2018. június 13., szerda

Könyvhét, első nap – találkozás Cecelia Ahern írónővel


Könyvhét, első nap – találkozás
 Cecelia Ahern írónővel






A Könyvhét kezdete előtti napokban szereztem róla tudomást, hogy Cecelia Ahern hazánkba látogat, és személyesen is találkozhatok vele. Ő írta többek között az Ui.: ​Szeretlek, Ahol ​a szivárvány véget ér, az Ajándék, illetve a nem olyan régen megjelenő Lantmadár című könyveket. Egy fiatal, tehetséges és gyönyörű írónőről van szó, aki hazánkban is nagy népszerűségnek örvend már évek óta. Nem minden héten látogat kicsiny országunkba egy ilyen híres szerző, így vétek lett volna számomra kihagyni eme jelentős eseményt. Roppantul boldog voltam, hogy alkalmam adódott részt venni rajta. 



Június hetedikén, délután öt órakor vette kezdetét a beszélgetés a Vörösmarty téren.
 A korai esőt később tikkasztó meleg váltotta fel, ami így sem tudta meggátolni, hogy rengetegen megálljanak, és végighallgassák az írónővel való beszélgetést. Napernyőket helyeztek ki a székeknél, melyek kis árnyékot biztosítottak.
Aztán kisebb várakozás után a színpadon megjelent Cecelia, valamint Balázsy Panna írónő, beszélgetésüket pedig egy tolmács fordította, hogy mindenki számára érthető legyen Ahern minden elhangzott válasza. Szabó Tibor Benjáminnak, az Athenaeum Kiadó vezetőjének kedves szavai után elkezdődött az, amire oly régóta vártunk.



Az első kérdésre nagyon viccesen válaszolt az írónő. Sajnos csak a telefonom volt nálam, mert a barátnőm albérletében hagytam a füzetemet, így a mobilba pötyögtem be az elhangzottakat. Plusz nyolcvan fokban, a tűző napon, miközben egy esernyőt szorongattam, hátha az képes egy kis árnyékot adni, nem ment olyan könnyen az írás. 



A kitett napernyők nem mindegyik részt takarták, csak egy oldalt, ezért húztam fel az esernyőmet, amitől még szerencsétlenebbül ment a telefonon jegyzetelés. Pár percnyi szenvedés után inkább a megsülést választottam, pláne, hogy sikerült megböknöm az engem elkísérő barátnőmet, illetve az egyik mellettem ülő hölgyet, akitől sűrű bocsánatkérések közepette próbáltam az emelvény felől hangzó beszélgetésre is odafigyelni. Miután megszabadultam a terhemtől, onnantól kezdve könnyebben ment minden.
Visszakanyarodva Cecelia szavaira: azzal viccelődött, hogy amerre jár, viszi magával az esőt. Róla tudni kell, hogy Írországban született, méghozzá Dublinban, amiről sokan azt tartják, hogy igen esős hely. A beszélgetés ugyanilyen jókedvvel folytatódott. A továbbiakban az írásról faggatták. A közönség megtudhatta tőle, hogy nyolc éves kora óta ír. Először verseket és naplóbejegyzéseket, valamint a rengeteg gondolatát papírra vetette. Tizennégy múlt, amikor az első könyvét megírta, de azt mondta, hogy ezt senki sem olvashatja el. Azt is megtudhattuk, hogy elolvasta a régi naplóit. Addig olvasta őket, amíg az első gyermeke meg nem született. Ő nem tényeket írt le, amelyek vele történtek, hanem a gondolatait.
Az írásai azokról a fiúkról szóltak, akikbe beleszeretett, de nem viszonozták az érzelmeit. Egyébként nagyon szeret olvasni, mindig van nála egy könyv. Sőt, azt is elmesélte, hogy a másik kedvence a Babysisters Club. Ezt régebben próbálta összegyűjteni, hogy a teljes sorozatot elolvassa. A mókás benne az, hogy a sorozatszerző kiadója lett Cecelia későbbi kiadója is.
Az édesanyja tanácsolta neki, hogy küldje el megjelentetésre az Ui.: ​Szeretlek című könyvét, mert neki nagyon tetszett. 

