2018. október 20., szombat

Borítóleleplezés - Veda Sylver új könyve - Cím és borító



Jövő tavasszal fog megjelenni Veda Sylver, a Törékeny ​boldogság című könyv szerzőjének új romantikus regénye. 
A pontos dátum még nem ismert, de hamarosan az is kiderül, és egy másik bejegyzésben a fülszöveggel együtt megosztom az olvasókkal. 
Az új kötet a Titkok vihara a Boszporusznál címet kapta, és önálló történet lesz. 



A borítót tervezte és készítette: Pongrácz Edit

2018. október 5., péntek

Baráth Viktória: Egy ​év Rómában

Baráth Viktória 
Egy ​év Rómában



Két ​megtört szív. Két reményvesztett lélek. Egy közös cél: megtalálni a boldogságot.
Leila Findley, a 33 éves írónő élete mélypontra kerül. A múltjában történt tragédiák hatására kialakult depresszióját alkohollal, gyógyszerekkel és egyéjszakás kalandokkal próbálja kezelni. Ezt azonban a kiadója nem nézi jól szemmel, így ultimátumot kap: vagy elutazik, hogy naplót írjon, amit végül könyvként kiadhatnak, vagy elveszíti a szerződését, az utolsó dolgot az életében, ami legalább egy kicsit boldoggá teszi. Nincs más választása, egy évre Rómába kell költöznie.
Hogy könnyebben boldoguljon az idegen városban, segítséget kap Jonathan Raymond atya személyében. A férfi pontosan Leila ellentéte: mosolygós, jókedvű, életvidám, ezért az állandóan komor hangulatú lány eleinte elutasítóan bánik vele. Az atya pozitív hozzáállása azonban őt is megfertőzi. Szokatlan barátságuk egyre jobban elmélyül, amitől Leila úgy érzi, hogy a legmélyebb gödörből is létezhet kiút.
Képesek vagyunk megküzdeni a múltunk démonaival? Lehetünk még a tragédiáink ellenére is boldogok? Ránk találhat a szerelem azután, hogy már végleg letettünk róla?
Baráth Viktória, az Aranykönyv-díjra jelölt Első tánc és A főnök szerzője ezúttal lelkünk legmélyebb és legsötétebb bugyraiba vezet minket. Az Egy év Rómában egy szívszorító történet önmagunk elfogadásáról, az élet szépségeiről és a minden akadályt leküzdő szerelemről.

 Írta: Baráth Viktória
Kiadó: Álomgyár
Kiadási év: 2018
Az író szerzői oldala: Baráth Viktória



Köszönöm a könyvet az Álomgyár Kiadónak


Ha vannak az Álomgyárnak angyalai, akkor bizony ördögei is. Utóbbi lelkes csapatát erősíti Baráth Viktória. Ő az, aki a legmesteribben szövögeti a szálait, és ezzel varázsolja el az olvasót. Fiatal, gyönyörű és tele van jobbnál-jobb ötletekkel, amikkel ámulatba ejti az olvasóit.
Nem ez volt az első könyvem az írónőtől, de ez lett az egyik legnagyobb kedvencem. A főnök című könyve óta tudom, hogy hatalmas csavarokra kell számítanom, amiktől leesik az állam. Valahogy mindig képes meglepni, és valami olyannal előállni, amire senki sem számítana. Ebben a könyvben is jó sokszor megmutatta, mennyire tehetséges. Az Első tánc óta követem nyomon a munkásságát, és el kell ismernem, még egyszer sem csalódtam a könyveiben. Remélem, ez a jövőben sem fog változni.
A borító fogott meg az Egy év Rómában című regényében. Először azzal találtam szembe magam, mielőtt elmélyültem volna a fülszövegben, vagy magában a cselekményben. Nem akartam előre spoilerezni magamnak, ezen okból kifolyólag a megosztásra került részletek, illetve előolvasásokat is kerültem. Nem volt könnyű, de sikerült kivédenem.
Na, de lássuk magát a történetet!


Figyelem!!
Cselekményleírást tartalmazhat!!


,,Meredten bámulom a mobilom kijelzőjét.”


