2019. december 17., kedd

Karácsonyi ajándékötletek ~ Olvashop


Interjú Kristóf Renátával, 
az Olvashop egyik tulajdonosával




1. Kedves Reni, mesélnél kicsit az Olvashop megalapításáról?

2016 őszén indult a webshopunk, ahol először saját könyvmoly álmainkat szerettük volna megvalósítani, és reméltük, hogy az általunk megalkotott termékek az olvasóbarát közönségnek is elnyerik majd a tetszését. Nagyon örülünk, hogy idén már a negyedik karácsonyi szezonunknak vághattunk neki.  


2.  Honnét származik az ötlet? 

Először kézműves vállalkozásként képzeltem el magamat, ahol könyvkabátokkal foglalkoztam volna elsődlegesen. De aztán, ahogy egyre több inspirációt gyűjtöttem a munkáimhoz, sok könyves ajándékválogatás jött szembe velem. Így fogalmazódott meg az ötlet, hogy érdemes lenne továbbfejleszteni a koncepciót, és további termékeket is felvenni a palettára.

3. Hány tagból áll az Olvashop

Én és a férjem, Dávid alkotjuk a csapatot. Ő is nagyon szeret olvasni, így nagyon szerencsésnek mondhatom magam. 


4. Egyedül vagy csapatban dolgozol szívesebben? 

Mindenképp csapatban. Szerintem több szem többet lát. Illetve sokszor olyan ötletek, nézőpontok is felmerülnek csapatban, ami egyedül nem biztos, hogy eszembe jutott volna. Nálunk az is szerencsés, hogy így egy női és egy férfi szemszög is erősíti a közös munkát.

5. Mennyi időt ölel fel egy-egy termék előállítása?

Ez nagyon változó. Van olyan termékünk, amelynél csak viszonteladók vagyunk, de nyilván itt is felmerül az időtényező, mire valóban rendelhető válik a webshopban az adott termék (tárgyalások, szerződések stb.). Vannak saját fejlesztésű termékeink is. Ezek kivitelezése 1-2 héttől akár 2-3 hónapig is terjedhet, attól függően, mennyi munka van a grafikával, próbagyártással, tényleges gyártással.



 6. Milyen termékek találhatók a webáruházban?

Folyamatosan változóban van a termék kollekciónk. Természetesen vannak állandó darabjaink, mint a könyvtámaszok, ex libris pecsétek, könyvjelzők vagy a táskáink. De szeretünk kísérletezni új területekkel is. Így kerültek be a kínálatba nemrég a könyvkanapék, amiket legnagyobb örömünkre imádnak a molyok. Vagy például karácsonyra készítettünk egy külön kollekciót, amelyben névre szóló tábladísztől, karácsonyfadísz csomagon át, ünnepi dekorációs pecsétig sok minden megtalálható. Úgy látjuk, a közönségünk mindig nyitott az újdonságokra. 

7. Hol lehet megvásárolni őket? Csak a webáruházban, vagy valamelyik üzletben is?

Jelenleg csak webáruházunk van (www.olvashop.hu), ahol lehet kérni személyes átvételt (3 budapesti antikváriumba). Reméljük, a jövőben lesz lehetőségünk fizikailag is több helyen megjelenni.


 8. Mi volt a legnagyobb élmény, ami a megalakulás óta ért?

Én az első Könyvfesztiválos kitelepülésünket emelném ki. Ott hirtelen nagyon sok emberrel találkoztunk, akik ismerték a termékeinket, és örültek, hogy személyesen is találkozhattak velünk. Számunkra hatalmas élmény volt, hogy az addig csak online világból, hirtelen ennyi személyes visszajelzést, dicséretet és pozitív hozzáállást kaptunk. Nagyon feltöltött minket és megerősített, hogy jó irányba haladunk.

9. Terveztek valamilyen játékot vagy akciót az ünnepekre?

2 hete futott játékunk, az év hátralevő részében már valószínű nem lesz.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.