Picit kiakadós véleményem Elle Kennedy The ​Chase – A hajsza (Briar U 1.) című könyvéről

Elle Kennedy

The ​Chase – A hajsza (Briar U 1.)

,,Az ellentétek tényleg vonzzák egymást?

Más magyarázatot nem látok rá, miért vagyok úgy oda Colin Fitzgeraldért. Általában nem vonzanak a kivarrt, videojáték-őrült kocka izomagyak, akik lököttnek és felszínesnek tartanak. És az előítéletei mellett az is ellene szól, hogy a bátyám haverja.

És hogy a barátja belém van zúgva.

Ja, és említettem már, hogy lakótársak vagyunk?

Nem, mintha számítana. Fitzy egyértelművé tette, hogy nem érdeklem, holott úgy szikrázik köztünk a levegő, hogy félő, leég tőle a házunk. Én sosem voltam az a fajta lány, aki fut egy pasi után, és nem most fogom elkezdeni. Épp elég gondot okoz nekem az új suli, a seggfej tanárom és a bizonytalan jövőm. Ha a szexi lakótársamnak végre megjön az esze, és rájön, mit szalaszt el…

…tudja, hol talál.

Az őrjítően jó Off Campus sorozat spin-off kötete.

Önfeledt órákat akarsz és egy ragyogó olvasmányt? Megtaláltad.

Szerezd meg magadnak!"

Szerző: Elle Kennedy

Kiadó: Könyvmolyképző

Megjelenési év: 2019

Rendelhető: https://www.book24.hu ~ Elle Kennedy : The ​Chase – A hajsza (Briar U 1.)

 

 

"– Nem az számít, hogy látnak mások, hanem, hogy te milyennek látod magad."

Sokáig élt bennem, hogy ha egy könyvről nem tudok jót írni, inkább semmit sem írok, vagy csak pár sorban kifejtem, mi tetszett benne, illetve mi nem. Ugyanígy voltam ezzel a művel is, ami a múlt év egyik leginkább várt romantikus regénye volt, és amit másokkal egyetemben úgyszintén izgatottan vártam. Az Off-Campus az egyik imádott könyvsorozatom lett, ezért is örültem, amikor a szerző bejelentette az érkező spin-off kötetet. A The Deal – Az üzlettel szerettem meg Elle munkásságát, és bár Dean Heyward-Di Laurentis nem tartozik a kedvenc karaktereim közé, mégis kíváncsi voltam, hogy az ő könyvében felbukkanó húgának milyen kalandos sorsot szán a szerző, illetve kivel fog összejönni. Első találkozáskor nagyon szimpatikussá vált Summer, ahogyan a testvérek közötti szurka-piszka is érdekesebbé tette, és amikor megtudtam, ki lesz nála a befutó, akkor már kérdés sem volt arról, hogy én el fogom olvasni a történetüket. Nos, a könyv elolvasása után azt kell írnom, Elle Kennedy sajnálatos módon nem tudott úgy hatni rám, mint az előző esetekben. Sajnos, én nagyon akartam szeretni, sőt igazán vártam a megjelenést, csak valami mégsem volt az igazi. Bár azt előre le kell szögeznem, ettől eltekintve várom a folytatások hazai kiadását.

Lentebb bővebben kifejtem, mi nem tetszett benne, viszont előfordulhatnak benne spoilerek a könyvre vagy magára az előzménysorozatra. Csak saját felelősségre olvassátok el!

Figyelem!

Cselekményleírást tartalmazhat!

Rövid vázolás a könyv cselekményéről…

A hajsza egyik főkaraktere Summer Heyward-Di Laurentis, aki az előző sorozatból megismert Dean húga. A bátyus történetét a sorozat harmadik kötete, a The ​Score – A pont meséli el, és ott bukkan fel először az érdekes hugica. Tetszett benne a kendőzetlen őszintesége, a vicces beszólásai, megnyilvánulásai. A saját történetében azonban nem éreztem ugyanezt.

A cselekmény leginkább egy szilveszteri bulin veszi fel igazán a fonalat, miután Summer hajléktalan lesz, mert kirúgták a lányszövetségből. Ennek köszönhetően köt ki ugyanazon az egyetemen, ahová előzőleg a testvére járt, és amelyiken a kötet másik főkaraktere, Colin Fitzgerald (Fitzy) tanul. Kettejük szóváltása nagyon érdekes, és tetszett, ahogy rámenősen próbálja becserkészni a kocka hokist. Imádtam, amikor Summer közli a sráccal, hogy vele fog szilveszterkor csókolózni, és ez ellen Fitzy mennyire tiltakozik, miközben azért mégis csak tetszik neki az ötlet. Az már kevésbé nyerte el a szimpátiámat, amikor a fejezet végén mégis egy másik fiúval, Hunterrel smárol, aki mellékesen Fitzy csapattársa, barátja és lakótársa. Az már csak hab a tortán, amikor Dean megkéri őt, fogadja be a húgát, hiszen lakótársat keresnek. Na, innentől veszi kezdetét a bonyodalom.