Ui.: ​Szeretlek: A regénnyel kapcsolatban személyes tapasztalatokról faggatták. A könyvről azt kell tudni, hogy egy fiatal nőről szól, aki elveszíti imádott férjét, és onnantól kezdve az egész élete megváltozik.
Az írónő erre azt felelte, hogy ő hasonló fájdalmat szerencsére még nem élt meg, mint Holly, a történet főszereplője. Viszont párhuzam figyelhető meg köztük. Depressziós volt és pánikrohamokkal küzdött, akárcsak Holly a szerelme elvesztése után. Nem magáról mintázta a karakterét, de tükröt tartott maga elé, aminek köszönhetően végül ő is magához tért, csak úgy, mint a szereplő.
Míg Hollyban a férje levelei tartották a lelket, addig Ceceliában az írás.
Este 10 órától egészen reggel hatig írta a könyvét. Közben az édesanyja támogatta, motiválta, figyelte és elolvasta, amit leírt. Ennek köszönhetően ő képtelen eldönteni, hogy az édesanyjának azért tetszett-e a könyve, mert annyira jó volt, vagy csak boldognak akarta látni a lányát.
Amikor pár héttel előtte meghívták Ceceliát, feltettek az interneten egy kérdést, ami visszatérő téma volt, mint például a gyász és a veszteség, és egy iránymutatás, hogyan kell felállni.
Az írónő válasza az volt, hogy a műveit nem tanácsadónak szánja, és ha segíteni szeretne, akkor csak is magán. A könyveivel szórakoztatni akarja az olvasóit. A fejében megszületett történetet mások vagy egészen másképpen értelmezik néha, vagy ismerősnek találják. Ez a személyes kapcsolat teljesen lenyűgözi őt. 

Ezt követően Cecelia elmesélte, hogy a Love, Rosie – Ahol a szivárvány véget ér – című könyve kapcsán kapott egy édes visszajelzést. A kedves olvasója elmesélte neki, hogy ennek a könyvnek köszönhetően vallotta be a legjobb barátjának az érzéseit, ami szerencsére viszonzást kapott. Azóta összeházasodtak, és született egy kislányuk, akit Ceceliának neveztek el.
Nagyon cuki! :-D 



Ahern évente csak egy könyvet ad ki. Arról faggatták, hogy érez-e nyomást, miszerint az előző könyvének sikerét a következővel felül kellene múlnia. A válasz erre az volt, miszerint a P.S. I Love You fenomenális volt, ezért nem is törekszik túlszárnyalni. Ő mindig jobb akar lenni. Igyekszik hitelesen írni. Nem próbál meg álmokat kergetni, ahogy attól sem fél, hogy mást alkosson.
A következő kérdés az volt, vajon eltervezi-e az írást, vagy sokkal rapszodikusabb? Erre az a felelet érkezett az írónőtől, hogy már szinte unalmasan rendezett. Szigorú napirend szerint él, amit próbál betartani. Januárban kezd el írni, amit egészen májusig folytat, ezt követően nyáron szerkeszti a regényt, és az végül ősszel fog megjelenni. Naponta egy irodában alkot reggel kilenctől estig, aztán hazasétál, hogy az otthoni teendőit is elássa.
Általában úgy kezd bele, hogy először a karakter születik meg a fejében. A karakter generálja a történetet, a történet generálja a karaktert. Spontán elemek is adódnak, viszont vannak tervezett részek, aztán csak hagyja magát sodortatni az árral.
Azt is megtudhattuk tőle, hogy hagyományosan, kézzel ír, mert szereti, ahogy a toll suhan a papíron, ezt kreatívnak találja. Fejezetenként megy előre, aztán később begépeli a gépébe, majd meggyújt egy gyertyát. Mindig ugyanazt a gyertyát gyújtja meg a hangulat miatt. 

