2019. március 28., csütörtök

10+1 könyv, amelyet ajánlok

Összegyűjtöttem a kedvenc 10+1 könyvemet, amelyet nektek is ajánlok 
 
 1.
Mary Ann Shaffer · Annie Barrows
Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság
 
1946 ​januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.
„A szerzőpáros magával ragadó, ugyanakkor szívbe markoló könyvet írt – Jane Austen-i hangulatú, történelmi tanmesét. A leveleket nem az olvasónak címezték, mégis neki szólnak.”
Sarah Addison Allen

„Soha nem akartam annyira egy könyvklubhoz tartozni, mint a Krumplihéjpite olvasása közben. A regény minden lapjáról sugárzik a szeretet.”
The Christian Science Monitor

„Hihetetlen szerelmi történet, mely egyben a túlélésről és a hősiességről is szól, emléket állítva egy kis közösségnek, melyet a könyvek szeretete kovácsolt eggyé.”
The Charlotte Observer



2. 
Rácz-Stefán Tibor 
Túl ​szép
 
A túlsúlyos Márk mindennél jobban vágyik rá, hogy végre igazán szeressék. Mégis, azt hiszi, hogy a súlya miatt nincs joga a szerelemre. Elkeseredésében finomságokba fojtja bánatát.
Vajon a csupaszív srácra rátalálhat a nagy Ő?
Képes lesz elfogadni önmagát?

Olivér profi úszó, ám doppingbotrányba keveredik, eltiltják a versenyzéstől, és darabjaira hullik az élete. Azt sem tudja, mit hoz a holnap, a szerelemre gondolni sem mer.
Újjáépíthetjük a nulláról az életünket?
Rátalálhatunk az igazira akkor is, ha nem keressük?

A két fiú közös munkahelyen kezd el dolgozni. Előbb megismerik egymást, aztán a titkaik is felszínre bukkannak. De kialakulhat köztük több, mint barátság? Vagy csak a külső számít?
Van egy pont, amikor az ész a szív útjába áll…


3. 
Vi Keeland · Penelope Ward 
Nagyképű ​öltönyös
 
Az ellentétek meddig vonzzák egymást?
A szokásos reggelnek indult a vonaton.
De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira.
Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot.
Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek?
Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.
Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek.
És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről.
Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni.
Mert minden jó véget ér, igaz egyszer?
Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.


4.
Jill Santopolo 
A ​fény, amit elvesztettünk
 
Két ​élet. Két szerelem. Egy választás.
Ő ihlette meg elsőként, ő indította meg és értette meg igazán. Ő lesz-e az utolsó is?
Lucy az életét megváltoztató döntés előtt áll. De mielőtt megtehetné, elölről kell elmesélnie a történetét, a közös történetüket.
Lucy és Gabe 2001. szeptember 11-én ismerkednek meg New York-ban, ahol végzősök a Columbia Egyetemen. Az a nap mindkettőjük életét örökre megváltoztatja. Együtt döntik el, hogy azt szeretnék, ha az életük jelentene valamit, igazán számítana. Amikor egy évvel később megint találkoznak, mintha a sors akarná, hogy talán egymásban találják meg az élet értelmét. De aztán Gabe fotós-újságíró lesz a Közép-Keleten, Lucyt pedig New York-hoz köti a munkája. A következő tizenhárom évben közös útjuk álmokon, vágyakon, féltékenykedéseken, megcsalásokon vezet el végül a szerelemig. A sors sodorta-e egymáshoz őket? És az ő döntésük tartja-e távol őket egymástól? Hiába választják el kontinensek őket, mindig van helyük egymás szívében.

Jill Santopolo egyedülálló első regénye egy szerelmi történet, ami Lucy és Gabe életét követi nyomon. Az ikertornyok tragédiája megváltoztatja és árnyékba borítja az életüket. Hogy tudják összeegyeztetni a szenvedélyt és a biztonságot, az álmokat és a valóságot? Gyönyörű romantikus regény az első szerelem elpusztíthatatlan erejéről.