Véleményem a könyvről…

Summer számomra inkább látszott egy gimis drámakirálynőnek a viselkedése alapján, mintsem egy felnőtt egyetemistának. A dráma valahogy mindig megtalálja, és ha jól emlékszem, valaki meg is jegyzi ezt neki. Többnyire ő generálja a buta viselkedésével, és annak a fiatal, érdekes csajnak nyoma sincs, akit a bátyja történetében megismertünk. Ez zavart a leginkább. Annyira akartam szeretni őt, mivel másoknak leginkább ő volt a legszimpatikusabb női karakter, pedig semmi szimpatikusat nem találtam benne. Szétszórt, néha bunkó, és gondolkodás nélkül hoz rosszabbnál is rosszabb döntéseket, miközben folyamatosan rinyál, nyafog, pedig eléggé tökös csajként ismertem meg. A másik bajom az volt vele, hogy meggondolatlanul cselekszik. Tudom, hogy ez külföldi tiniregény, meg miegymás, csak akadtak olyan dolgok, amiket én nemhogy a barátnőmnek, de pláne egy vadidegen csajnak nem teregetek ki, akivel öt perccel azelőtt ismerkedtem meg; nem árulok el neki olyan dolgokat, amihez semmi köze. Még akkor sem, ha véletlen volt, és semmi probléma nem lett belőle. A másik kiakadásom az, hogy a szerző ugyanúgy behozza ide a szerelmi háromszöget, mint anno az Üzletnél. Akkor Garrett – Hannah – Dean között zajlott le az, ami itt Fitzy – Summer – Hunter között történik, és aminek amúgy csak annyi értelme van, hogy többet tudjanak szenvedni a karakterek, és legyen mivel kitölteni a lapokat. Huntert bírtam, aztán a Summerrel történt csókot követően, amikor kinyilvánítja rá a birtokigényét, azzal el is vágta magát nálam. Viszont, amikor a Di Laurentis lány szórakozik vele, akkor nagyon megsajnáltam, ami egészen addig tartott, amíg Summer közli: ,,bocsi, de nem szeretlek, semmit sem érzek irántad és inkább Fitzy a befutó”, mert onnantól olyan, mintha megszállta volna az ördög. Túlságosan eltúlozza a szereplő hozzáállását a szerző, és az irracionálisan viselkedik, ami megint csak arra jó, hogy lapokat töltsön ki vele.

A Summer-Fitzy kapcsolat már más tészta volt számomra. Tetszettek a szóváltásaik, és a végén, ahogy egymásra találnak, de a közbülső értelmetlen szenvedésük többször is kiverte a biztosítékot. Fitzy az elején ígéretesnek tűnt, mert érdekes a munkája, a viselkedése, érdeklődése. A végére a szerzőnek sikerült totál kicsinálnia. Szerintem, ő lett számomra a legkevésbé szimpatikus férfi karakter Elle Kennedy könyveiből.

Kedvenc karakter: nincs

Kevésbé kedvelt karakterek: Summer, Fitzy, Hunter

Kedvenc pillanat: Amikor Fitzy beszél Tuckerrel, azt a pillanatot nagyon csíptem.

Amikor elgondolkodtam azon, hogy falhoz vágjam-e a könyvet, vagy inkább olvassam tovább: Két ilyen volt. Az első, amikor Hunter benyögi, hogy övé Summer, a másik meg az, amikor Summer és Fitzy együtt van, Hunter meg megzavarja őket, és akkor Hunter egy nagy pöcsként viselkedik.

Ami nagyon tetszett…

Az egyik ilyen Summer ADHD-ja, vagyis pontosabban figyelemzavara volt. Nem kapott annyira nagy szerepet, mint kellett volna, inkább csak a felszínt kapargatta Elle, de érdekesnek tűnt, ahogy a karaktere beszélt róla, és ahogy beleszőtte a cselekménybe. Sokan szenvednek ettől az állapottól, így szerintem akad, aki azonosulni tud vele.

A másik kedvencem, ahogy a végén Summer segít annak a lánynak, amikor a professzor rátámad, és meg akarja erőszakolni. Bár ezt a professzoros dolgot feleslegesnek éreztem, mégis tetszett, ahogyan az írónő levezeti, mit tesz ellene a lány, és nagyon életszerű. Emellett fantasztikus húzás volt a szerzőtől, hogy a régebbi karaktereket is visszahozza pár mondat vagy esemény erejéig. Jó volt velük újra találkozni.

Összegezve…

Vegyes érzésekkel zártam le a történetet, sok mélyrepüléssel, mégsem bánom az elolvasását. Az már biztos, hogy a következő történetet is kivégzem, csak remélni tudom, Elle sokkal jobban kidolgozta, mint ezt, és abban szimpatikusabbak a karakterek.