Leila Findley egy fiatal írónő, aki alkotói válságba került. Sok mindenen kellett keresztül mennie, ami kihatással volt az élete alakulására. Mély depresszióban hánykolódik, és próbál felszínen maradni, ami olykor-olykor nem igazán jött össze neki. Alkohollal próbált küzdeni a démonjai ellen, amik belülről teljesen kezdik felemészteni őt. Ebből kiindulva a napjai körülbelül úgy teltek, hogy vagy éppen leitta magát, vagy a kijózanodás kellemetlenségeivel küzdött. A szeszes ital mellett, egyéjszakás kalandokban keres enyhülést, vagy gyógyszerrel tömi magát, amikre ráiszik. Nagyon átjött a szenvedése, amitől még közelebb kerültem magához a karakterhez. Gonosz leszek, de én elbírtam volna több szenvedést is nála. Ő sokkal másabb volt, mint az eddigi ,,főhősnők”. Sőt, maga a könyv is eltérő volt az eddigiektől.


,,Hónapok óta nem írtam semmit, pedig mindennap gondoltam rá. Egyszerűen nem jött az ihlet, emellett pedig kínzott a tudat, hogy egyetlen szót sem vagyok képes leírni.”


A semmittevést, és az alkotói válságát a kiadója nagyon nem nézi jó szemmel. Ez valóságosra sikeredett, hiszen, melyik pénzből élő könyvkiadó nézné nyugodtan, hogy a legjobb szerzője henyél, és nem mutat fel semmit, amiből pénz folyhatna be. A főszerkesztője megelégeli a viselkedését, behívatja az irodájába, ahol lezajlik egy kisebb beszélgetés kettejük között. Végül Leila kap egy lehetőséget, vagy elutazik Rómába, és ír egy könyvet, vagy felbontják vele a szerződését.
Istenem, bárcsak lenne olyan kiadó, aki elküldi külföldre az íróját pihenés és ihlet gyűjtés szempontjából. Ha létezne, akkor én Angliába mennék szívesen.

,,– Nem hiszem el, hogy nem megy! Ez csak kifogás. Ha három könyvet meg tudott írni, akkor biztosan menne a negyedik is.
Ekkor még jobban ráncokba szaladt a homlokom.
– Ezt meg honnan tudja?
– Isten súgta meg – vonta fel a szemöldökét.
– Komolyan? – tátottam el a számat.
– Dehogyis, rágugliztam magára! – forgatta a szemét. – Nem a középkorban élünk, nekem is van laptopom.''

Az írónőre nagyon jó hatással van az utazás, és környezetváltás. Új embereket ismer meg, plusz egy teljesen új kultúrát is. Persze, a változás nem egyik napról a másikra állt be az életébe, mert az nagyon odavágott volna engem is, ha hirtelen minden rózsaszínné váltott volna. Nem éreztem volna hihetőnek a könnyű, és túlságosan gyors gyógyulást.
A változásnak köszönhetően találkozik Jonathan Raymond atyával, aki segít neki a dolgai intézésében. Idővel nem csak Leila, de az olvasók szívébe is belopja magát Jonathan, a kedvességével, és a pozitív kisugárzásával.
Először nem tudtam őt megkedvelni annyira. Leginkább mellékes karakterként tekintettem rá, viszont ahogy fogytak a lapok, és egyre többször került előtérbe, nagyon megszerettem. Szimpatikussá vált. 


Ami tetszett:

- Viktória nagyon jól ábrázolta a szenvedő Leila karakterét. Nagyon át
tudta adni a benne dúló érzelmi örvényt, és bármennyire is ellenszenvesnek tűnt, attól a végére képes voltam vele azonosulni.
- Jonathan Raymond atya megér egy misét. Ha tehetném, akkor egy külön bejegyzést írnék, amiben arról mesélnék, mennyire sok érzést váltott ki belőlem. Régen volt egy sorozat, amiben nagyon megkedveltem a papot, és pont őrá emlékeztetett Jonathan. Azóta, meg egy másik könyv óta, nagyon is imádom a papokat.
- A ledobott bomba hatalmas ötletnek bizonyult, vagyis nekem nagyon nagyot szólt, és hatásosnak bizonyult, mint egy másfajta kimenetel.



Ami nem tetszett:

- Kicsit többet is ki lehetett volna hozni abból, hová is utazott Leila. Enyhén hiányérzetem volt.
- Itt-ott voltak ismétlések, meg túlírások, amiket ki is lehetett volna hagyni.

*-*-*-*-*

Hogy miken kell keresztül menniük, vagy hogyan alakul a könyv vége, nos, azt nem árulom el. Csak annyit súgok meg, senki se gondolja azt, hogy egy egyszerű limonádé történetet tart a kezébe.