A vége felé a téma a Lantmadár című könyvére terelődött. 



A madárról azt kell tudni, hogy Ausztráliában él, pávaszerű, mert a farktollait képes széttárni, mint a páva, bár a könyvben inkább gyöngytyúkhoz hasonlítja a fordító. Kistermetű madár, ami bármilyen hangot képes utánozni. Például telefoncsengést, láncfűrész-berregést. Különleges dolog, hogy a hím egy platformot épít, aminek a tetejéről énekel, és ezzel odavonzza a tojókat.
David Attenborough csinált róla dokumentumfilmet, amit az írónő a kislányával nézett meg, és akkor jött az ihlet. Elgondolkozott rajta, és onnan szökkent szárba a regény. Fontos volt számára, hogy a karakter tükrözze a Lantmadarat. Laura, a könyv főszereplője a madár manifesztációja. 

Itt egy videó a madárról :-D 
Amazing! Bird Sounds From The Lyre Bird - David Attenborough - BBC Wildlife






Vigyázat! Spoilert tartalmazhat!

A fiatal lány elszigetelten él Dél-Nyugat-Írországban, és találkozik egy dokumentumfilmet forgató csoporttal. Ő lesz az alanyuk, miután megtudják, hogy micsoda páratlan képességgel bír. Az idilli békéből a lány belecsöppen a városi nyüzsgésbe, és ott kiderül, hogyan tud megküzdeni az új helyzettel.
Különleges, hogy a regény hangokról szól, és egy másik könyv inspirálta. Mivel kevés információ áll az emberek rendelkezésére a lantmadárról, így az írónő egy harmincas években íródott kötetből szerzett információt, amit egy tudós hölgy írt. Sok idézetet merített belőle, amiket a történetben el lehet olvasni. Laura képes emberi nyelven beszélni, de olykor akaratlanul is leutánoz egy hangot. A könyvben ebből olykor eléggé kínos pillanatok is adódnak.

Spoiler vége. :-D

Ceceliát inspirálja mások megfigyelése, például az emberek gesztusait nagyon szereti figyelni.
Azt a feladatot adta magának, hogy öntse szavakba azt, amit hall. Kihívás volt számára lelassítani, és meghallani, ami körülötte hallatszik.
Rengeteg országban járt már.
Végezetül csinált egy szelfit a közönséggel, hogy a barátai elhiggyék neki, hogy ennyien eljöttek meghallgatni őt.  Itt tudjátok megnézni a szelfit --> https://www.instagram.com/p/BjvCC6FhkGa/?taken-by=official_ceceliaahern

Sajnos a könyvbe nem sikerült dedikálást szereznem, mert hatalmas sor állt fel, ami lassan haladt, nekem meg egy előadásra kellett rohannom. Egy hölgytől megtudtam, hogy kikötés volt, hogy csak három könyvet lehetett elhozni a dedikálásra. Végül nagy bánatomra, ott kellett hagynom a dedikálást, és továbbrohannom. Jól is tettem, mert később megtudtam, hogy még nyolckor is rengetegen álltak sorba az írónőnél egy szelfiért és egy dedikálásért. 




Remélem, egyszer még lesz alkalmam találkozni vele személyesen is, de addig is készítettem róla pár képet, aztán futottam Vivien Moss előadására.




Számomra így ért véget a csütörtöki nyitónap.
 