5. 
Vi Keeland 
A ​beosztott 
 
„A ​beosztott Keeland legjobb írása. Érzelmes és szenvedélyes. Minden, amiért érdemes romantikus könyvet olvasni.” – K. Bromberg, New York Times bestsellerszerző
„Imádtam ezt a könyvet. Egyszerűen zabáltam. Nem tudtam letenni.” – Aestas Book blog

Amikor az első alkalommal összefutottam Chase-szel, nem tettem rá túl jó benyomást.
Egy étterem mosdója előtt kuporogtam a folyosón, és épp a barátnőmnek hagytam üzenetet, hogy mielőbb hívjon vissza valami ürüggyel, mert le akartam lépni a pocsékul sikerült randimról.
Chase hallott minden szót, szajhának nevezett, majd kéretlenül ellátott néhány tanáccsal pasi- és randiügyben. Megmondtam ennek a magas és szívdöglesztően jóképű alaknak, hogy foglalkozzon a saját átkozott ügyeivel, majd visszamentem a dögunalmas partneremhez.
Később – elhaladván az asztalunk mellett – Chase kajánul vigyorgott, én pedig a pimaszul szexi, kemény fenekét bámultam, miközben odament a lányhoz, akivel együtt vacsorázott.
Képtelen voltam megállni, hogy néha lopva ne pillantsak rá erre a beképzelt és lekezelő modorú alakra, aki a terem túlsó végében ült a barátnőjével. Természetesen többször rajtakapott, hogy nézem, és mindannyiszor rám kacsintott.
Amikor ez a szívdöglesztő fazon és a hasonlóképpen szexi barátnője hirtelen ott termett az asztalunknál, megrémültem, hogy ez a jóvágású idegen be akar árulni a pasimnak.
Ehelyett azonban úgy tett, mintha régóta ismernénk egymást, majd leült az asztalunkhoz a párjával, és mindenféle kiagyalt és rám nézve módfelett kínos történettel szórakoztatta a társaságot a nem létező közös gyermekkorunkról.
A fickó – aki mellett addig halálra untam magam – furcsa módon izgalomba jött a tolakodó ismeretlen sztorizásától.
Amikor az este véget ért, elváltunk egymástól, én pedig sokkal többet gondoltam erre a vonzó idegenre, mint azt valaha is be merném vallani. Még annak ellenére sem voltam képes kiűzni a fejemből, hogy tudtam, sosem látom újra.
Úgy értem, mi az esélye annak, hogy csupa véletlenségből ismét belefutok valakibe egy nyolcmilliós nagyvárosban?
A véletlen mégis úgy hozta, hogy egy hónap múlva ez a szexi pasi lett az új főnököm…



6.
Krausz Emma 
Osztálykép
 
Kálnoki Levente nem akar mások életének részévé válni. Véletlenül mégis leleplezi gimnazista osztálytársa, az ünnepelt focista, Szendrei Ákos titkát, ahogy kirúzsozva fényképezi magát és a fotót elküldi valakinek. Levente megígéri neki, hogy hallgat, és a két fiú útjai ezzel külön is válnának, ha legnagyobb szerencsétlenségükre nem kellene együtt dolgozniuk egy iskolai projekten. Levente egyre közelebb kerül Ákoshoz, és vele együtt néhány másik osztálytársához, akik által úgy tűnik, az élete is megváltozik. Mindezeken túl Leventének meg kell birkóznia a saját érzelmeivel: a haraggal, a gyásszal és a szerelemmel.


7.
Lorraine Heath 
A ​herceg szeretője (A havishami ördögfiókák 1.)
 
Hat balsikerű báli szezon után Miss Minerva Dodger úgy dönt, hogy vénlány marad, mert elege van a hozományvadász udvarlókból. Ám hála a Nightingale Klubnak, legalább része lehet egy csodás éjszakában. Ezen a hírhedt helyen a nők álarcot vesznek fel, mielőtt szeretőt választanának. A szemérmetlenül jóképű Ashebury hercege készségesen teljesíti a titokzatos hölgy kívánságait, és Minerva egyre szenvedélyesebb és bensőségesebb viszonyba bonyolódik vele…
A figyelemre méltó képességekkel megáldott Ashe hamar rájön, hogy egyéjszakás kalandja nem más, mint a társadalmi konvenciókra fittyet hányó Miss Dodger. Érdeklődését felkelti a lány éles elméje és merészsége, ezért elhatározza, hogy annak rendje és módja szerint udvarolni fog neki. De hogyan tegye a szépet egy nőnek, akit már elcsábított? És miként bizonyítsa be neki, hogy a féktelen szenvedély csak kezdete az életre szóló boldogságnak?



