2020. október 28., szerda

Top 10 NewLine kiadós szerző, akiknek a könyveit el szeretném olvasni

 Pár hónapja elindult az Olvass a NewLine kiadótól! kihívás, és a teljesítéséhez öt NewLine Kiadó gondozásában megjelent regényt kell elolvasni. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem azon kedves szerzőtársaim regényeit, amelyek felkeltették a figyelmemet, és segítségül szolgálhatnak nektek, hogy megszerezhessétek a kitüntetést. 

~~ Én ezeket a könyveket szeretném elolvasni ~~ 


1. Naomi Lawrence 

Vilma ​világgá megy

Vilma ​egy többé- kevésbé felvilágosult, idős hölgy, aki megelégeli, hogy 87 éves, ráncos, görbe és ráadásul kezd teljesen elhatalmasodni rajta a demencia- ezért elhatározza, hogy elegánsan kiszáll az élet nevű mókuskerékből, amíg még teheti. Titokban szökést tervez, amelyről naplót vezet- és ami egyáltalán nem alakul úgy, ahogy azt elképzelte. Közbe jön egy esküvő, egy macska, egy elveszett holttest és egy csomó almás pite. Ennek ellenére ő elszántan igyekszik csupa életveszélyes dolgot elkövetni, hátha valamelyik hatásos lesz- azonban kiderül, hogy ezek közben egészen jól szórakozik. Hosszú idő óta először. És miután a távoli Venezuelában rablótámadásba és kábítószer- kereskedelembe keveredik, a dolgok nem várt fordulatot vesznek.

Vilma szökése egy olyan kaland, amelyben az élet napos és árnyékos oldalaiba is bepillanthatunk, néha könnyes, néha vidám kulisszatitkokat kilesve- és a végén talán még azt a következtetést is levonhatjuk, hogy az élet minden látszat ellenére igenis szép lehet- még 80 felett is.


2.
Fróna Zsófia 

Fegyverek ​Háza (A fegyverforgató 1.)

Egy lány.
Egy farkas.
Egy tőr.
Egy történet…

A harcos lélek küzdeni fog a végsőkig, a gyenge feladja, mielőtt célba érne.
A tizenhét éves Megaira feszegeti saját határait, mindent megtesz, hogy kiderítse, mire hivatott.
Miközben próbál rájönni, valójában hová tartozik, rejtélyes meghívást kap a Fegyverek Házába.
Vajon az a sorsa, hogy fegyverforgatóvá váljon?
Ahhoz harcos lélek kell, Megaira azonban még soha életében nem emelt kezet senkire.
Megállja majd így a helyét?
A válaszok keresése közben rájön, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak veszélybe sodorva a világot, amibe csöppent és a jövőjét, ami felé eddig csupán pár lépést tett.
Lehet egy békés természetű lányból fegyverforgató?
Tényleg ezt a sorsot szánták neki, vagy valami egészen mást?
Meg tud küzdeni a rá leselkedő veszélyekkel, vagy elbukik?

A tét hatalmas, sikerén vagy bukásán több múlik, mint gondolná…


3. Megyeri Judit 

Holttest ​az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Amikor ​azzal az emberrel kell összefognod, akitől legjobb lenne távol tartani magad, a következmények beláthatatlanok…

Flóra házassága romokban, és a katasztrófát azzal tetézi, hogy a munkahelyén is felmond. Valóságos megváltás, mikor az apja hazahívja Rózsakőre, hogy távollétében felügyelje a családi kávézót, az Ambróziát. Ám néhány nap a békés kisvárosban, és Flóra élete ismét fenekestül felfordul. Holttestre bukkan az Ambróziában, és kénytelen a helyi magánnyomozó, Ben segítségét kérni, pedig semmi szüksége egy újabb megbízhatatlan nőcsábászra.

Ben élete egykor a bulizás és a nők körül forgott, de kimászott a gödörből, megnyitotta magánnyomozó irodáját. Most mégsem úgy mennek a dolgok, ahogy eltervezte. Nem válogathat a megbízások között, pedig Flórát jobb lenne messzire elkerülnie. Közös nyomozásba kezdenek, ami egyre váratlanabb fordulatokat vesz, a kalandok során pedig csak egymásra és kissé bolondos barátaikra számíthatnak.