2018. május 28., hétfő

Viki Kiss beszélgetése velem :)

Viki Kiss beszélgetése velem :) 


1. Mesélj kicsit magadról! 

Mesélhetném, hogy híres médiacég, könyvkiadó vagy ügyvédi iroda alkalmazottja vagyok, de az hatalmas kamu lenne. Csak egy egyszerű fiatal lány vagyok, aki az élet nehézségeivel küzd, és próbálja átugrani az útjába kerülő akadályokat. Igazság szerint ennél nincs több információ, amit szívesen elárulnék magamról. Akik ismernek, azok mindent tudnak rólam, amit tudniuk kell, mások meg megismernek, ahogy nyomon követik az oldalaimat, csoportomat vagy a blogjaimat. A hobbim az olvasás.



2. Kinek vagy minek köszönheted az olvasás iránti szeretetedet?

Az unalomnak. Amikor kilencedikbe bekerültem gimnáziumba, és nem voltak barátaim, akkor a legtöbb időmet a könyvtárban töltöttem, és rákattantam a könyvekre.



3. Kedvenc író/írónő vagy könyv?

Most jöhetnék azzal a sablonszöveggel, hogy nem tudok választani, és mindenkit ugyanúgy imádok. Igazság szerint a magyar írókkal nagyon kritikus tudok lenni, viszont a legnagyobb kedvencem Böszörményi Gyula. Az ő egyik könyve volt számomra az első, amit elolvastam, azóta is rajongok érte. Remélem, egyszer szerencsém lesz személyesen is találkozni vele.


4. Miért kezdtél el blogolni? Honnan jött ez az ötlet?

Elszomorított a tudat, hogy sokan nem ismerik a magyar írókat. Gondoltam, hogy megcsinálom, írok a könyveikről pár szót, aztán az író is megosztja, és ahogy egyre többen felfigyelnek rá, úgy kapnak nagyobb figyelmet a szerzők.


5. Miért KR ViLáGa lett a blogod címe?

Amikor belekezdtem a blog vezetésébe, akkor valami nagyon szuper nevet akartam, amire mindenki felfigyel. Sajnos, amiket szerettem volna, azokat már mások lenyúlták, így addig-addig törtem a kis buksim, amíg rá nem jöttem a KR ViLáGára. A KR egy név monogramja, amiről nem árulom el, hogy kié. A nagybetűk és kisbetűk változása pedig azért lett ilyen, mert csak így fogadta el a program.


6. Eddig hány könyvről írtál értékelést?

Ú, igazság szerint egy idő után már nem számoltam. Ha lesz időm, akkor összegyűjtöm őket, mert elmaradásban vagyok ezzel, időhiányban szenvedve. Kb. olyan hatvan fölött tartok.


7. A könyveket honnan/hogyan szerzed be?

A szerzők elküldik pdf-ben, vagy elpostázzák egy adott címre. Vannak, amiket megveszek, és vannak, amiket kiadóktól kapok.


8. Tanulás és blogolás mellett még írsz is. Mesélnél a Megélt életekről?

Életem egyik legnehezebb időszakában született a történet. Először csak egy fejezetet akartam, hogy kiírjam magamból a fájdalmamat, de aztán egyre jobban megkedveltem a karaktereimet, és úgy vettem észre, hogy másoknak is tetszett. Egy remek terápiának indult számomra, és a mai napig az.


9. Kiről mintáztad a karaktereidet?

Dávid karakterét teljesen magamról mintáztam. Én nem vagyok egy úszóbajnok, és örülök, ha felszínen tudok maradni, de a lelkivilágunk nagyon megegyező, ahogy a gondolkodásunk is. Nem akartam belőle sablont csinálni, ezért az életből is vettem hozzá hozzávalókat.
Lili csak részben hasonlít hozzám, de nagyobbrészt a nővérem mása természetileg, mert amúgy kinézetre egymás tökéletes ellentétei lennének.


