2017. január 29., vasárnap

Könyvek, amik felkeltették a figyelmem III.

Könyvek, amik felkeltették a figyelmem III.



1. Skolik Ágnes 
Olasz ​vacsora
Novellák, humoros történetek

,, Egy különös étlapot tart a kezében a Kedves Olvasó.
Az első fejezetben gyermekkoromról írok, és egy kisgyermek szavaival mesélem el azt, amire emlékszem ebből az időből.
A helyszínek, események a múltba repítenek vissza, megemlítve a számomra fontos epizódokat, ismerősöket, rokonokat.
A következő fejezetben az irodalmi pályázatokra írt munkáim, és a mostani, németországi életem néhány, talán mások számára is érdekes elbeszélése található.
Ezek után pedig néhány talán komolyabb, elgondolkodtató novellámat válogattam be a kötetbe, majd lazításként rövid humoros szösszenetek következnek.
A kötet utolsó fejezete szintén könnyed, vidám olvasnivalókat kínál az olvasónak. "
- Már régóta birizgálja a csőröm, mert sok jó véleményt olvastam róla.


*-*-*


2.Homonnay Gergely - Puszi, ​Erzsi!  
A világ macskaszemmel

,, Erzsébet ​Fenevadova minden idők legnagyobb celebritása. Egy igazi bundás királynő, szőrös fülű, bajszos díva, szupermodell, politikai szakkommentátor asszony… Sokoldalúsága szinte felsorolhatatlan, bölcsessége káprázatos – többek között ezért is teljesen jogos várományosa az elnök asszonyi posztnak.
Hívei tudják, hogy életük Erzsébet útmutatásai nélkül mit sem érne. Nagyságát gyakorta versben is megéneklik, az írástudatlanok pedig Erzsébet kifinomult ízlésének eleget téve tonhalban fejezik ki mélységes tiszteletüket.
Erzsébet jelenleg Budán, a Hotel Wardrobe Wellness Superior***** Elnöki Lakosztályában él. Sajnos szingli. Pillanatnyilag csak egyetlen, hozzá méltatlan udvari szolgálója, Gergely, próbálja megteremteni a kivételes nagyságához illő körülményeket.

"A szépség nem az arcodon van, nem is a mosolyodban, de még csak nem is a szívedben. A szépség a bundádban van, a tappancsod párnácskáiban és a bajszod végében, ahogy pöndörödik, és ami csiklandozza a másikat – akár egy életen át.
Erzsébet Fenevadova"

- Nagyon kíváncsi vagyok erre az Erzsi cicára. Olyan kis aranyosnak tűnik.


*-*-*


3.  On Sai- Apa, ​randizhatok egy lovaggal?

,, Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt.
Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant.
Bele lehet zúgni valaki állába?
Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai.
Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van, két világ akarja holtan látni.
Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag?
Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását.
De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány?

- Olvastam pár részletet a könyvből, és engem teljesen megfogott.  A borító gyönyörű, a fülszöveg pedig érdekes. 


*-*-*


4. R. Kelényi Angelika - Szulejmán ​és a magyar udvarhölgy

 ,,Izgalom ​és romantika Szulejmán udvarában.
Szulejmán 1541. augusztus 29-én elfoglalja Buda várát. Ezen a napon nemcsak a magyar történelem, hanem egy fiatal lány élete is hatalmas fordulatot vesz, amikor uralkodói utasítására ő kíséri a gyermek János Zsigmond királyt a szultán táborába. A húszéves Illésházy Anna csak külsőleg tűnik egyszerű nemes lánynak, valójában egy különleges udvarhölgy, rendkívüli tudással és kemény feladattal, mellyel Izabella királyné és a király gyámja, a furfangos diplomáciai zseni, Fráter György bízta meg. Mindent megtesz, hogy maradéktalanul teljesítse a megbízatását, ezért kalandos úton beépül a szultán háremébe.
A bátor magyar lányt nap mint nap új feladatok elé állítja a sors, és döntenie kell, hogy a rá rótt kötelesség, vagy az igazság és a szerelme fontosabb-e számára.
A Szulejmán és a magyar udvarhölgy R. Kelényi Angelika első történelmi eseményeken alapuló romantikus kalandregénye. Hazugság, gyilkosságok, nőrablás, intrika és halálos szerelem a török félhold árnyékában, a magyar történelem vérzivataros időszakában."


