Véleményem Robin O'Wrightly „Erelemkettő (Erelem 2.)” című könyvéről

Erelemkettő (Erelem 2.)

(duplán eszetlen szerelem)

 

Egy ​kabrió hasít végig a sztrádán, a kétszer megélt naplemente felé. Szökésben a tökéletesen tökéletlen páros, Tilda és Clifton, akik álnéven és igazi lúzerekként menekülnek a rendőrség elől. Így kezdődik az Erelem (eszetlen szerelem) abszurd romantikus paródia és narrációs szatíra folytatása, az Erelemkettő (duplán eszetlen szerelem). Visszaköszön a többi eszetlenkedő: Tilda álleszbi húga, Janet, és a magányos szinglimami, Kristine, illetve a volt troll-éga, Tony, de még Russel, Janet álompasija is benéz. Azért jönnek sokadmagukkal, hogy tökéletes görbe tükröt mutassanak nekünk a gyarló, ámde megjavulásra képes és azt áhító emberiség érzelmi állapotáról. És persze tovább bosszantja egymást az író két lírai énje, hogy az olvasó se unatkozzon. Felmerül a kérdés: meg kell-e magyarázni a viccet, vagy inkább énekeljünk gyerekdalt? Hányszor kaphatunk esélyt bármire is az életben?

A végére odakerül a mondanivaló is: a barátságról, a hűségről, a tiszteletről, az őszinteségről, meg a tizennyolcas karikáról, ami végül mégsem kell.

„A regényírás Tarantinója új műfajt teremtett ezzel a sorozattal” — J. Soldier, író

Írta: Robin O’Wrightly

Kiadó: szerzői kiadás

Kiadási év: 2018

Rendelhető: shop.konyvmogul.hu/robin-o-wrightly-erelemketto-duplan-eszetlen-szerelem 

Pár éve olvastam az Erelem első kötetét, és mivel azóta megjelent a második, illetve a harmadik rész is, így gondoltam, ideje lenne megírnom a véleményemet a folytatásáról, amely még inkább elnyerte a tetszésemet. Szerintem vétek kihagyni, mert tökéletes kikapcsolódást nyújt egy fárasztó hét után. Engem szórakoztatott, és igazán kiszakított a hétköznapok szürkeségéből.

Az első könyvről írt véleményemet ide kattintva tudjátok elolvasni.

-- > Tényleg eszetlen ez a szerelem <3

Figyelem!

Cselekményleírást tartalmazhat! 

,,Gyönyörű vörös naplemente csókolta arcon a két renitens menekülőt, akikben a fáradtság virága, ködképletbe burkolódzón táncot járt.”

Mint minden regénynél, amiről véleményt írok, itt is sokáig gondolkodtam, hogy vajon mit írjak róla. Először egy brutálisan hosszú véleményt alkottam meg, amely tele volt spoilerrel, ezért kitöröltem. Nem lett volna fair tőlem az olvasókkal szemben, ha lelövöm a cselekmény legjelentősebb mozzanatait, ezzel elvéve tőlük a kedvet, hogy valaha is elolvassák ezt a cuki, abszurdan romantikus paródiát és narrációs szatírát, ami eléggé egyedi a maga műfajában. El kell ismernem, nekem sokkal jobban tetszett, mint az előző, mert itt picivel közelebb tudtam kerülni a karakterekhez.

Tilda és Clifton történetét az Erelem (eszetlen szerelem) regényben ismertem meg. A sok, keményebb cselekményű történet mellé kellett valami könnyed kis olvasmány, ez pedig tökéletesen megfelelt a célnak. Nem csalódtam benne, mert a karakterek továbbra is eszetlenül édesek, és eszetlenül szerelmesek. Engem teljesen magával ragadt, ezért amikor megkaptam a folytatást, el is merültem benne, kíváncsian várva, hogyan ér véget kettejük története.

Mert bizony a folytatás is bővelkedett érdekességekben. A szőkenős viccek tipikus hősnője Tilda, és az ő cuki adó-nisza visszatértek, megint hatalmasat alkotni. Ezen az adó-niszos poénon még mindig jót mosolygok, nálam nagyon betalált. Emellett akadtak benne viccesebb megszólalások, illetve a narráció is hozta a szokásos formáját.

Az esetlen szerelmespár további magaslatokba emelkedett, ami olykor mosolyt csalt az arcomra, olykor viszont elgondolkodtatott, hogy vajon Robin hogyan tudott összehozni egy ilyen fantasztikus sztorit, fölülmúlva az előzőt. A karakterek észrevehető fejlődésen mentek keresztül az előző rész óta, és sokkal szimpatikusabbá váltak, sőt kifejezetten szerethetők lettek. Bár Tilda még mindig hozza a tőle elvárt szintet, addig úgy éreztem, Clifton sokkal több mindent mutatott meg magából, mint az elsőben. Nagyobb szerepet kapott, és ez tetszett. Sokkal komolyabb lett, vagy lehet csak nekem tűnt ilyennek. Még Tilda húga, Janet is közelebb került hozzám, bár őt az elején nagyon nem tudtam megkedvelni, és már-már semlegesen tekintettem rá. Amolyan felesleges karakternek tűnt, de változott a helyzet, ennek pedig nagyon örültem. Róla még úgy olvasnék mondjuk egy novellát, vagy egy kisebb szösszenetet. A másik kedvencem, akinél örültem, hogy ebben is felbukkan, az nem más volt, mint Tilda édesanyja, magányos szinglimami, Kristine. Őt mindig is csíptem, és nagyon szomorú lettem volna, ha ő nem bukkant volna fel. Eddig ő a legszimpatikusabb Robin-mami karakterem, ha Andreát nem számítjuk bele.

A többi mellékkarakter is mind hozzá tudott valamit tenni a történethez, de nem rajtuk volt a hangsúly.  A történet végével meg vagyok elégedve, sőt kifejezetten tetszett, hogy így lett lezárva. A lelkivilágomnak nagyon kellett egy ilyen történet, ezért örök hálám a szerzőnek.

Kedvenc karakterem: Clifton, bár sohasem hittem volna, hogy valaha is őt választanám a kedvencemnek, mert az előzőben legszívesebben kiiktattattam volna az írónővel, annyira idegesítő volt néha.

Összegezve: Szerintem nagyon összetett, mégis könnyed olvasmányt kap az olvasó. Romantikus, abszurd, vicces. Több ez, mint egy egyszerű limonádé történet, sőt kifejezetten szórakoztató, és jó kikapcsolódást nyújt.