10. Szeretnéd kiadni könyv formájában is, vagy megmarad blogregénynek?

Tervezem, de jelenleg az egészségi állapotom és az elfoglaltságaim nem igazán teszik lehetővé azt, hogy még jobban foglalkozni tudjak vele. Ez az első, amivel úgy igazán törődtem, no meg ezt többen nyomon követik, így biztos, hogy népszerű lesz megjelenés után. Úgy tervezem, hogy még egy ideig blogos marad, és egy izgalmas résznél szépen elvágom, hogy legyen min izgulni az olvasóknak.



11. Van esetleg példaképed? ha igen, akkor ki az?

Kifejezetten nincs példaképem, de ha nagyon választanom kellene, akkor Borkát választanám, aki Robin néven írja a könyveit. Egy év alatt többet is megjelentetett. Folyton vannak ötletei, és tehetségesebb, mint azt egyesek gondolnák róla. Ha példaképet kell választanom, nos, őt mindenképpen választanám.


12. Milyen terveid vannak a jövődre nézve? 

Először is elvégezni a sulit, befejezni a könyveimet, aztán boldogan élni, amíg meg nem halok.


Köszönöm szépen a kérdéseket :) 

forrás: pixabay
 

2018. május 3., csütörtök

Top 5 kedvenc bloggerem :)

Kedvenc bloggereim :)


 

1. Veronika's ReaderFeeder




2. Ana könyvespolca

 

Blog: http://anablogjaesirasai.blogspot.hu/

 

3. Anarchia könyvblog

 

Blog: https://anarchiakonyvblog.wordpress.com/

 

4. Zivatar

 

 

 

5. Egy Hallássérült lány Blogja

 




Melyik a kedvenc blogotok? :-D
 Ki a kedvenc bloggeretek?
A linket küldjétek el üzenetben :-*
 ,,Figyelem! 
A képek szerzői jogok alatt állnak. 
Felhasználásuk engedélyköteles"


2018. április 18., szerda

L. J. Wesley - Brooke: ​A testem a börtönöm


L. J. Wesley

Brooke: ​A testem a börtönöm









,,Egy baleset, ami mindent megváltoztat. Brooke emlékek nélkül a saját testének börtönébe kerül. A kezelések hatására lassan visszatérő emlékei meggyötrik a lelkét. Vajon miként viseli ezt az időszakot? Ugyanaz az ember lesz, aki volt? Van még bármiféle jövő Brooke számára?"







Írta: L. J. Wesley
Kiadó: Mogul
Kiadási év: 2018
Az író szerzői oldala: L. J. Wesley
Rendelhető itt: L. J. Wesley



Köszönöm az előolvasási lehetőséget L. J. Wesley írónak





Figyelem!!!!
Cselekményleírást tartalmazhat!!!



Pár héttel ezelőtt keresett meg a szerző azzal a lehetőséggel, hogy megjelenés előtt elolvashatom a könyvét. Nagyon örültem a lehetőségnek, mert az Egy​űrállomás-takarító naplója című műve örök kedvenc marad számomra, ezért is voltam kíváncsi, hogy vajon ez képes-e überelni. Jelentem, nálam Brooke totálisan fölülmúlta az említett könyvet. Komolyan. Még magam is meglepődtem rajta.
Előre le kell szögeznem, megpróbálok nem spoilerezni, de azért néha-néha előfordulhat egy-két elcseppentett információ. Nagyon igyekezni fogok, nehogy lelőjem a legnagyobb érdekességeket. Annyit viszont így is elárulhatok, hogy 18 éven felüliek számára ajánlanám, vagy ha nem szeretnék olyan szigorú lenni, akkor 16, de csak saját felelősségre. 
 
,, Hol vagyok?”

  
Ezzel a kérdéssel indít a könyv. Mert az említett karakter magatehetetlenül fekszik egy kórházi ágyon, és képtelen a kommunikációra. Pontosabban csak magában képes rá. Már ezzel megfogott a történet. Kíváncsi voltam rá, hogy kicsoda is ő, de leginkább arra akartam választ kapni, mégis hogyan került ebbe a helyzetbe.
Persze, ezekre a kérdésekre válaszokat kaptam, amit nem árulok el. Pont ez miatt kell elolvasni a könyvet. 