8.
Vicki Grant 
36 ​kérdés, amitől rád kattantam
 
HILDY és PAUL egy pszichológiai kísérletre jelentkeznek, ami arra a kérdésre keresi a választ: megtervezhető a szerelem? A kísérlet 36 kérdést tartalmaz, köztük azt: „mi a legszörnyűbb emléked?” vagy „mikor énekeltél magadnak utoljára?”. Mire Hildy és Paul végigérnek a kérdéssoron, mindketten sírtak és nevettek, hazudtak és összezavarodtak, elmenekültek és visszatértek és az őrületbe kergették egymást. És mindketten rájöttek a titokra, amit a másik olyan elszántan próbált elrejteni. De vajon egymásba is szerettek?


9.
Rachel Higginson 
Szerelem ​5 lépésben
 
Tagadás
Harag
Alkudozás
Depresszió
Elfogadás

Ez ​a történet nem arról szól, hogyan szerettem bele valakibe.
Ez a történet arról szól, hogyan tanultam meg ismét élni, miután a szerelem elhagyott.
Elizabeth Carlson a poklok poklát járja – más szóval gyászol.
Nyolc évig volt Grady felesége, négy gyereket szült neki, ő élete szerelme, csakhogy a férfi meghalt. A prognózis kezdetektől fogva borzasztó volt, ám Liz sosem adta fel a reményt, hogy Grady meggyógyulhat. Hogyan is tehette volna, ha egyszer ő volt a mindene?
Fél évvel később igyekszik összeszedni darabokra hullott életei darabkáit, és időben eljuttatni a gyerekeket az iskolába. Mindkettő lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Manapság mintha minden lehetetlen lenne.
Amikor Ben Tyler beköltözik a szomszédba, Liz bánatban és fájdalomban fuldoklik, a gyerekei lázadoznak, úgy érzi, sosem éri utol magát. Nincs ideje kíváncsi barátokra, nem vágyik kéretlen segítségre, ám Ben mindkettővel megajándékozza. És nem csak az udvaron meg a fűnyírásban akar segíteni. Ben többet akar Liztől. Sokkal többet, mint amennyit ő valaha is adni képes a történtek után.
Liz igyekszik feldolgozni a férje halálát, keresztülvergődi magát a gyász öt szakaszán, és rádöbben, hogy jóval többet képes adni, mint azt korábban gondolta. Új szerelem kél a szívében, miközben lehántja a bűntudat és a fájdalom kérgét, és rádöbben, hogy az élet sokkal fontosabb, mint a halál.
 


10.
Jessica Koch 
Közel ​a horizonthoz (Közel a horizonthoz 1.)
 
 Egy nagy szerelem története. Történet a bizalomról, bátorságról, fájdalomról, kétségekről, és az elengedés erejéről. Igaz történet. Jessica fiatal, nem szereti a bonyodalmakat, és sokat ígérő jövő vár rá. Amikor egyik este elmegy otthonról, nem sejti, hogy a nagy szerelmével fog találkozni. Nem sejti, hogy ez a találkozás az egész világképét meg fogja változtatni. És főleg azt nem sejti, hogy hamarosan élete legnehezebb döntése előtt fog állni… Történet egy olyan életről, amely derűlátás, remény és félelem között ingadozik. Nyitottan, őszintén és tág rálátással számol be a múlt eseményeiről, és közben nem egy tabutémát érint.
 
 
 
+1
A. O. Esther 
Frigg ​rokkája I. (Frigg rokkája I.)
 
 Valaki ​vár valahol, akivel összetartozol, és akiért a halálon is átkelnél, csak hogy megtaláld.
A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal…
Sonja szerény, magának való lány, akinek gyermekkora óta karmikus álmai vannak az előző életéről, amikor is a vikingek közt élt. Az emlékképek ködösek, de mindig ugyanarról a világról szólnak, és rendre sötéten végződnek.
A Szent Iván napjára meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt visel, és nem is a mi világunkból érkezett… Noha a férfi tudja, hogy soha többé nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba…
Alex a White Nights énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket, hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is…
Frigg rokkája azonban könyörtelen… Hőseink 2024-ből hirtelen 924-ben találják magukat. A helyszín ugyanaz, a világ azonban merőben más. De vajon a mai fiatalok boldogulnak-e a vikingek rideg, komor, véres háborúkkal teli világában? Létezik-e síron túli szerelem? És egymásra találnak-e azok, akiknek a lelke nem képes a másik nélkül élni?

 Ti melyik könyvet olvasnátok el legszívesebben a 10+1 közül, ha még nem olvastátok?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.