2018. július 31., kedd

Krausz Emma : Osztálykép


Krausz Emma
Osztálykép







,,Kálnoki Levente nem akar mások életének részévé válni. Véletlenül mégis leleplezi gimnazista osztálytársa, az ünnepelt focista, Szendrei Ákos titkát, ahogy kirúzsozva fényképezi magát és a fotót elküldi valakinek. Levente megígéri neki, hogy hallgat, és a két fiú útjai ezzel külön is válnának, ha legnagyobb szerencsétlenségükre nem kellene együtt dolgozniuk egy iskolai projekten. Levente egyre közelebb kerül Ákoshoz, és vele együtt néhány másik osztálytársához, akik által úgy tűnik, az élete is megváltozik. Mindezeken túl Leventének meg kell birkóznia a saját érzelmeivel: a haraggal, a gyásszal és a szerelemmel.” 




Írta: Krausz Emma
Kiadó: Twister Media
Kiadási év: 2018
A szerzői hivatalos oldala: Krausz Emma




Köszönöm szépen a könyvet a Twister Media Kiadónak és az írónőnek.



Már írtam egy bejegyzést a könyvről „Így jártam Krausz Emma Osztálykép című könyvével” címmel. Mivel hosszú lett volna egybe megírni, ezért különválasztottam őket.
Abban már kifejeztem, hogy mennyire tartottam a regénytől, és mennyire pozitívan megdöbbentem, amikor teljesen mást kaptam. Volt bennem egyfajta félelem, miszerint a most egyre népszerűbbé váló LMBTQ+ hullámot akarja meglovagolni.
Szerencsére, erről szó sincs. Talán, emiatt is nőtt a szívemhez, miután befejeztem. Krausz Emma egy olyan világba engedett bepillantást, amiben egy aranyos gimnazista fiú szemén keresztül láthatjuk a világot. Mivel a barátnőm még nem olvasta, és sokan mások sem, ezért spoileresen nem fogok belemenni részletekbe. Csak arról fogok írni ebben a bejegyzésben, hogy miért érdemes elolvasni Emma könyvét.
Higgyétek el, nagyon megéri! Tapasztalatból írom ezt.
Lássuk is az Osztályképet!


*-*-*-*-*

,,Belépés csak saját felelősségre – állt a fiúmosdót az öltözőtől elválasztó kerengő ajtaján.”



Nem ez volt életem első LMBTQ+ könyve, amiben két fiú szeret egymásba. Mégis olyan izgatottan olvastam, mintha ez lett volna az első. Levente karakterében volt valami, ami annyira meg tudott fogni, mint Rácz - Stefán Tibor Fogadj el! című könyvében Áron. Nehéz úgy írni, hogy ne spoilerezzek, így azon részekről mesélek, amit a fülszöveg amúgy is elárul.
Kálnoki Levente egy fiatal gimnazista srác, aki a tanára kérésére megkeresi az osztálytársát, Szendrei Ákost. Ez úgy magában hétköznapi lenne, de amit éppen Ákos csinál, nos, az egyedi, és eléggé félreérthető. A fülszöveg lelövi, szóval ő éppen rúzsozza a száját a mosdóban, ahelyett, hogy órán lenne. Ahogy az elején nem derül ki, miért is csinálja, én sem árulom el. Azt viszont igen, hogy remek ötlet volt az írónőtől a magyarázata. Hatalmas piros pont miatta.


,,- Ne bámulj már! – suttogta idegesen Ákos, arrébb húzódott a padon, felkönyökölt az asztalra, és kezét a fejére tette.”


A mosdói események után, Ákos, a suli egyik legmenőbb sráca és Levente, aki imádja a történelmet, kénytelenek lesznek együtt tételeket kidolgozni. A tanár szerint előbbinek segítségre volt szüksége, míg utóbbi volt a legjobb ezen téren. Ez meg is mutatkozik, csak az összedolgozás bizonyul nehéznek.
Az idő viszont mindent megold.
Az eseményeknek köszönhetően ők ketten közelebb kerülnek egymáshoz. Élveztem azon pillanatokat, amiket egymás társaságában töltenek, mert olyankor annyira mások voltak.
Szerintem még sohasem akartam, hogy két könyvkarakter ennyire egymásra találjon, mint amennyire azt akartam, hogy ők összejöjjenek. 


Ebben a bejegyzésbe csak ennyi idézetet szántam, mert hamarosan jön egy külön poszt, ahol összegyűjtöttem a kedvenceimet.


Visszatérve az Osztályképhez.


Ha mondanom kellene egy hatalmas okot, miért kellene kötelező olvasmánnyá tenni a könyvet, akkor rögtön Ákos nevét mondanám. Őt még Leventénél is jobban megkedveltem, és jobban is sajnáltam.
Annak, amit a mosdóban művelt, annak bizony nagyon nagy oka volt, amitől még inkább megkedveltem. Bár először nem tudtam megérteni, de jól átgondolva, ha más magyarázattal áll elő Emma, tuti leteszem a könyvet. Ez meg nagy hiba lett volna.
Ákos menő focista, akiért sok lány odavan, de több titkot is őriz, amiről nem akarja, hogy más tudomást szerezzen. Az ő vívódásai, érzelmei fényévekkel szimpatikusabbá tették, mint bármelyik másik karaktert, aki megfordult a könyvben. Éppen annyira meg akartam ismerni őt, ahogyan Levente.
A végén még olvastam volna róla, és kicsit hiányérzetem lett, amikor lezárult a regény. Annyira beszippantott, hogy alig bírtam letenni. Mindent tudni akartam.
De elég is ennyi áradozás Ákosról.

A többi ok, a mellékszálak futása, amit tényleg nem fogok elárulni, de miattuk is megéri kézbe venni.
Tipikus fiataloknak szóló könyv, szóval van itt minden. Iskolai dráma, szerelem, titkok, buli, bonyodalom, verekedés és még bőven sorolhatnám.

Kedvenc karaktereim: Ákos, Levente, Ida, Dorina és Márk
Utált karakterek: Dávid, de a végére még őt is megkedveltem. Szerintem ezzel egyedül leszek, de valamilyen szinten meg tudtam érteni.

Kedvenc jelenet: Az, amikor Ákos bevallja a titkát Leventének. Ez örök kedvenc lesz.


Ha elolvastátok a könyvet, akkor kérlek, írjátok meg a véleményeteket nekem!
Roppantul kíváncsi vagyok rá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.