,,Úgy érzem magam, mint egy rab. Az is vagyok. Rab lettem, és a testem a börtönöm.”


Tényleg rab lett a saját testében.
Ahogy haladunk egyre előrébb, úgy ismerjük meg magát a személyt, akinek a szemén keresztül láthatjuk az eseményeket. Az elején még semmit sem tudunk róla. Annyi biztos, hogy kórházban van, mert baleset történt vele. Nos, az emlékezet-kiesésének köszönhetően magának sincs fogalma semmiről. Nem emlékszik a nevére, a családjára, a múltjára, sőt még arra sem, hogyan került kómába. Csak annyit tud, hogy emberek veszik körül, akikhez valami köze lehet, bár fogalma sincs hogyan, vagy miképpen.
Szegényt kicsit sajnálom, mert hiába van tudatánál, és hiába akar kommunikálni másokkal, sehogy sem sikerül neki. Rossz belegondolni, milyen lehetne a helyében lenni. Brrr! Még a hideg is kiráz, ha rágondolok. 


,,Tizenöt év? Hogy felejthetek el tizenöt évnyi ismeretséget, barátságot… vagy szerelmet? Miért nem emlékszem rád? Mi a fene történt velem?”


Ő olyan karakter, akit lehet szeretni és utálni is. A visszatérő emlékképeiből össze tudjuk tenni mi, olvasók, a múltját és a jelenét is. A múltjában megismerjük azt a Brooke-ot, aki élvezi az életét és falja a férfiakat. Akad, amikor egyszerre többet is. Az a jelenet kedvenc lett, mert nagyon jól megírt erotikus pillanat volt, ami kellett a történetbe.

,,– Mindjárt éjfél – suttogta Jim a fülembe.
– Tudom. És?
– Azt mondják, szerencsét hoz, ha szilveszter éjfélkor megcsókolsz valakit. És én téged szeretnélek megcsókolni.”


Brooke a célja érdekében bármit képes bevetni, mert semmitől sem riad vissza. Ördögi egy csaj, de pont ezért imádtam őt.
A jelenben teljesen a múltbéli énjének az ellentéte. Jó, nem sokat változott, mégis úgy érzem, mintha a történtek gyökeres változásokat idéztek volna elő benne. De, hogy a végén vajon felébred-e, vagy valami más történik vele, azt megtartom magamnak. Szerintem jobb, ha csak ennyit árulok el a könyvről, és bemutatom a karaktereket.


A karakterek:

Brooke: Mint már említettem, őt egyszerre lehet szeretni és utálni. Mindkét érzést éreztem iránta, pláne, miután jobban megismertem. Többször úgy gondoltam, hogy talán több ok is állhatott a dolgok mögött, amitől ilyenné vált. A végére mégis oda voltam érte, és annyira drukkoltam neki, hogy végre legyen szerencséje.

Alice: Őt nagyon megkedveltem. A kitartása szimpatikusabbá tette számomra, mert ő töretlenül hitt abban, hogy Brooke fel fog ébredni. A saját történetszála is érdekes volt, de azért sajnáltam is miatta.

Jim: A visszaemlékezésekből szimpatikus lett, és ha választanom kellene, hogy kit sajnálok a legjobban, akkor őt választanám.

Dr. Valentine Bloom: Bárcsak a valóságban is ilyen dokik szaladgálnának! Én szívesen lennék a betege, és szerintem sok mindent elárulok ezzel.

Ami tetszett számomra: Brooke, a többi karakter, és úgy maga az egész. Úgy pörögtek előttem az események, mintha filmet néztem volna.

Ami nem tetszett: Furcsa, de nem találtam benne olyant, ami annyira kiverte volna nálam a biztosítékot.  Nagyon élveztem, mert képtelen voltam elszakadni tőle.