Hazánkban is megjelenik az Álomgyár Kiadó gondozásában A. L. Jackson Regret sorozata. Az első kötet az Elvesznék benned címet kapta, és hamarosan olvashatják a magyar olvasók. Előreláthatóan a folytatásai is kiadásra kerülnek még az idén. Bár az eredeti borítók is szépek, de én jobban kedvelem a hazaiakat, és alig várom, hogy a polcomon láthassam a sorozat köteteit.
„Azonnal megtalálja az utat egyenesen a szívedbe, és többé nem ereszt.” – Aestas Book Blog
„Erről szól egy vakmerő szerelem.” – The Coffeeholic Bookworm
Emberek érkeznek az életünkbe. Egyesek maradnak, mások továbbállnak.
Néhányukból építkezhetünk, de sokan le is rombolhatnak. Van, aki a
barátunk lesz, van, aki az ellenségünk, a szerelmünk vagy éppen a
megkínzónk.
Amikor Christian Davison betoppant az életembe, tudtam, hogy már semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen.
Elizabeth Ayersnek mindig is New York volt a nagy álma. Egész fiatalkorában azért dolgozott, hogy egyszer odajusson.
Christian Davisonnak – felkészülve, hogy egy napon folytassa az apja
tevékenységét a jogi cégükben – egyetlen lehetősége volt: hogy
jelentkezik a Columbia Egyetemre. Sosem vágyott másra egészen addig, míg
tanulótársával le nem ült egy kávézó asztalához.
Christian akarta a lányt, de Elizabeth jobban ismerte őt annál, hogy
átadja magát ennek az erős vágyakozásnak. Mégis kevés olyan dolog volt,
ami távol tarthatta őt a fiútól.
A. L. Jacksonnak, a New York Time bestsellerszerzőjének első,
magyarul megjelelő története az elvesztett és a visszanyert szerelemről
könnyeket csal az olvasók szemébe.
Megjelenésének várható időpontja: 2019. április 30.
Rendelhető --> https://alomgyar.hu/konyvek/a-l-jackson-elvesznek-benned
Rendelhető --> https://alomgyar.hu/konyvek/a-l-jackson-elvesznek-benned
„Ez egy gyönyörű, szívmelengető könyv.” – Shh Mom's Reading
„Végigszáguld az érzelmek teljes skáláján.” – Little Read Riding Hood
Léteznek olyan hibák, melyeket ha elkövetünk, egész életünkben
bánunk. Christian esetében ez a hiba azon a napon történt, amikor
cserben hagyta Elisabethet.
Christian Davisonnak megvan a terve az egész életére. Eltökélt, hogy
ügyvéd váljon belőle, és egy napon elfoglalja a partneri pozíciót az
apja jogi cégénél. Semmi nem állhat az útjába, még Elizabeth Ayers és
közös születendő gyermekük sem.
Miután Christian kirekeszti az életéből Elisabethet, a lány a
következő öt évét azzal tölti, hogy küszködve gondoskodjon a
gyermekéről, miközben bármit hajlandó feláldozni, hogy egy biztonságos
és kényelmes életet nyújthasson számára. Christian öt éve bánja, hogy
akkor elhagyta a családját, és most mindent megtenne, hogy
visszaszerezze őket. De Elisabeth is mindenre hajlandó, hogy megvédje a
kislányát attól a szívfájdalomtól, amit Christian minden bizonnyal
okozni fog nekik.
Christiannak végül sikerül visszaküzdenie magát Elisabeth életébe.
De vajon Elisabeth képes megbocsátani a megbocsáthatatlant? És
lehetséges-e szerelmet találni ott, ahol az évek gyűlölete eltemette
azt?
Vagy ezek olyan mély sebek, amelyek sosem gyógyulnak be? Állítólag mindenki megérdemli a második esélyt.
A. L. Jacksonnak, a New York Time bestsellerszerzőjének legújabb
története az elvesztett és a visszanyert szerelemről könnyeket csal az
olvasók szemébe.
Megjelenésének várható időpontja: 2019. július 20.
Előjegyezhető --> https://alomgyar.hu/konyvek/a-l-jackson-visszaternek-hozzad
Előjegyezhető --> https://alomgyar.hu/konyvek/a-l-jackson-visszaternek-hozzad
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.