Volt valami
a szemében, ami azt sugallta, hogy a mosolya nem mindig őszinte. Volt valami a
hangjában, ami megadta nekem a reményt valamire, amire mindig is vágytam.
Aztán
egyszer csak eltűnt az életemből. Gyorsan és váratlanul, akár egy villanás.
Egy
örökkévalóság után újra találkoztunk. Ott állt előttem a New Orleans-i utcán.
Megváltozott.
Akárcsak én. Hideggé tett bennünket az élet. Keménnyé. Elszigeteltté.
De
bármennyire is különböztünk egymástól, a darabokra tört lényem meglátta benne a
magányosságot. Visszajött, és én tudtam, hogy többé nem engedem el magam
mellől.
Figyelem!!
Cselekményleírást
tartalmazhat!!
,, Nem. Mindig elnehezült a szívem, ha meghallottam ezt a
szót.”
Röviden
a könyvről…
Jasmine Greene és Elliott Adams. Két
fiatal, két külön világ, de összeköti őket a zene. Előbbi egy gyönyörű,
népszerű fiatal lány, akit a kegyetlen anyja arra ösztönöz, hogy elérje azokat a
sikereket, amiket ő nem tudott. Utóbbi egy csupaszív srác, akit terrorizálnak
az iskolában, de amikor megszólaltatja a szaxofonját, azzal nemcsak Jasmine szívét,
hanem az olvasókét is képes ellopni. Különböznek, mégis egymásba szeretnek, de
az élet közbeszól, és a többi már történelem.
Első
benyomásom…
Előtte azt hittem, a Lebegés az abszolút favoritom a
szerzőtől, amíg el nem olvastam A szív
ritmusa című romantikus regényét.
Sokáig halogattam az olvasást, pedig
rengeteg pozitív véleményt gyűjtöttem be róla. Valamiért úgy éreztem, nagyon
összetörné az én szívemet, mégis belekezdtem a kalandba. Jasmine és Elliott
története olyan, amely képes könnyeket csalni a szemembe, mégis csak úgy
peregtek a lapok. Sírtam, sőt zokogtam tőle, annyira meghatott, és szerintem
ezzel sok mindent elmondtam. Rengeteg érzést képes volt kiváltani belőlem:
fájdalmat, szomorúságot, szeretetet, szerelmet, haragot és reményt arról, hogy
minden szép lesz.
A történet két szemszögből mutatja be
a főkarakterek életét. Minden zenével kapcsolatos érzésüket érzelmes módon
közölte velünk, magyar olvasókkal H. Prikler Renátán keresztül Brittainy. Olyan
volt, mintha én magam is hallottam volna a fejemben, ahogy átadják magukat az
érzéseknek, és kiszakadnak a rút valóságból. Mert mindkettejük számára akadtak
olyan nehézségek, amiket együtt, a zenével sokkal könnyebben le tudtak küzdeni.
Jasmine az a tipikus karakter, akit
mindenki a külseje alapján ítél meg. Gyönyörű szép, és a suli legnépszerűbbjei
közé tartozik. A valóságban azonban egy megtört lány, aki sokat költözött, igaz
barátok nélkül, nehéz elvárások súlya alatt élte az életét. Nos, ebben a
történetben a legszemetebb karakter díját az édesanya kapta tőlem elsőre, de
később is holtversenyben volt az élen. A nőről azt kell tudni, hogy anno a
lánya fogantatása előtt zenész volt, de teherbe esett, és onnantól kezdve azon
fáradozott, hogy sztárt csináljon az egyszem gyerekéből. Magasról tett rá, mi a
jó neki, csak azt hajszolta, hogy rákényszerítse azt, amit régebben maga akart
elérni, pedig Jasmine inkább soult énekelt volna. Annyira jól bemutatta az
írónő, mennyire rossz, amikor a szülők a maguk sikertelenségét a gyerekükkel
akarják kompenzálni, hogy ha ő nem tudta megtenni, akkor majd a gyereke megcsinálja.
A másik karakter Elliott, akit az iskolában
terrorizálnak a suli menő srácai. Brutális dolgokat művelnek vele, ami ellen az
iskola inkább a „nem látom, nem foglalkozom vele” elvet alkalmazza. Nos, Elliot
az érzéseit a szaxofonján keresztül közölte a világgal, és ez varázsolta el a
lányt is, aki hallotta őt zenélni. Rossz volt arról olvasni, hogy Jasmine úgy
próbálta megvédeni szegény srácot, hogy cserébe szexuálisan átadta magát a suli
főseggfejének és a haverjainak. Sajnos csak később jött rá a lány, hogy
ugyanúgy piszkálják a kis védencét, mint előtte.
Elli volt az a személy, akit nagyon
megszerettem. Ő sokkal közelebb került a szívemhez, mint a Lebegésben Tristan. Annyira összetört a szívem, amikor bántották,
de a gondolataitól és az érzéseitől én is beleszerettem. Az érzései a legjobb
barátja felé, a nővére és az édesanyja iránti szeretete, illetve a lány iránti
szerelme tette őt olyan különlegessé számomra. A történet után még jobban a
szívemhez nőtt, és alig vártam, hogy újra olyan legyen, mint régen.
Még hosszasan tudnék mesélni róla, de
itt befejezem, mert a többivel tényleg elspoilerezném az egész könyvet. A
lényeg, hogy pozitív benyomásom lett róla.
Ők ketten tökéletesen összeillettek. Nem
sokszor írok ilyet, de ez egy remek könyv, remek karakterekkel, és bátran
ajánlom másoknak is.
Ami tetszett benne…
A fent említett karakterek és a
mellékkarakterek, mint Elli édesanyja, nővére, legjobb barátja, Jason, az ő menyasszonya,
valamint Jasmine nevelőapja, és Elli zenetanára, aki fontos szerepet játszott
mindkettőjük életében.
Az érzések, a fordítás mind-mind
hozzátettek valamit a cselekményhez.
Ami nem tetszett benne…
Összesen csak két karaktert utáltam
benne, akiknek a végén adott némi „magyarázatot” a szerző, miszerint ezért meg
ezért lettek ilyenek. Kicsit haragudtam, mert ez az én szememben olyan volt, mintha csak
mentegetés lett volna.
A másik, ami nem tetszett, az maga a
borító. Értem én, hogy az eredetit nem lehetett volna megtartani, de olyan
hatást vált ki belőlem, mintha nem is a főkarakter lett volna, hanem egy random
személy, akit először megtaláltak valamelyik ingyenes képes oldalon.
Összegezve…
Cseppet sem bánom a vörösre sírt
szememet, és az átolvasott éjszakámat, mert hatalmas élmény volt számomra
elolvasni a könyvet. Bátran ajánlom másoknak is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.