Könyvhét, első nap – találkozás Cecelia Ahern írónővel

Könyvhét, első nap – találkozás

 Cecelia Ahern írónővel

A Könyvhét kezdete előtti napokban szereztem róla tudomást, hogy Cecelia Ahern hazánkba látogat, és személyesen is találkozhatok vele. Ő írta többek között az Ui.: ​Szeretlek, Ahol ​a szivárvány véget ér, az Ajándék, illetve a nem olyan régen megjelenő Lantmadár című könyveket. Egy fiatal, tehetséges és gyönyörű írónőről van szó, aki hazánkban is nagy népszerűségnek örvend már évek óta. Nem minden héten látogat kicsiny országunkba egy ilyen híres szerző, így vétek lett volna számomra kihagyni eme jelentős eseményt. Roppantul boldog voltam, hogy alkalmam adódott részt venni rajta. 

Június hetedikén, délután öt órakor vette kezdetét a beszélgetés a Vörösmarty téren.

 A korai esőt később tikkasztó meleg váltotta fel, ami így sem tudta meggátolni, hogy rengetegen megálljanak, és végighallgassák az írónővel való beszélgetést. Napernyőket helyeztek ki a székeknél, melyek kis árnyékot biztosítottak.

Aztán kisebb várakozás után a színpadon megjelent Cecelia, valamint Balázsy Panna írónő, beszélgetésüket pedig egy tolmács fordította, hogy mindenki számára érthető legyen Ahern minden elhangzott válasza. Szabó Tibor Benjáminnak, az Athenaeum Kiadó vezetőjének kedves szavai után elkezdődött az, amire oly régóta vártunk.

Az első kérdésre nagyon viccesen válaszolt az írónő. Sajnos csak a telefonom volt nálam, mert a barátnőm albérletében hagytam a füzetemet, így a mobilba pötyögtem be az elhangzottakat. Plusz nyolcvan fokban, a tűző napon, miközben egy esernyőt szorongattam, hátha az képes egy kis árnyékot adni, nem ment olyan könnyen az írás. 

A kitett napernyők nem mindegyik részt takarták, csak egy oldalt, ezért húztam fel az esernyőmet, amitől még szerencsétlenebbül ment a telefonon jegyzetelés. Pár percnyi szenvedés után inkább a megsülést választottam, pláne, hogy sikerült megböknöm az engem elkísérő barátnőmet, illetve az egyik mellettem ülő hölgyet, akitől sűrű bocsánatkérések közepette próbáltam az emelvény felől hangzó beszélgetésre is odafigyelni. Miután megszabadultam a terhemtől, onnantól kezdve könnyebben ment minden.

Visszakanyarodva Cecelia szavaira: azzal viccelődött, hogy amerre jár, viszi magával az esőt. Róla tudni kell, hogy Írországban született, méghozzá Dublinban, amiről sokan azt tartják, hogy igen esős hely. A beszélgetés ugyanilyen jókedvvel folytatódott. A továbbiakban az írásról faggatták. A közönség megtudhatta tőle, hogy nyolc éves kora óta ír. Először verseket és naplóbejegyzéseket, valamint a rengeteg gondolatát papírra vetette. Tizennégy múlt, amikor az első könyvét megírta, de azt mondta, hogy ezt senki sem olvashatja el. Azt is megtudhattuk, hogy elolvasta a régi naplóit. Addig olvasta őket, amíg az első gyermeke meg nem született. Ő nem tényeket írt le, amelyek vele történtek, hanem a gondolatait.

Az írásai azokról a fiúkról szóltak, akikbe beleszeretett, de nem viszonozták az érzelmeit. Egyébként nagyon szeret olvasni, mindig van nála egy könyv. Sőt, azt is elmesélte, hogy a másik kedvence a Babysisters Club. Ezt régebben próbálta összegyűjteni, hogy a teljes sorozatot elolvassa. A mókás benne az, hogy a sorozatszerző kiadója lett Cecelia későbbi kiadója is.

Az édesanyja tanácsolta neki, hogy küldje el megjelentetésre az Ui.: ​Szeretlek című könyvét, mert neki nagyon tetszett. 

Ui.: ​Szeretlek: A regénnyel kapcsolatban személyes tapasztalatokról faggatták. A könyvről azt kell tudni, hogy egy fiatal nőről szól, aki elveszíti imádott férjét, és onnantól kezdve az egész élete megváltozik.

Az írónő erre azt felelte, hogy ő hasonló fájdalmat szerencsére még nem élt meg, mint Holly, a történet főszereplője. Viszont párhuzam figyelhető meg köztük. Depressziós volt és pánikrohamokkal küzdött, akárcsak Holly a szerelme elvesztése után. Nem magáról mintázta a karakterét, de tükröt tartott maga elé, aminek köszönhetően végül ő is magához tért, csak úgy, mint a szereplő.

Míg Hollyban a férje levelei tartották a lelket, addig Ceceliában az írás.

Este 10 órától egészen reggel hatig írta a könyvét. Közben az édesanyja támogatta, motiválta, figyelte és elolvasta, amit leírt. Ennek köszönhetően ő képtelen eldönteni, hogy az édesanyjának azért tetszett-e a könyve, mert annyira jó volt, vagy csak boldognak akarta látni a lányát.

Amikor pár héttel előtte meghívták Ceceliát, feltettek az interneten egy kérdést, ami visszatérő téma volt, mint például a gyász és a veszteség, és egy iránymutatás, hogyan kell felállni.

