2020. március 30., hétfő

ISMERD MEG HAZÁNK ÍRÓIT ~ Németh Krisztina


Kérdezz-felelek Németh Krisztina írónővel
 

 

1. Kedves Krisztina, mesélnél kicsit magadról?

Szombathelyen élek a családommal. Felnőtt gyermekeim vannak, egy fiú és egy lány, így mondhatom, hogy kicsit lazább az életem. Ausztriában dolgozom vendéglátásban, de miközben ez az interjú íródik, éppen tombol a járvány, így jelenleg munka nélkül, kicsit karanténba kényszerültem. De pozitívan várom a jövőt…

2. Van esetleg valami hobbid?

Mivel nem az írás a fő foglalkozásom, így ez a legnagyobb szenvedélyem. Ami mindig is a hétköznapjaimhoz tartozott, az a sport, annak bármilyen formája érdekel, a lényeg, hogy kikapcsoljon, kiüssön. A másik gyengém a hegyek. Imádok túrázni, a hegyek közt nyaralni, vagy egyszerűen csak ülni, és bámulni az óriási csúcsokat, a hegyek közt csillogó tavakat. Ez kapcsol ki a legjobban, az ihlet ilyen helyen ér el legtöbbször.

3. Mikor kezdtél el komolyabban foglalkozni az írással?

2015-ben Nádasi Krisz kiírt egy karácsonyi kisregény-pályázatot. Addig nem írtam, csak fejben, zuhany alatt születtek az izgalmasabbnál izgalmasabb sztorik. A lefolyó már eldugult a sok sztoritól, vettem egy mély levegőt, kiléptem a zuhany alól, és megírtam az egyik történetemet. Mondhatni, hogy Krisz itt fedezett fel. Így 2016-ban megjelentetett egy második antológiát is, amelyben karácsonyi kisregények kaptak helyet, köztük én is. A kötet címe Rejtelmes karácsonyok lett, az én történetem pedig A révállomás, New York. Mindig örömmel gondolok arra, hogy az egyik legsikeresebb történetként beszélnek az enyémről.

4. Nem olyan régen jelent meg a legújabb köteted, amely A hazara címet kapta. Mit jelent ez a szó és miért éppen ezt választottad neki?

A hazarák Afganisztán és Pakisztán területein élő, a szunnita többséggel szemben, az iszlám síita ágához tartozó népcsoport. Vallásuk miatt a tálibok üldözték/üldözik őket. Mivel főhősöm múltjának meghatározó része volt az, hogy hazara családból származott, ezért választottam ezt a címet, de a regénynek van egy alcíme is: Valahol élnem kell, ami Hamid válasza volt arra a kérdésemre, hogy miért menekült el otthonról.



5. Ki tervezte a borítóját?

A borító Szalai Márton műve, ő készítette a Sorsforgácsok című novelláskötetem borítóját is. Ő egyébként nemcsak grafikusként és tördelőként dolgozott velem, hanem menedzselte is a könyv kiadását, megjelenését, sőt ő ismertetett meg a Szülőföld Kiadóval, aki a könyvet gondozza.


6.  A regény Hamid Alizadáról, a tragikus sorsú afgán fiúról szól. Hogy találkoztatok először egymással?

Hamid és én kollégák voltunk egy hotelben. Ő tanulóként került oda. Én eleinte azt hittem róla, hogy külföldi szülők gyermeke, aki már Ausztriában született. Megdöbbentem, amikor tudatosult bennem, hogy ő egy olyan menekült fiú, aki egyedül, szülők nélkül, gyalog tette meg a hosszú utat. Kedves, tisztelettudó fiú volt, hamar beilleszkedett. A nyelvet akkor már nagyon jól beszélte, de engem nagyon mulattatott, hogy mennyire nincs tisztában a világ szórakoztatóbb dolgaival. Nem tudta, ki az a Schwarzenegger, életében nem hallott a Star Warsról, de ha egy Chuck Norrisos viccet meséltünk, rezzenéstelen arccal nézett, mert az ő életét addig nagyon elkerülte a mi multikulti tudásvilágunk. Viszont mindent tudni akart, így mi is sok dolgot tanítottunk neki. (Csak halkan mondom, hogy a magyarok kedves szitokszavai úgy ragadtak rá, mint légy a ragasztópapírra, de hát fiatalság, bolondság. Márpedig ő egy nagyon vidám fiú.) Hamarosan nagyon jó barátság alakult ki köztünk, ami a mai napig is tart. A téli szezont már szakácsként Tirolban dolgozta végig, de szinte heti rendszerességgel beszélünk telefonon. Most is, hogy mindketten karanténban ülünk.