Sikerül ép bőrrel megoldaniuk a rejtélyt, ami Rózsakő legmagasabb szintjeire is felgyűrűzik? És vajon hová vezet az egymás iránt érzett szenvedélyük, amit egyre nehezebben tudnak kordában tartani?


4. Csernovszki-Nagy Alexandra

Lina ​múltja (Gyarmaty Karolina történetei 1.)

„Tél vége felé döbbenetes dolog borzolta a kedélyeket ebben az álmos kis városkában. Olyan, amiről a legvadabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy megtörténhet ezen a helyen! A viharoknak és esőzéseknek köszönhetően a víz kimosott egy női holttestet a földből, nem messze a Lévay család otthonától. A ház népe összeszaladt, rég lehetett már ekkora izgalom a környéken.”


5. Szilágyi-Kiszler Adrienn

A ​napfény hangja

Audrey Rose Parker mindig is úgy gondolta, hogy képes különbséget tenni jó és rossz között. Bár a gimnázium első éveiben sokszor részt vett barátai csínytevéseiben, mégis inkább a józan gondolkodású diákok közé sorolta magát, mintsem a lázadók közé. Viszont évekkel később, amikor követi zenész barátait a napfényes Los Angelesbe, rá kell jönnie, hogy a döntéseink nem csak feketék vagy fehérek. Újonnan épített kapcsolatai megannyi lehetőséggel kecsegtetnek, azonban ugyanannyi veszélyt is rejtenek magukban.

Mi képes arra, hogy elmossa a lány által eddig olyan élesnek hitt határokat, bátor és őrült cselekedetek között?

Ha az új munkája, valamint Los Angeles nyüzsgő és botrányos életvitele nem lenne elég változás az életében, az eddig elérhetetlennek hitt hírességek közelében idővel saját kárán azt is meg kell tanulnia, hogy a napfény hangja nem feltétlenül olyan édes…


 6. Marilyn Miller

A ​királynő

Serena ​Salvatore vagyok, és ez az én történetem.
Egy olyan világ részévé váltam, ahol egy szabály létezik: a hűség. Egy olyan világ részévé, amely nem ismeri a könyörületet, ahol mindennap meg kell küzdeni az életben maradásért. Félre kellett tennem az elveimet, azt, aki voltam, hogy azzá az emberré válhassak, aki ma vagyok.
Egy maffiavezér felesége. Szerelme. Társa. Bizalmasa.

Hogy féltem-e? Igen. Hogy akartam? Az már nem számít, mert ezt az életet választottam. Egy maffiavezért. Egy férfit, akibe visszavonhatatlanul beleszerettem. Már az övé vagyok. Az alvilág része vagyok.
Én vagyok A KIRÁLYNŐ.

„Mikor megérint, világok dőlnek romba. De leginkább az én világom erősnek hitt pillérei. Olyan ez, mintha csak ekkor élnék igazán. Mintha az érintése nélkül egy haldokló test lennék, ami a sötétséget vágyja.”

Marilyn Miller újra az alvilág kegyetlenségébe taszítja az olvasóit A vezér c. könyv folytatásában, választ keresve arra, hogy egy hétköznapi nő, hogyan képes az alvilág egyik legmeghatározóbb személyévé válni.


7.  Nagy Eszter · Tóth Gergely 

Örök ​tűz
A papnő

Kr.e. 220. Róma. Egy fiatal lány, Serena abban a megtiszteltetésben részesül, hogy öt társával Vesta istennőt szolgálhatja, ám ez lemondásokkal jár.

A fiatal katona, Marcus élete szürke, forrongó lelke harcra vágyik. Azonban egy nap minden megváltozik. Parancsmegtagadás miatt a legsúlyosabb büntetésre számíthat, de Fortuna istennő kegyelméből egy Vesta papnő megmenti a felelősségre vonás alól.

Ez a találkozás olyan változásokat indít el mindkettőjükben, hogy a halálbüntetéssel is dacolnak, csak újra láthassák, szerethessék egymást. Még nem sejtik, de olyan vihar közelít, mely gyökerestül forgatja fel a halandók életét. Ennek a viharnak a neve: Hannibál.


8. 
Olivia Brice

Újra ​élni és hinni

„Nem ​hiszek a tündérmesékben, többé már nem!”

