltam legsötétebb időszaka hozta el a jelenembe az öröm forrását.

Mit jelent számodra az írás?

Régen a menedékem, a mentsváram volt, ma már az életem. Olyan számomra, mint egy nélkülözhetetlen szerv vagy testrész. Ha nem lenne, kevesebb, gyengébb lennék. Sokszor észrevettem már magamon, hogy pusztán a tudat, hogy író lehetek, rengeteg erőt ad, és a mindennapok buktatóit is sokkal könnyebben veszem.

2016-ban jelent meg a Megszámlálhatatlan első kötete, A hordozó, amit 2017-ben követett A hófehér másvilág. Hány részesre tervezed a sorozatot?

Ez egy trilógia. Legalábbis eredetileg csak ennyit terveztem, aztán jött a blogregény ötlete, s ezáltal kicsit kibővült a világ.
Lesz a Megszámlálhatatlannak egy előzménykötete is, s elvileg az lesz az utolsó, amit ebben a témában írok. Elvileg, aztán ki tudja, később, mire vetemedem.

  Az említett könyvnél maradva, ki volt a legelső, aki elolvashatta?

Ildikó, a nagynéném és Virág, a mostohalányom.

  Honnét származik a könyv ötlete?

Amikor az első fejezet megszületett, még fogalmam sem volt, hogy mit akarok kezdeni vele. Elég univerzális lett, bármerre elindulhattam volna. Évekbe telt, mire lassanként összeállt a fejemben az újraéledés folyamata. Akkoriban, amikor az alap megfogant, nagyon népszerűek voltak a vámpíros könyvek, és engem foglalkoztatott a halhatatlanság. Arra gondoltam, mi lenne, ha kicsit új köntösbe bújtatnám, újraértelmezném a dolgot. Emlékszem, mennyire megdöbbentem minden egyes alkalommal, amikor egy újabb mozaikdarabbal egészült ki a világ. Addig nem is hittem, hogy képes vagyok teremteni. Az írás épp emiatt egy hihetetlenül különleges munka.

    Mi a véleményed Fabyen karakteréről?

Ő nem szokványos főhős. Egy esetlen fickó, aki gyávának vallja magát, de valójában sokkal több lelkierő rejlik benne. Amikor valami furcsa jelenségbe botlik, végtelen kíváncsiság hajtja, hogy megtalálja a válaszokat.
Fabyen elemi erővel és rendkívül váratlanul tört elő belőlem, és írta le magát egy papírra. Aznap feneketlen lelki mélységekben jártam – szintén a fentebb említettek miatt –, és ez lett a vége. Miután visszatértem a pokolból, ő már készen várt engem a felszínen.
Ő az én űzött, hajszolt, kamaszosan heves és kapkodó énem lenyomata.


A könyved borítói eszméletlenül gyönyörűek. Elárulod, hogy ki tervezte őket?

A fotókat a neten vettem. Az első rész borítóján semmi módosítás nem történt a képpel, pontosan így nézett ki, ahogy most van. A másodikat viszont már Borka tuningolta fel. A fehér köd a lány háta mögött nem volt rajta az eredeti fotón.

   Mi a véleményed a pozitív, illetve negatív kritikákról?

Minden véleményt szívesen fogadok. Természetesen én sem vagyok kőből. Fáj a szívem, ha bírálják a szereplőimet, de nem célom bárkit elijeszteni, és olyan képet mutatni magamról, ami ellenszenvet ébreszt másokban. Igyekszem az építő jellegű kritikákat a magam javára fordítani, és alkalmazni a különböző észvételeket, ha az belefér az elképzeléseimbe.
Kaptam már nagyon rosszindulatú kritikát is. Túléltem. Még mindig itt vagyok, de nagyon rosszul esett. Az esetek többségében azonban rugalmas és toleráns vagyok.

Mennyi időt tudsz munka mellett az írásra szentelni?

Még nincs gyerekem, szóval akár az egész délutánt ezzel tölthetem, ha akarom. A férjem maximálisan támogat, így sosem korlátoz, ha írással kapcsolatos feladataim vannak. Minden szabad percet kihasználok.

  A követ című könyved először webregényként volt elérhető, de most már ingyen letölthető. Mennyire kapcsolódik a Megszámlálhatatlan-sorozathoz? Önálló könyvként is megállja a helyét?

Az első kérdésre válaszolva: teljesen. A követ is az újraéledők világának szerves része. Annyiban különbözik a sorozattól, hogy a jövőben játszódik. A könyvek szereplői itt már a történelem részei.
A követ önálló könyvként is élvezhető, mert más karakterekről szól. Azonban maradnak homályos foltok, mert bizonyos elemek részletes kifejtését meghagytam a megjelent köteteknek. Maga a blogregény csak kedvcsinálónak készült, hogy felhívja a figyelmet erre a világra. A sorozat olvasását ezzel is lehet kezdeni, mert semmi poént nem lő le az első és a második kötet cselekményéből.

  Hamarosan folytatódik a webregényed, amit Robin O’Wrightlyval együtt írtál. Milyen volt a közös munka?

Nagyon élveztem, és szerintem Borka is. Alapból terveztük, hogy megpróbálunk közösen írni, így amikor felmerült, hogy folytatnám A követet, meghívtam. Előnyt jelentett, hogy már ismerte az összes irományomat. Ő azon kevesek egyike, aki a sorozat harmadik részét is olvasta.
Mielőtt belekezdtünk volna, adtam neki támpontokat, amitől nem térhet el, de egyébként teljesen szabad kezet kapott. Megalkothatta a saját karakterét, és egy viszonylag „érintetlen” területre szabadulhatott rá a világomban, amit én még nem népesítettem be, csupán említettem. Kifejezett kérésem volt, hogy ne féltsen engem, bátran csavarjon a sztorin, ha ahhoz van kedve, csak azt az irányt tartsuk nagy vonalakban, amit előre kitaláltunk már.
Néhányszor sikerült is meglepnie, és hihetetlenül jó ötleteket hozott. Megértette a világom lényegét. Beilleszkedett, de közben mégis önmaga maradt, és ez azért jó, mert ettől lett a saját szereplője egyedi és különleges.
Ha szabad, ha nem, én szerelmes lettem a történetünkbe, és minden pillanatát imádtam a munkának.

Hogy szeretsz jobban írni, egyedül vagy párban?

Erre nincs válaszom, mert mindegyik másért csodálatos. Nyilván az lesz a gyakoribb, hogy egyedül írok, de ha esetleg újra felmerül egy közös sztori, és időm engedi, szívesen beleugrok egy újabb projektbe.

Milyen korosztálynak ajánlanád a könyved?

A hordozót elég széles réteg szerette. Sokan olvasták az idősebb korosztályból is, és jó visszajelzéseket kaptam. Kivéve a dédimtől, mert ő azt mondta: „Nekem nem tetszik, kisleányom. Hogyan jutnak neked ilyenek eszedbe?” :D
Minél több könyv születik, annál jobban kirajzolódik, hogy kiknek írok valójában. 18 éves kortól 30-ig tájolom be jelenleg, de elég vegyes az eddig összegyűlt tábor. Tényleg sok korcsoport találta már jónak a könyveket, én pedig egyiküket sem szeretném kirekeszteni a körből. 




Köszönöm szépen az írónőnek, 
hogy időt szánt rám és megválaszolta a kérdéseimet.