 7. Mikor tervezted el, hogy megírod a történetét, és a világ elé tárod?

Amikor megtudta, hogy írok (éppen akkor jelent meg a Rejtelmes karácsonyok), odajött hozzám és azt kérdezte, megírnám-e az ő történetét? Ez 2016-ban volt. Ahogy egyre inkább közelebb került hozzánk a menekültekről szóló téma, engem mindinkább érdekelt, mit is tudna mesélni? Megrendített, megdöbbentett az a pár történet, amit elmondott, és elhatároztuk, hogy az elejétől kezdi, mindent elmesél. Két évbe telt, de megcsináltuk.

8. Milyen volt vele a közös munka?

Bolondos srác, aki folyton viccet csinál mindenből, és harsányan tud nevetni saját magán is. Talán ez az, ami segített neki túlélni ezt az egészet. Néha a hotel teraszán kávézás közben mesélt, néha én vittem haza, és kihasználtuk azt a húsz percet, de volt, hogy átjött hozzám Magyarországra, miután megkapta a világútlevelet – ami egy menekült státuszú embernél nagyon pozitív dolog –, és itt szőttük a sztorit. Abba is nagyon gyorsan beleegyezett, hogy az írói fantáziám is helyet kaphasson, mert itt-ott a valóság keveredik a fikcióval. Az sem titok, hogy a borítón az ő arca van.

9. Tervezel folytatást Hamid történetének, vagy kisebb bejegyzést írni róla?

Ahogy most alakul a világ, valószínű, hogy elindulhatnék egy másik történettel is, ami róla, vagy a családjáról szól, de ez egyelőre csak terv. Őszintén mondva, nem szeretném, ha olyan élete lenne itt, ami könyv lapjaira kínálkozik. Épp elég volt neki az eddigi életét igazgatni, és hát valljuk be, tizenegy éves kora óta szülők, felnőtt ember irányítása nélkül él, ami igazán tiszteletre méltó, tekintve hogy nyelvet, szakmát tanult, és most dolgozik. Hivatalosan mondhatnánk, hogy hasznos tagja lett a társadalomnak.

10. Milyen visszajelzéseket kaptál az olvasóidtól? 

Eddig nagyon pozitív véleményeket kaptam, de azért azt el kell mondani, hogy a téma megosztó, így olyan választ is kaptam, hogy akkor sem olvasná el, ha fizetnék érte, mert ellenkezik az elveivel. Tudtam, tudom, hogy nem mindenkinek szíve csücske ez a téma, de aki olvasta, az tudja, hogy a politikai állásfoglalástól olyan messze van, mint Kabul Los Angelestől… ez egy családi történet. A könyv első része Hamid apai ági felmenőiről szól, a második részét pedig Hamid meséli el. Szívszorító, kegyetlen, ugyanakkor Hamid története már az önirónia és a humor jegyeit is magában hordozza. Hiába, az afgán nép nagyon vidám, optimista nép, pedig valljuk be, sok okuk nincs rá. A másik visszajelzés az, hogy rengetegen kérdezik, mi van most Hamiddal. Az írói oldalamon írok néha róla, hogy hol tart, akit érdekel nyomon tudja követni, de bárki kérdezhet tőlem is.

11. A következő könyvedről lehet valamit tudni? Hasonló lesz az eddig megjelentekhez, vagy 
kipróbálod magad egy teljesen más műfajban?