A félig magyar, félig amerikai származású Elizabeth Hobbs megsebzett szívvel, de annál nagyobb álmokkal költözik Chicagóba. A múltban ért sérelmei miatt nehezen nyit a férfiak irányába; úgy érzi, soha többé nem akar szerelmes lenni. Ám a szerelmet nem lehet keresni, azt a végzet sodorja utunkba. Elizabeth első munkája egy őrületesen sármos labdarúgó útjának egyengetése, ám a focistával közös munkájuk nem várt fordulatot vesz és eddig elhallgatott titkok kerülnek felszínre.

Daniel Miller a chicagói labdarúgó csapat kapitánya és üzletember, híres egyéjszakás kalandjairól, nem akar elköteleződni egy nő mellett sem. Azonban a klub vezetősége egy „koloncot” ad mellé, akinek az utasításait követnie kell a csapat és a klub érdekében. Munkakapcsolatuk átalakul, de Elizabeth múltja és Daniel félelmei számos akadályt állítanak kiteljesedni vágyó szerelmük elé.

Hogyan nyithatjuk meg újra összetört szívünket, ha a szerelem kopogtat rajta?
Képesek vagyunk másokkal szembeni előítéleteinket legyőzni?

Ha tudni szeretnéd hogyan keveredik a történetbe a maffia, akkor tedd a kosaradba és olvasd el a könyvet!

„… milliomos vagyok, van sármom és jól nézek ki. Chicago legmenőbb agglegényének tartanak, bomlanak a nők utánam. Habár ezek az emberek mit sem tudnak a valódi énemről, a médiának sem mutatok ebből mást, mert már nem érdekelnek a külsőségek.”


9. Suzanne Wolf

Bilincs ​mögött 

Gabriella Cooper frissen végzett kriminálpszichológus, aki gyerekkora óta szerelmes legjobb barátnője bátyjába, Lucas Fosterba. Lucas viszont minden egyes alkalommal és minden lehetséges módon tudtára adja, hogy csak a húgának tekinti. Egy látszólag meggondolatlan lépés miatt Gaby életveszélyes fenyegetést kap egy veszélyes bűnözőtől, aki több bankot is felrobbantott és kirabolt a városban. Ebben a feszült helyzetben Lucas sem tudja tovább titkolni érzéseit a lány iránt. Vajon Gabynak sikerül kilépnie a ráragasztott szerepből és bilincsbe tudja verni Lucas szívét, hogy magához láncolja? Meddig tudja tagadni egy férfi az érzéseit? Ebben a kötetben a mögött sorozat első kötetéből a „Jelvény mögött” című regényben már megismert Gaby és Lucas történetét követhetjük nyomon. Vidám párbeszédek, akció, intrika és feszültség egy kis romantikával fűszerezve az írónő legújabb regényében.

10.  Niki Tailor 

Mindenki ​hazudik

Minden azon az éjszakán kezdődött. Vagy talán még annál is régebben.

Sarah Davis élete irigylésre méltó: jóképű férj, egy csodálatos kislány és egy gyönyörű ház. Ám ez az idillinek tűnő élet hamarosan darabjaira hullik.

Egy esős, nyári estén Sarah a barátaival ünnepli a harmincadik születésnapját. Másnap reggel a baráti társaság egyik tagját holtan találják egy sikátorban.
Vajon mi történhetett azon az éjszakán?
Sarah, aki gyógyszer-és alkoholproblémákkal küzd, alig emlékszik valamire az estéből. A félelem és a bűntudat szép lassan felemészti.

Mit tennél, ha rádöbbennél, hogy a férjed mégsem olyan tökéletes, mint hitted, és hogy a barátaidat is félreismerted?
És mihez kezdenél akkor, ha rádöbbennél, hogy már saját magadban sem bízhatsz?

Mindenkinek vannak titkai. Vannak titkok, amelyek ártalmatlanok, míg mások halálosak.


2020. október 17., szombat

Véleményem Robin O'Wrightly ,,Testcserés ​számadás (#Wetoo 2.)" című könyvéről

 Robin O'Wrightly

Testcserés ​számadás (#Wetoo 2.)

 


„A ​nevem Sarah Z. Montgomery. Hivatásos médium vagyok, a munkaköröm spirituális testszállító. Hova visz ez a küldetés? Mit tanít a szabad akarat? Biztos, hogy elveheted azt, ami a másé, csak mert épp nem nála van? Hol van a határ? Akarod tudni?”

