2021. június 27., vasárnap

Könyvek, amik felkeltették a figyelmem XIV.

  Összegyűjtöttem újabb 10 regényt, amely felkeltette a figyelmemet. A listán csak megjelent könyvek találhatók.

Lehet, hogy az általam kiválasztott regényeket Ti már olvastátok és nagyon tetszett nektek, viszont az is lehet, még nem és kedvet kaptok hozzájuk, mert nektek is úgy felkelti a figyelmeteket, mint amennyire az enyémet. 

 

1. Richard Osman 

A ​csütörtöki nyomozóklub (A csütörtöki nyomozóklub 1.)


“Olyan leleményes, mint a legjobb Agatha Christie-regények. Imádtam a Fredrik Backmant idéző szereplőket!”

A. J. Finn

Egy békés nyugdíjasotthonban négy valószínűtlen barát minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan gyilkosságokról beszélgessenek.

Amikor kegyetlen gyilkosság történik a saját otthonukban, a csütörtöki nyomozóklub hirtelen egy aktív nyomozás középpontjában találja magát.

S bár Elizabeth, Joyce, Ibrahim és Ron már a nyolcvanhoz közelítenek, van még pár trükk a tarsolyukban, amire senki sem számít.

Vajon képes ez a furcsa, de végtelenül imádnivaló csapat elkapni a gyilkost, mielőtt túl késő lenne?

Richard Osman első regénye a megjelenését követően azonnal elnyerte az olvasók és kritikusok tetszését, ráadásul sorra döntötte meg az angol könyvpiac rekordjait. A csütörtöki nyomozóklub több mint 1 millió példányos eladásával 2020 legnagyobb debütálása lett, hosszan vezette a sikerlistákat, a filmjogokat pedig Steven Spielberg vette meg.

 

2.  Jay McLean 

Coast ​– Gurulás (Lebegés 2.)


Egy sorsfordító nyár és egy fiú. A fiú.
A fiú, akitől biztonságot kaptam, és aki megdobogtatta a szívemet a mosolyával. És aki a fiára is ugyanígy mosolygott.

Csókolóztunk a teraszlépcsőn, nevettünk, szerettünk – mélyen, teljes lelkünkből, őrülten. A szerelem azonban félre is vezethet, mert nem egyéb, mint egy láthatatlan, elszálló pillanat. Valahol a hamis imádat és a vegytiszta gyűlölet között ébredő törékeny kívánság, egyetlen óhajtás, azokban, akik hiányolják, vágynak rá, akik nem is számítanak rá. A szerelem kérlelhetetlen, még akkor is, amikor már gyűlöletté, megvetéssé vagy fájdalommá vált. Azt mondják, a szerelem gyógyít, de meg is törhet. Nekem elhihetitek. Én tudom.

Mert én Becca Owens vagyok, egy megtört lány.
Ő pedig Josh Warden, a fiú, aki összetört engem.

Lélekkel és okosan megírt, több érzékeny témát
körüljáró kötet, ami maradandó élményt nyújt.
Mélyedj el benne!

 

3.  Tormási Vyktória 

Rólunk ​szólt


„Soha ​nem gondoltam magamra világmegváltó hősként vagy híres filmcsillagként. Úgy gondoltam elhamvadok az emlékkel melyet a jelentéktelen tegnap hagy maga után. Én a jelenben akartam lenni valaki. Nem számít, ha később senki nem emlékszik rám. Most lássanak. Most kapjam a tapsot. S ha majd a síromnál senki nem emlékszik a nevemre, csak egy tábla karcolja az akkori jelenbe nevem apró foszlányait, én akkor is tudni fogom, hogy éltem. Sőt mi több, az álmomnak éltem. Nem azért kell harcolni, hogy emlékezzenek ránk, azért kell harcolni, hogy lássanak. ”
Anna élete előre meg van tervezve, be van táblázva minden pillanata. Határozott elképzelései vannak a jövőjét tekintve, melytől semmi nem tántoríthatja el. De egy valamire nem számított. Hogy találkozik valakivel, aki felkavarja az álló vizet. Bizonytalan lesz minden, a jövője és az élete. Anna vergődik az elhatározás és az érzelmek között. Mi a fontosabb az ész vagy az érzelmek? Feladhatjuk az álmainkat és vágyainkat azért hogy újakat alkossunk valakivel? Meddig érdemes ellenállni a kísértésnek?

Tormási Vyktória legújabb könyvében ismét az érzelmeinkre szeretne hatni, olyan gondolatokkal mely mindannyiunk fejében ott motoszkál, mégsem merjük kimondani.

 

4.  Borsa Brown 

Légy(ott) ​Isztambulban


Fanni ​elvált nőként, két gyermekével él Budapesten. Próbál talpra állni a csalódás után, de volt férje nem könnyíti meg az életét. A múlton mereng, miközben a kezébe akad egy régi levél, és benne egy fogadalom, amelyet élete első szerelmével, Ramizzal, a török fiúval tettek egymásnak.