Több tervem is van, de hogy melyik fog megvalósulni, azt nem tudom. Most van időm írni, bár az ember ilyen lelkiállapotban nem mindig lubickol a billentyűk tengerében. Az első lehetséges történet egy helyi ihletésű, de a török korba visszarepítő sztori. Torony mellett, ahol éltem, van egy falu, mely forrásának keletkezéséhez a törökök portyázásai köthetők. Izgalmas regény kerekedhetne belőle, és számomra újdonság lehetne, hogy a képzeletemre bízhatnám magam. Hamid történetét megírni azért volt nehéz, mert rengeteg háttérkutatás kellett hozzá, hihetetlen sok témába vágó olvasással. A török kor is ilyen, de ha magát a sztorit a kezem közé kaparintom, úgy kicsavarom, hogy elég lesz kibogoznom.

12. Az eddig megjelent – 1 antológia, 1 novelláskötet és 1 antológia – munkáid közül melyik megírását szeretted a legjobban, illetve melyik megírása volt a legnehezebb számodra?

Mindhárom más volt. Az antológia azért, mert ott találkoztam először annak a menetével, hogyan is készül a könyv. Itt kaptam az első olyan „pofont”, hogy azt hiszed, micsoda szuper jó dolgot alkottál, és a szerkesztő visszaküldi összefirkálva az egész kéziratot. De rengeteget tanultam azóta, ami még mindig nem elég. A novelláskötet a régi kisebb írásaimat gyűjti egybe, és ebben van egy romantikus kisregény is, amit megmondom őszintén, nagyon élveztem írni. Új műfaj volt, és erre nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, de a romantikus/erotikus műfajt meghagyom másnak. 




13. Mit üzensz a kezdő szerzőknek?

Türelem, alázat és elfogadás. De leginkább azt kívánom, hogy mindenki találjon maga mellé egy olyan csapatot vagy embert, akik elfogulatlanul segítenek. Mert abból lehet igazán sokat tanulni. Ha valami nem jön össze elsőre, annak megvan az oka. Gyakoroljanak és keressenek alkalmat arra, hogy mások is olvashassák az írásaikat. Mindenből lehet tanulni. A rossz kritikából is, a jóból is. Én szerencsés vagyok, nem vagyok egy sértődős típus. Nem mindenkinek megy ez. Nekem volt, nem egy olyan előolvasóm, akiknek őszinte segítéségével sokat lehetett javítani a könyvön. Azt meg tudjuk, hogy az író soha nem fejezi be a könyvet, legfeljebb csak abbahagyja. 

Köszönöm szépen az írónőnek, 
hogy időt szánt rám és megválaszolta a kérdéseimet.

2020. március 25., szerda

Verseskötet ajánló ~ Schilli Tímea: Szívtükrözés


Mostanában egyre ritkábban tudtam megoldani, hogy megírjak egy-egy könyves értékelést/ajánlót. Pár hete azonban kivételt tettem, amikor egy költőnő keresett meg a frissen megjelent verseskötetével. Bár, ez a műfaj nagyon távol áll tőlem, hiszen régóta nem forgattam ilyet a kezemben, hiszen ha tehetem, inkább romantikus regényeket falok, de úgy éreztem, most egyszer jó ötletnek bizonyult, és alapjáraton is rám fért már a változás. Ennek köszönhetően belevetettem magam Schilli Tímea Szívtükrözés című verseskötetének elolvasásába, amely nem olyan régen jelent meg a Papirusz Book Kiadó gondozásában.



Schilli Tímea
Szívtükrözés


Másodpercek viharában

A vágy mi alkotásra sóvárog,
Az az egy-két pillanatnyi tűz,
A csodás múzsa szentelt csókja
Mi folyton akár vadat, űz

Tör előre, szívemből, tör ki belőlem,
S mikor elérkezett a pillanat,
Legbelül a szív meghasad és
Ontja őszinte vérét szüntelen

Küszködik, hisz épp most hagyja el
A tehetetlenség kínzó súlya,
Könnyebb lesz majd nélküle,
De remélem, visszatér újra s újra

Beleköltözik kezembe a legszörnyűbb
Fájdalom, mi e földet szépíti,
S mikor végre szabadulok tőle,
Látomásom e szörnyű világ széttépi