Sarah saját erkölcsi állapota és a házassága is komoly veszélybe kerül egy félresikerült küldetésben. De ez már nem csak róla szól: Richard, a férje nem akar mást, mint visszakapni a lélekben elvesztett feleségét, és ezért képes a legborzasztóbb döntést is meghozni. A következményekkel persze nem számol… Véronique rosszkor van rossz helyen, vagy éppen nincs, és bár nem áldozattípus, mégis nagy bajba kerül. A vőlegénye, Fréderic pedig komoly harccal kénytelen szembenézni, ha nem akarja elveszíteni a szerelmét. És egyáltalán nem tudni, mi lesz a többiek sorsa, akiket még magával ránt az általuk nem irányítható szerencsétlenségek sorozata…

A #Wetoo2 – Testcserés számadás első fele a #Wetoo – Kettős kereszt című részben már olvasható volt, de most kitárul előttünk a folytatás is. Ez a kegyetlenül szókimondó, bizarrul részletes, erotikával teli, tabudöntögető történet mindannyiunké. Akár keresztülmentünk a családon belüli vagy bármilyen nemi erőszaktól a totális lelki és testi sérülésig, akár nem.

 

Írta: Robin O'Wrightly

Kiadó: Mogul

Kiadási év: 2019

Rendelhető: https://shop.konyvmogul.hu/robin-o-wrightly-testcseres-szamadas-wetoo2

 

Figyelem!

Cselekményleírást tartalmazhat!

 

,,Együtt fent és együtt lent, együtt kint és együtt bent, míg a halál el nem választ… – csendül fel egy dal emléke, ami annak idején az esküvőnkön hangzott el, és akkor talán fel sem fogtuk, miről szól.”

 

Nem tudom, mások hogyan állnak ezzel a dologgal, de én imádom az olyan könyveket, amelyeknek az alapcselekménye eléggé megfog, hogy még napokig a történet körül járjanak a gondolataim. Ennél a könyvnél így jártam, és még mindig képtelen vagyok összeszedni a cikázó gondolataimat, vagy szimplán leírni, mennyire megfogott. Az első része is tetszett, ez viszont totálisan letarolt, pedig azt hittem, képtelenség felülmúlni a Wetoo-t, de ebben is tévedtem. Ez a kötet szókimondóbb volt, amit az előzőből egy kicsit hiányoltam, azt ebben megkaptam. Persze, a kettőt nem lehet csak úgy összehasonlítani egymással, mert mindegyik egy igazi kincs, de ha választanom kellene köztük, akkor emellett tenném le a voksomat. Nem sokszor fordul elő velem, hogy a második részt még az előzőnél is jobban megszeretem, itt mégis ez történt.

A borító…

Először inkább azzal kezdem, ami leginkább felkeltette a figyelmemet.

Az első kötetnél nagyon tetszettek a sötét színek, és azt hittem, hogy a szerző a folytatásnál is megmarad ezen a vonalon. Aztán, amikor lehullt a lepel a Testcserés számadásról, akkor leesett az állam. Brutálisan tetszik a színvilága. Szerintem jó ötlet volt a fekete-fehér szín mellé a vörös betűszín, mert tökéletesen passzolnak egymáshoz, és a nagyobb betűtípus még inkább látványosabbá teszi a kötet címét. Az én figyelmemet totálisan felkeltette.

 

A cselekményről kicsit bővebben:

A történet alapja érdekes és képes fenntartani az olvasók érdeklődését. Az enyémet a végéig sikerült, bár akadtak részek, ahol kicsit megálltam. Nehéz róla úgy írni, hogy ne írjam le teljesen, miről is szól a kötet, bár a cím és a fülszöveg is eléggé sok mindent elhint az olvasók előtt. Ez nem rossz, inkább kedvcsináló szinten marad, miszerint képet ad arról, miről szól, mégsem spoilerezi el. Ezt a vonalat én is próbáltam megtartani a véleményem leírása közben, de nem volt könnyű dolgom.