Az írónő válasza az volt, hogy a műveit nem tanácsadónak szánja, és ha segíteni szeretne, akkor csak is magán. A könyveivel szórakoztatni akarja az olvasóit. A fejében megszületett történetet mások vagy egészen másképpen értelmezik néha, vagy ismerősnek találják. Ez a személyes kapcsolat teljesen lenyűgözi őt. 

Ezt követően Cecelia elmesélte, hogy a Love, Rosie – Ahol a szivárvány véget ér – című könyve kapcsán kapott egy édes visszajelzést. A kedves olvasója elmesélte neki, hogy ennek a könyvnek köszönhetően vallotta be a legjobb barátjának az érzéseit, ami szerencsére viszonzást kapott. Azóta összeházasodtak, és született egy kislányuk, akit Ceceliának neveztek el.

Nagyon cuki! :-D 

Ahern évente csak egy könyvet ad ki. Arról faggatták, hogy érez-e nyomást, miszerint az előző könyvének sikerét a következővel felül kellene múlnia. A válasz erre az volt, miszerint a P.S. I Love You fenomenális volt, ezért nem is törekszik túlszárnyalni. Ő mindig jobb akar lenni. Igyekszik hitelesen írni. Nem próbál meg álmokat kergetni, ahogy attól sem fél, hogy mást alkosson.

A következő kérdés az volt, vajon eltervezi-e az írást, vagy sokkal rapszodikusabb? Erre az a felelet érkezett az írónőtől, hogy már szinte unalmasan rendezett. Szigorú napirend szerint él, amit próbál betartani. Januárban kezd el írni, amit egészen májusig folytat, ezt követően nyáron szerkeszti a regényt, és az végül ősszel fog megjelenni. Naponta egy irodában alkot reggel kilenctől estig, aztán hazasétál, hogy az otthoni teendőit is elássa.

Általában úgy kezd bele, hogy először a karakter születik meg a fejében. A karakter generálja a történetet, a történet generálja a karaktert. Spontán elemek is adódnak, viszont vannak tervezett részek, aztán csak hagyja magát sodortatni az árral.

Azt is megtudhattuk tőle, hogy hagyományosan, kézzel ír, mert szereti, ahogy a toll suhan a papíron, ezt kreatívnak találja. Fejezetenként megy előre, aztán később begépeli a gépébe, majd meggyújt egy gyertyát. Mindig ugyanazt a gyertyát gyújtja meg a hangulat miatt. 

A vége felé a téma a Lantmadár című könyvére terelődött. 

A madárról azt kell tudni, hogy Ausztráliában él, pávaszerű, mert a farktollait képes széttárni, mint a páva, bár a könyvben inkább gyöngytyúkhoz hasonlítja a fordító. Kistermetű madár, ami bármilyen hangot képes utánozni. Például telefoncsengést, láncfűrész-berregést. Különleges dolog, hogy a hím egy platformot épít, aminek a tetejéről énekel, és ezzel odavonzza a tojókat.

David Attenborough csinált róla dokumentumfilmet, amit az írónő a kislányával nézett meg, és akkor jött az ihlet. Elgondolkozott rajta, és onnan szökkent szárba a regény. Fontos volt számára, hogy a karakter tükrözze a Lantmadarat. Laura, a könyv főszereplője a madár manifesztációja. 

Itt egy videó a madárról :-D 

Amazing! Bird Sounds From The Lyre Bird - David Attenborough - BBC Wildlife

Vigyázat! Spoilert tartalmazhat!

A fiatal lány elszigetelten él Dél-Nyugat-Írországban, és találkozik egy dokumentumfilmet forgató csoporttal. Ő lesz az alanyuk, miután megtudják, hogy micsoda páratlan képességgel bír. Az idilli békéből a lány belecsöppen a városi nyüzsgésbe, és ott kiderül, hogyan tud megküzdeni az új helyzettel.

Különleges, hogy a regény hangokról szól, és egy másik könyv inspirálta. Mivel kevés információ áll az emberek rendelkezésére a lantmadárról, így az írónő egy harmincas években íródott kötetből szerzett információt, amit egy tudós hölgy írt. Sok idézetet merített belőle, amiket a történetben el lehet olvasni. Laura képes emberi nyelven beszélni, de olykor akaratlanul is leutánoz egy hangot. A könyvben ebből olykor eléggé kínos pillanatok is adódnak.

Spoiler vége. :-D

Ceceliát inspirálja mások megfigyelése, például az emberek gesztusait nagyon szereti figyelni.

Azt a feladatot adta magának, hogy öntse szavakba azt, amit hall. Kihívás volt számára lelassítani, és meghallani, ami körülötte hallatszik.

Rengeteg országban járt már.

Végezetül csinált egy szelfit a közönséggel, hogy a barátai elhiggyék neki, hogy ennyien eljöttek meghallgatni őt.  Itt tudjátok megnézni a szelfit --> https://www.instagram.com/p/BjvCC6FhkGa/?taken-by=official_ceceliaahern

Sajnos a könyvbe nem sikerült dedikálást szereznem, mert hatalmas sor állt fel, ami lassan haladt, nekem meg egy előadásra kellett rohannom. Egy hölgytől megtudtam, hogy kikötés volt, hogy csak három könyvet lehetett elhozni a dedikálásra. Végül nagy bánatomra, ott kellett hagynom a dedikálást, és továbbrohannom. Jól is tettem, mert később megtudtam, hogy még nyolckor is rengetegen álltak sorba az írónőnél egy szelfiért és egy dedikálásért. 

Remélem, egyszer még lesz alkalmam találkozni vele személyesen is, de addig is készítettem róla pár képet, aztán futottam Vivien Moss előadására.

Számomra így ért véget a csütörtöki nyitónap.