Megpróbálom saját szavaimmal leírni, mit is éreztem miután becsuktam a kötetet. Tímea ezernyi érzést képes átadni a versein keresztül, amiket többféleképpen lehet értelmezni, és mindenki azt lát bele, amit saját maga szeretne. Nekem a legkedvesebb verse a Fekete pillangó című lett, ami a leginkább elnyerte a szimpátiámat.
Nyugalom, nem kezdek mélyenszántó elemzésbe, mert nem értek hozzá, azt inkább meghagyom a kompetenseknek. Nem írok olyant sem, hogy itt vajon ezt, vagy azt gondolta a szerző, vagy kereszt/páros rímesek-e a versek. A hangvételükről csak annyit írok, az elején vannak a sötétebb hangvételűek, és a vége felé haladva egyre szenvedélyesebbé válnak. Igazán olvastatják magukat.

Hogy miért ajánlom?

Ha szereted a modern, érzelmes verseket, amelyek kikapcsolják körülötted a külvilágot, akkor ez a te versesköteted.

2020. március 24., kedd

5 érdekes tény K. M. Holmes "Tiéd ​a főszerep" című könyvéről

Új szerzővel bővült az Álomgyár Kiadó csapata. Nem olyan régen került fel a közösségi platformokra K.M.Holmes első regényének beharangozója, amely azonnal felkeltette a figyelmemet. A borító érdekes, a cím figyelemfelkeltő, a fülszöveg kíváncsivá teszi az olvasót, amitől még inkább el akarja olvasni. Mivel a hétvégén sikerült felvennem a kapcsolatot az Instagramon a kötet szerzőjével, így hoztam tőle öt érdekes tényt a regényéről. 




,,A világ legszomorúbb dolga reménytelenül szeretni."


K. M. Holmes 
Tiéd ​a főszerep


„Élvezetes ​és elképesztő.” – Mert olvasni mindig jó blog
„Laza, merész, szókimondó és provokatív…” – Pandalány olvas blog
Nem merlek szeretni…
Camie Benson egy átlagos lány, átlagon felüli írói ambíciókkal.
Forgatókönyvírói pályafutása magasan ível felfelé, és az egyhangú mindennapjait bizony eléggé feldobja, mikor élete első filmpremierjén megismerkedik az ügyeletes hollywoodi szépfiúval, Damian Reshore-ral, a szuperszexi filmsztárral.
Camie aggályai ellenére belemegy a kapcsolatba, és gyönyörű napokat töltenek együtt.
A csodás élményeknek azonban hamar vége szakad.
Ráadásul a munkaadója is elbocsátja, de csak azért, hogy Camie előtt számos új lehetőség nyílhasson meg.
De vajon a szíve is képes lesz újra megnyílni? Van visszaút egy furcsa szakítás után? Mit kezd azzal a helyzettel, amikor az új főnöke, a vonzó, de arrogáns Miguel félreérthetetlen jeleket küld felé?
Ezekre a kérdésekre keresi a választ K. M. Holmes humorral és képtelen helyzetekkel teletűzdelt első könyvében.

*--*--*--*

 1. Érzelmileg megérint és magával sodor. 
Az olvasó vagy fülig érő szájjal olvassa, vagy épp a szíve szakad bele, de nem lehet érzelmileg kimaradni belőle.

2. A történet meglepő és fordulatos, sosem az fog történni, amire olvasás közben számítanál. 

3. Letehetetlen. Lendületesen halad a történet, nincsenek unalmas leírások, és felesleges töltelékszöveg. 

4. A karakterekbe nem lehet nem beleszeretni, még amikor épp felidegesít egyikük-másikuk, akkor is szeretni valók.

5. Miguelnek Mustángja van

Ja, nem, bocsi, szóval az ötödik tény -->

5. Igazán szórakoztató, és valódi kikapcsolódást nyújt, csak sajnos túl gyorsan fogynak el a lapok, ezért muszáj újra és újra elolvasni, hogy még egy kicsit a részesei lehessünk Camie Benson filmvászonra való világának.