„Megfogadjuk, hogy pontosan húsz év múlva találkozunk Isztambulban, a kék mecset előtt, amennyiben boldogtalanok vagyunk!”

A nő merész tettre szánja el magát: a barátnőjével Törökországba repül, hogy ott lehessen a találkozón, ám nem minden úgy alakul, ahogy tervezik. A helyzetet egy titokzatos isztambuli férfi bonyolítja, aki egy baleset folytán közelebb kerül Fannihoz.

Isztambul
Szenvedély
Humor
Múlt és jelen

Tudtad, hogy a baklava csak íz? Olyan, mint a csók. Vágyat gerjeszt arra, hogy az ember még jobban akarja, és többet kérjen belőle. Megkóstolja többféleképpen… Minden módon. A baklava csak íz. Csak csók.

Borsa Brown, az erotikus-romantikus regények népszerű írónője ezúttal egy könnyed, szórakoztató, ám emberi lelket boncolgató, perzselő érzelmekkel megtűzdelt nyári történetbe repíti az olvasót.

 

5.  Viszkok Fruzsi 

Tedd ​rendbe az életed!

Üdv ​rendezett életed első napján!


A környezeted nagyban befolyásolja hangulatodat és hatékonyságodat, a káosz, a szervezetlenség pedig kihat az életed minden területére.

Viszkok Fruzsi, a közkedvelt vlogger átfogó önfejlesztő és életvezetési könyvében megmutatja, hogyan tehetsz rendet az otthonodban és a gondolataidban egyaránt. A konyha, a ruhásszekrény rendszerezésével, a feladatok rangsorolásával, a munka-magánélet egyensúlyának megteremtésével végre elegendő időd jut mindenre, és harmóniát teremthetsz a mindennapokban. A hasznos tanácsok és a jól bevált tippek segítenek céljaid elérésében, a felesleges stressztől megszabadulva pedig azt az életet élheted, amire mindig is vágytál.

Többször jártam már Fruzsinál, és mindig lenyűgöz a harmónia, amit az otthona áraszt. A könyvéből most mindent megértettem. Számos hasznos tanács, praktikus lista és inspiráló fotó segít, hogy ne csak a környezetünk, de az életünk is rendezett lehessen. Évek óta takarózom azzal, hogy „a zseni átlát a káoszon”, de be kell látnom, ez önbecsapás. Olvasás közben azon kaptam magam, hogy kedvem támadt szelektálni, rendszerezni és kidobálni azt, ami felesleges. Fruzsi lett az én első számú önszervezés-szakértőm!
Szabados Ágnes, híradós műsorvezető, szerkesztő-riporter, újságíró, olvasásnépszerűsítő aktivista

 

6. Budai Lotti 

Akik ​poggyász nélkül utaznak (Tök-életlen életek 1.)


Laura ​életében váratlanul bukkan fel gyerekkori szerelme, Bence, persze pont a legrosszabbkor: az eljegyzése után. Bence, az egykori lázadó kamaszból lett magabiztos férfi tízévnyi távollét után Indiából tér haza, hogy egy új, izgalmas világba vezesse be Laurát. Hatására a lány átértékeli korábbi döntéseit és jövőről szőtt álmait, de még azt is megkérdőjelezi, hogy valóban a saját útját járja-e…

Laura kissé elkényeztetett barátnője, Nóri oldalán végül Indiáig utazik a válaszért. Ott azonban nem csak új ismeretségek és spirituális kalandok várják; mindenekelőtt azon kell elgondolkodnia, hogy eldobhatja-e valaki a poggyászait anélkül, hogy megnézné, mit is cipel azok legmélyén…

A nagy sikerű történelmi regények és a Rizsporos Hétköznapok-sorozat szerzőjeként ismert Budai Lotti ebben a sajátos humorú és közvetlen hangvételű történetében mesél összekuszált sorsokról, testi és lelki utakról, önismeretről és önmegvalósításról, egyszóval azokról és azoknak, akik nemcsak az Igazit keresik, hanem a Valódit.

"Bence a hajába túrt, rám hunyorított, majd újra a hegyeket kezdte bámulni.
– Szóval? – böktem meg a vállammal, mert láttam, hogy habozik megszólalni. – Mondd meg nekem… Mit jelent az, hogy… saját út?
– A saját út attól jön létre, hogy jársz rajta… – felelte végül Bence anélkül, hogy rám nézett volna. – Pontosabban, hogy te jársz rajta. Ahogy rakosgatod rajta a lábad. Egyiket a másik elé… Azáltal teremtődik. Az ilyen út senki másé, csak a tiéd. Ha így jársz, pontosabban így élsz, nem fogod mások útját követni. És nem fogod mások életét élni. Persze, ez nem egyszerű. De megvan a módja."

 

7. Erberling Judit 

Vers ​a tengerben


Erberling Judit első verseskötete igazán hű a címéhez. Hiszen, ahogy a tenger is végtelen, úgy végtelen az emberek lelkének mélye is. A Vers a tengerben pedig egy-egy versnyi bepillantást enged a lélek és a gondolatok végtelenségébe.