Sarah Z. Montgomery egy – nevezzük – médium, aki a férje segítségével képes mások testébe szállni. Képes irányítani az ilyen „utazásokat”, amíg egy szerencsétlen baleset folytán több test is rabul ejti, mire megtalálja a végcélját. Ezeket az eseményeket követhetjük nyomon, mi olvasók. Akad köztük édes történet, amire még kíváncsi lettem volna, hogy mi történik a karakterekkel, és adódott egy olyan is, amely nem csak Sarah lelkivilágát tépázta meg, hanem az enyémet is. Ilyen alkalmakkor belelát az adott ember életébe, és csomó dologra képes ezáltal, így azt is érzi, amit az adott illető: fájdalmat, boldogságot stb…

Itt kicsit tartottam, hogy olyan lesz a regény, mint David Levithan: Nap nap után című műve, mert azt egyenesen ki nem állhattam. Megkönnyebbülésemre, az írónő a borzongatóbb vonalat ragadta meg, miközben életszerűvé tette azáltal, hogy a Montgomery család életét is beleszőtte. Egyszerre volt lehengerlő és tüneményesen cuki, ahogy az események követtél egymást, míg el nem jutottunk ahhoz a ponthoz, amikor beindultak az események. Onnantól Robin bekeményít, és olyan mozzanatok sorozatát indítja el, amitől még inkább vártam, hogy a karakterei megkapják a boldogan éltek, amíg… befejezést, ami megillette őket.

Nekem kiemelkedően ötletes volt a kivitelezés. Annak különösképpen örültem, hogy nem csak egy karakter szemén/gondolatain keresztül láttam az események alakulását, hanem váltakozva, hol az egyikben, hol a másikban. Ezáltal a mellékkarakterek is több szerephez jutottak, és sokkal jobban megismertem őket is. 

 

Ami tetszett…

~ Fentebb már említettem a borítót, a cselekményt és a karaktereket is, egyszóval mindent imádtam benne.

~ Borzongás: Imádtam benne, hogy nem tudtam előre kitalálni, hogy mi fog történni velük. Körmöt rágva vártam, hogyan szabadulnak ki a szorult helyzetből, amibe Sarah képessége miatt kerültek.

~ Illusztrációk: Imádom Robin rajzait, mert szerintem nagyon ügyes ilyen téren, és tehetséges. Mindegyik passzolt a történethez, és a képen látható nyerte el a leginkább a tetszésemet --> 


 

Ami nem tetszett:

~ Nem tudom, miért, de Sarah karaktere egy kicsit engem idegesített. Jó, megértettem az indokait, és azokat a dolgokat, amiken keresztül kellett mennie, de valahogy nem tetszett, ahogy Richarddal bánt. Én őt nagyon sajnáltam, azt pedig még jobban, hogy egész végig az volt bennem, hogy a végéig kibírhatatlan lesz. Szerencsémre, valahol az eleje után, amikor megtörtént a tetőpont, onnantól kezdve sokkal szimpatikusabbá vált, és a végére egy kicsit jobban megkedveltem őt, mint a férjét. Szerintem, nála érezhető egy karakterfejlődés, és ez még inkább tetszett számomra.

 

Összegezve:

A történet egy izgalmas történet, amely képes fenntartani az olvasók érdeklődését már az alapcselekményével is.

Azoknak ajánlom, akik szeretik az ilyen történeteket, romantikus szállal megspékelve.

2020. október 11., vasárnap

LEINER LAURA BOOK TAG



1. Melyik szereplő bőrébe bújnál bele egy napra? 

~ Szívesen lennék Virág, és állatkertbe mennék, vagy motorozni a barátommal :D utána meg egy jó koncertre.

2. Ki lenne az a szereplő akivel a leghamarabb megtalálnád a hangot?    

~ Reni -- Nekem nem ő a kedvenc karakterem, de hozzá hasonlóan én is falom a könyveket, így tuti lenne közös témánk.

3. Melyik könyvbe tudod a legjobban bele képzelni magad?  

 ~ Mindig karácsony -- Imádom a karácsonyi időszakot, és nagyon átéreztem a három lány helyzetét, illetve nagyon bejött az alapja.

4. Ha megfilmesítenék az egyik LL könyvet, kit játszanál benne?  

~ Senkit. ... Ha választanom kellene, én inkább statiszta lennék.

5. Melyik az a szereplő akit legkevésbé kedvelsz?  

~ SZJG ~> Viki *  Akkor szakítsunk ~>  Lia  * Késtél ~> Geri * Ég veled ~> Máté  :: Mindegyikben volt egy karakter, akit annyira nem tudtam megkedvelni, és nem tudtam választani köztük.

6. Ki a kedvenc szereplőd?  

~ Mindig karácsony - Anna