2020. március 15., vasárnap

Véleményem R. S. Grey "With ​This Heart – Ezzel a szívvel" című könyvéről


 R. S. Grey
With ​This Heart – Ezzel a szívvel

Két ​hónappal a találkozásunk előtt még a halál kopogtatott az ajtómon.
Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy szerelmes leszek, nekivágok egy őrületes utazásnak, felülök egy Triceratopsra, egy bár pultján fogok énekelni, és hogy elveszítem a szüzességem, azt gondoltam volna az illetőről, hogy be van drogozva.
Aztán találkoztam Beckkel.
A vadító, okos és tagadhatatlanul elbűvölő Beck úgy száguldott be az életembe, mintha az lett volna a küldetése, hogy megértsem, az életet ne vegyem magától értetődőnek. Megmutatta nekem, hogy nincsenek határok, a szabályok a gyengéknek valók, és hogy egy csók pont akkor fog elcsattanni, amikor a legkevésbé számítok rá.
Fenekestül forgatta fel az életemet. Szinte már az utolsó reménysugarat is elveszítettem, amikor hirtelen kaptam egy új esélyt az élettől. Ezúttal viszont nem hagytam, hogy kicsússzon a kezeim közül.
Úgy indultunk útnak, hogy sem vesztenivalónk nem volt, sem garanciánk a másnapra.
Utunk a fiatal, gondtalan szerelemről szólt.
Az elevenen izzó szerelemről.
Egy olyan szerelemről, amihez nincsen térkép.


Írta: R. S. Grey
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadási év: 2019
  
Amikor bejelentésre került, hogy jön a következő R. S. Grey regény, cseppet sem lelkesedtem fel a hír hallatán, mert a szerző Scoring ​Wilder – Testcsel című könyve nem aratott akkora sikert nálam, hogy utána várjam az újabb megjelenést tőle. Úgy voltam vele, rengeteg jobb író van a piacon, akitől fantasztikusabb könyveket is elhozhatna a kiadó, nem érné meg egy ilyen kaliberű művet megjelentetni. Aztán győzőt a kíváncsiságom, elolvastam a fülszövegét és mégis elkezdett érdekelni a történet cselekménye, illetve annyi jó értékelést találtam róla, hogy képtelen voltam parlagon hagyni. A soha határa című regény óta szeretem az olyan történeteket, amelyekben a főkarakterek elindulnak egy hosszú, kalandokkal teli útra, miközben mindent átértékelnek. Kicsit tartottam is tőle, hogy majd a tökéletes koppintását kapom, és bár találtam némi hasonlóságot a két történet között, mégis azt kell írnom, képes volt újat mutatni, amitől megkedveltem. Van egy olyan érzésem, ha nem most talált volna meg a könyv, hanem máskor, más hangulatban, biztos negatívabb véleménnyel vélekednék róla. Nekem most kellett találkoznom vele, és ezt még egyetlen más könyvnél sem éreztem. Bővebben kifejtem lent.


Figyelem!
A szöveg cselekményleírást tartalmazhat!


Röviden a cselekményről…

Abby élete sohasem volt könnyű, egyszerű vagy felhőtlen. Egy veleszületett szívrendellenesség következtében egész addigi élete csak a kórházról és a transzplantációra való várakozás körül forgott. Nem élt, de aztán kapott egy második esélyt, ami keveseknek adatik meg. Beck egy titokzatos fura fiú, aki a lehető legváratlanabb pillanatban és helyen szólítja meg őt, miközben éppen urnát vásárol. Szót szó követ, végül együtt kerekednek fel, hogy elinduljanak egy hosszú utazásra. Hogy milyen kalandokban lesz részük a road trip során? Az a könyv végére kiderül.