S ahogy olykor a lélek is összegabalyodik és különböző mintákba, formákba rendeződik, úgy ebben a kötetben is, nem szabályos témákra bontva követik egymást a versek.

Izgalmas utazás a gondolatok világában.

 

 

 

 

 

8. Virgin Bergh 

Fckin ​July (Prescott fivérek 1.)


Benjamen ​Beau Prescott egy jól menő építkezési vállalat tulajdonosa, fiatal, független, jóképű és menekül a múltja elől. Valaki egyszer már összetörte a szívét, azóta nehezen avat a bizalmába másokat. Lelke mélyén ugyanaz a meg nem értett fiú maradt, aki a gimnáziumi évek alatt maketteket épített, és ki akart tűnni bátyja árnyékából. Ennek megfelelően ideje nagy részét saját önmaga által meghatározott szabályrendszerében, és édesanyja nipp gyűjtő szenvedélyétől mentesen tölti. Aztán egy hétfői nap megpillantja Őt, és az a találkozás mindent megváltoztat. Mintha egy új esélyt kapott volna a boldogságra.

„ Egész életében első helyet élvezett a bizonyítási vágy, amelynek hátterét csak egy középső gyerek érthette meg, majd az egyetemről kikerülve a folyamatos munka, feljebbjutásért vívott harc tette ki minden gondolatát. Most azonban a légkondicionáló dacára újra elöntötte testét a forróság. Sőt, olyan érzés fogta el, mintha rajtakapták volna. Mély levegőt vett, tekintetével újra

körbepásztázta a termet. Mintha valami elkerülte volna a figyelmét. Izmaira rátelepedett a várakozás súlya. Azt hitte, egyedül van a szalonban, azonban a következő pillanatban csodálkozva tett előre pár lépést. A terem végén kialakított, hatalmas recepciós pult mögött egy lány ült. Eddig hogy nem vette észre? (…) A következő másodpercben aztán a napfény cinkosan megvillant a mellére tűzött, aranyozott névtábláján, ahol kanyargós betűkkel a neve állt:

July.

„Oh, te kibaszott Július!"

 

9.  Papp Csilla 

Minden ​életemben szerettelek


Örök ​szerelem, évszázadokon át
„Egy történet, amelyben a múlt a jelennel kéz a kézben jár.” – Palotás Petra

Ha Párizs, akkor szerelem. Ez evidens. De vajon akkor is, ha a nő magyar és a férfi francia?
Julien Morelle, párizsi irodalomprofesszor és dr. Varga Júlia, orvos egy francia kávézó teraszán pillantják meg egymást először – így indul a történetük, ami lehetne egy szokványos love story is, ám nem az… A férfi titkai évekkel, évszázadokkal ezelőtti eseményekig nyúlnak vissza, felvillannak az ír burgonyavész, az amerikai polgárháború és a varsói gettó jelenetei is. De vajon mi köze ehhez a XXI. századi irodalmárnak?

Julien cseppet sem szokványos és nyitott gondolkodást igénylő múltja nem riasztja-e el Júliát, a földhözragadt gyermekgyógyászt? Vajon van esélyük ebben az életben együtt a boldogságra? Vajon a szerelem minden esetben elegendő?Papp Csilla legújabb regénye túlmutat a hétköznapi történéseken, elkalauzol bennünket egy olyan lelki utazásra, amely átlépi a megszokott életünk konvencióit. A regény más, mint azt korábban az írónőtől megszokhattuk, de a stílus, a komoly tartalom mellett felvillanó humor és a főhősöket érzelmi túlélőtúrára utaztató történetmenet most sem hiányozhat.

 

10. Krencz Nóra 

Szilánk


Demetria ​egyike az ókori Athén jelentéktelennek hitt leányainak. Olyan életet él, mint mindenki más. Ám egy napon kelmekereskedő apját tönkreteszi egy tűzvész.
Mit érhet a nő szava egy patriarchális társadalomban, ha cselekednie kell?

Marie Louise Amandine nemesi származású hölgy a 18. századi Franciaországban. Leendő vőlegénye forradalmi, filozófiai gondolatok elvakult híve lesz, amellyel nagy hatást gyakorol a lányra, ám szembehelyezkedik leendő apósa és anyósa nézeteivel. Marie két tűz közé kerül, s el kell döntenie, kinek az oldalára áll.

Emilie Jefferson anyja és húga társaságában a 20. század elején New Yorkba költözik, miután az apja egy másik asszonnyal kezd új életet. A korábban gondtalan, vidéki lányt csak egy jó házasság mentheti meg a nélkülözéstől. Vajon a pénz valóban elég a boldogsághoz?
A nagyvárosi utcák söpredékét pedig jobb elkerülni…

Krencz Nóra új regényével ezúttal történelmi vizekre evez. Ám a látszat csal. E történetek meghökkentő titkokat rejtenek.
Lehet, hogy épp Rólad…
A sors szilánkjai a bőrödbe vájnak.


  Ti melyik könyvet olvasnátok el legszívesebben a 10 közül, ha még nem olvastátok?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.