 - Volt szerencsém személyesen is találkozni az írónővel és részletet is olvastam a könyvből. 
Történelmi-romantikus ---> kell ennél több számomra? Nem, mert már most imádom.


*-*-*


 5. Cornelie C. G. - Teremtő ​erő

,, Tiziana ​Montelloni Smith, a romantikus lelkű írónő nem vágyik másra, mint kiszámítható életre, szerető családra. Mivel társa, a briliáns elméjű ügyvéd egyik nyomozása során fenyegetések célpontjává válik, Tiziana sem maradhat ki a küzdelmekből, akaratán kívül keveredik veszélyes kalandokba.
Ha mindez még nem borítaná fel a lány békésnek és boldognak hitt életét, egykori szerelme, Anthony Wilson, a katonai múlttal rendelkező, nemzetközi elismerésnek örvendő pszichológus felbukkanása megteszi ezt.
Egy nő, két férfi és egy szenzációs felfedezés, ami forradalmasíthatná az egészségügyet.
Miközben a sorsfordító találmány körüli események izgalmas fordulatot vesznek, Tiziana saját életében is döntésre kényszerül.
Vajon személyes ellentéteiket félretéve képesek lesznek összefogni, hogy ezt a kalandot is ép bőrrel megússzák? Sikerül nekik segítőtársaikkal együttműködve megismertetni a világgal a rendkívüli felfedezést?
A New York pörgős világában játszódó, meglepő fordulatokban bővelkedő, szerelemmel és humorral fűszerezett történetben mindenre fény derül.
Cornelie C. G. Érzelmi vírusveszély című kötetében életre kelt hősei ezúttal is bebizonyítják, hogy ha valaki az álmait követi, nagyot nem tévedhet. Egy valami biztos csak, a változás."












- Itt a borító volt, ami először felkeltette a figyelmem. Kicsit furcsának tűnt első ránézésre, de most már megszeretettem.  

*-*-*


 6. Nagy Anikó Johanna - Egy ​szót se szólj! 

,, A tizenöt éves Hanga életét apja halála óta a depresszió uralja. Mintha semmi sem akarna összejönni: képtelen a tanulásra koncentrálni, rengeteget hízott, ráadásul három lány az osztályából folyamatosan szekálja. Minden napja ugyanolyan egyhangúan telik, míg be nem költözik a szomszédba egy házaspár. A férfi, Balázs, szinte apjaként gondoskodik róla: segít neki a tanulásban, jókat beszélgetnek és ajándékokkal lepi meg a lányt. Hanga egyre vidámabb és magabiztosabb lesz, úgy tűnik, végre minden jóra fordul. Ám egy idő után kiderül, hogy Balázs nem az, akinek mutatja magát, a lány élete pedig rémálommá változik…
Kinek a segítségére számíthatsz, ha nem hisz neked senki? Kihez fordulj, ha már senkiben sem bízhatsz? Van egyáltalán kiút, és ha igen, merre keresd?"


 - A fülszöveg alapján nagyon izgalmasnak ígérkezik.


*-*-*



 7. Epres Szonja Lili- Éjszakánként ​furcsa hobbim lett 1.

 Budapest csodás? Kedves álmokkal érkező fiatalok teszik le a motyót a kertvárosi lakásban, hogy közös életbe kezdjenek, de a sorsnak más tervei vannak velük. Életük rövid időn belül leküzdhetetlen akadályokkal lesz teli. Csoda, hogy egymást kezdik okolni? Mindketten megfutamodnának, de a valódi kitörési lehetőség csak évek múlva érkezik el. Az ínycsiklandó finomságnak nehéz ellenállni… A szerelem egy limuzinban érkezik és a barna szemű idegen visszahúzódóan kisfiús tekintete jó időre olyan börtönbe zárja a hősnőt, amelynek aranyból vannak a rácsai. Egy ellenség nélkül küzdenek a srác lelkében pusztító félelemmel: őt nem lehet szeretni. Szétzúzott lakás, széttört rácsok és két megtört, leheletfinom lélek. Főnix meg sehol. Vajon a törött szárnyú madarak kalitkában szeretnek élni? Vajon a szex a szerelem kifejezése? Megtörhető a lidércnyomás? Hová temetik az elhalt álmokat? … Vajon köszönsz még be éjszaka?