Első benyomásom…

Mint már említettem, nagyon szeretem az ilyen témájú könyveket. Valahol legbelül én is vágyom rá, hogy egyszer csak felkerekedjek, és elutazzak jó messzire. Egyszer, majd ha lehetőségem nyílik rá, meg is teszem. Először J. A. Redmerski: A soha határa című könyvének elolvasása után kezdett el bennem érlelődni a gondolat, hogy milyen jó lenne, ha a karakterekhez hasonlóan én is részt vennék egy ilyen kalandban. Emiatt figyeltem fel erre a műre, és ennek köszönhetően vettem rá magam, hogy elolvassam.
Ha összegeznem kellene a regény mondanivalóját, akkor azzal tudnám a legtökéletesebben leírni, hogy egyetlen egy életünk van, és minden pillanatát ki kell élvezni, hiszen senki sem tudja, mikor jár le az ideje. Abby ideje lejárt, de azon kevesek közé tartozik, akinek az élet adott egy második lehetőséget, aminek minden egyes napját, pillanatát ki szeretné használni. Megértettem Abby gondolatait, illetve nagyon is tudtam azonosulni vele valamilyen szinten. Az első kedvenc jelenetem az a pillanat lett, amikor az elején urnákat válogat, és Beck megjelenik a színen. Már ott éreztem, szimpatikusak lesznek a számomra, viszont tartottam attól, hogy a szerző mennyire veti be a jól bevált kliséket, és itt mennyit használ fel belőlük. A kettejük közti kémia a kezdetek óta érződött, ezért is örültem, amikor a lány beadta a derekát és együtt vágtak bele a terv megvalósításába.
Ahogy halad a történet, egyre kíváncsibb voltam a fiú karakterére, mert róla szinte semmit sem tudunk meg. Érdekelt a kiléte. Szimplán, csak a kinézetéről ejtett pár szót, mert például a szemszínét többször is elolvashatjuk, de hogy kicsoda, mit csinál, arról kevesebb szó esik. Amúgy azon nagyon nevettem, amikor a lány megjegyzi, hogy akár sorozatgyilkos is lehet, mert kb. semmit sem tudott róla, mire a srác elmagyarázza neki, hogy miért téves a felvetése. (Na, az én fejemben is megfordult a gondolat
Pedig eléggé figyelemfelkeltő a viselkedése, és valahogy mégis az olvasók kedvencévé válik. Ugyan, ki lenne képes bemenni egy ismeretlen lány után a temetkezési boltba, hogy jobban megismerje, majd elkísérni egy olyan útra, aminek a célját még csak nem is tudja. Bumm, bele a nagyvilágba, megkeresni az élet értelmét, bejárni olyan tájakat, ahol előtte még egyszer sem jártak, és elszórni bizonyos hamvakat. Apropó hamvak. Nem fogom elárulni, hogy kinek illetve minek is a hamvait tartalmazta az Abby által vásárolt urna, de emelem a kalapomat az írónő előtt, amiért nem egy értelmetlen klisét gyártott a történetéből. Én másra számítottam, és kellemesen csalódva fellélegeztem.
A kirándulás során számtalanszor éreztem azt, hogy valami nem várt dolog fog történni, és ebből egyetlen egyszer helyesek is voltak a számításaim. Bármennyire fájt a szívem Abby vesztesége miatt, ettől csak még élethűbb lett a cselekmény, és adott neki egy újabb löketet, amikor már kezdett kicsit leülni a sztori.


Ami tetszett benne…

Az utazást emelném ki a leginkább, illetve az átélt kalandokat, amik vagy elvettek a történetből, vagy hozzátettek valami pluszt. A gondolatokat imádtam, többet ki is jegyzeteltem.

Ami nem tetszett…

Nekem a vége nem igazán jött be. Nem a döntés miatt, amit a karakterek meghoztak, hanem a túlságosan hosszú időintervallum miatt, és az azt követő cselekményekkel sem értettem egyet. Egy részem túl értelmetlennek találta és feleslegesnek. Nekem a döntésük meghozatalával ért véget a könyv.


Kedvenc pillanatom - - >

“– Ne haragudj, azért vagy itt, hogy urnát vegyél, vagy…? – kérdeztem, és körbekémleltem, hátha rájövök furcsa, jóllehet érdekes viselkedésének okára.
– Nem – felelte egyszerűen.
– Nem?
Ártatlanul megvonta a vállát.
– Szeretek bejönni, és megnézni a legújabb modelleket. Sosem tudhatod, mikor lesz rá szükséged.
Leesett az állam.
– Komolyan beszélsz?
Megvillantott egy szexi mosolyt. Basszus.
– Nem. Épp jégkását akartam venni az utca másik felén, és láttam, hogy bejössz, úgyhogy hirtelen felindulásból követtelek.
Zavartan hunyorogtam. Nyilván. Túl szexi ahhoz, hogy normális legyen.”