- Erre a könyvre pár hónappal ezelőtt leltem rá. A fülszövegben található kérdés teljesen  elgondolkodtatott : ,,Hová temetik az elhalt álmokat?" Nagyon érdekesnek tűnik  a könyv.


*-*-*


8. Rona Fire - Switch  
Kötelék egy életen át

,, Te mit tennél kockára azért, hogy teljesüljenek a vágyaid?
A testi épségedet?
A lelkedet?
Rona örömlányként dolgozik, de minden vágya, hogy írónő válhasson belőle. Ahhoz, hogy be tudja fejezni élete első regényét, bele kell merülnie a BDSM számára eddig ismeretlen világába. Ahogy egyre mélyebbre hatol a kötelek, bilincsek és ostorcsapások között, úgy ébred rá, hogy ez az egész nem csupán a szexről szól, annál sokkal többről.
Régóta dédelgetett gyerekkori sérelmek szabadulnak fel a pálcacsapások nyomán, és kalandjai során egészen új emberré válik.
Vajon a szex közben elszenvedett fájdalom gyógyír lehet mindenre?
Mit szól majd a környezete, a szerelme? Képesek lesznek elfogadni új énjét? Milyen áldozatok árán válhat valóra élete nagy álma?
Rona Fire valós élményeken alapuló, szenvedéllyel és romantikával teli igaz története olyan világba repíti el az olvasót, ahova csak kevesen merészkednek. "

- Szigorúan felnőtteknek szól, és már régóta szemezek vele.
A borítója nagyon megtetszett. 


*-*-*



 ,, Vajon mi, nők és férfiak tényleg szemben állunk egymással?
Papp Csilla regényéből megtudhatjuk, milyen a másik oldalról nézni önmagunkat.
A történetben Hanna és Olivér nem hétköznapi megismerkedését, kapcsolatuk alakulását kísérhetjük figyelemmel – cukormáz és szirup nélkül. Egy mámoros éjszakán egy közös ismerősük révén telefonos szexbe bonyolódnak. Mindkettőjükben mély nyomot hagy az első „találkozás", annak ellenére, hogy lehetetlen szituációból fakadt. Az egymáshoz vezető út pedig sok meglepetést tartogat.
A regény komoly társadalmi problémákat is feszeget: nők bántalmazása, válás, haláleset feldolgozása, mindezt azonban könnyed, szórakoztató stílusban. Ezekben az élethelyzetekben Hannának egy különleges segítője is akad, az autóbalesetben elhunyt gyermekkori barátjának, Péternek a szelleme. Végül megbizonyosodhatunk arról is, hogy nincsenek véletlenek. Hannának is döntenie kell: melyik oldalt választja…"
- Remélem, hamarosan alkalmam nyílik részleteket olvasni a könyvből. Már alig várom. Sokan ajánlották nekem, és én is ajánlom másoknak.


*-*-*


10.Szaszkó Gabriella - Maradj ​velem!

,, David ​Pennington a saját szabályai szerint él: sikeres író és öntörvényű alak, aki mindenkit távol tart magától, a bátyját, Christ kivéve. 
David élete azonban teljesen felborul, amikor Chris, a sikeres manhattani ügyvéd öngyilkosságot követ el a saját lakásában. Látszólag semmi sem indokolja a szörnyű tragédiát, hiszen a testvére mindig rendezett életet élt, sikeres volt a munkában és a magánéletben egyaránt.
David úgy dönt, megírja családjuk történetét, és megpróbál válaszokat találni Chris tettére. A nyugodt visszaemlékezést azonban bátyja volt menyasszonya, Amy megjelenése szakítja félbe. Ahogy David egyre mélyebbre merül a múlt sötét bugyraiban, és szembenéz a családjában történt szörnyűségekkel, Amy és ő egyre közelebb kerülnek egymáshoz…
Túl lehet-e lépni a múlt sebein és fájdalmain egy új élet reményében? Fel lehet-e dolgozni egy szeretett testvér halálát? Lehet-e jövője egy olyan kapcsolatnak, mely egy ilyen tragédia árnyékában születik?
Vajon David képes lesz lezárni a múltat, vagy örökre a szörnyűségek rabjává válik?"

- A legfőbb figyelem felkeltőt hagytam a végére. 
A borító és fülszöveg szerintem sok olvasó figyelmét felkelti. 
Én már most imádom.



Ti melyik könyvet olvasnátok el legszívesebben a 10 közül, ha még nem olvastátok?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.