2018. november 3., szombat

Kiadom magamból

Kedves Olvasók! 



Szeretném elújságolni, hogy innentől kezdve külföldi szerzők művei is fel fognak kerülni a blogra. Eddig csak magyar írók könyveiről írtam, de mostantól változások állnak be. Természetesen továbbra is lesznek hazai megjelenésekről információk, regényekről bejegyzések, illetve azok, amik eddig is voltak. Gondoltam, idén nem csak a rózsaszín színt fogom kipróbálni a blogon, hanem ezt a váltást is. 

Második részben, amiért valójában kiírom ezt a bejegyzést, az nem más, mint, hogy elterjedt rólam egy hír, miszerint kiadót szeretnék alapítani. Nem tudom, kinek a fejéből pattant ki, vagy mi volt ezzel a szándéka, de ez hatalmas kamu. Egy szimpla pletyka kapott szárnyra, amihez nekem nincs semmi közöm. Sem anyagi támogatásom, sem keretem, sőt időm sem lenne egy könyvkiadóra. Kicsit meg is lepett a dolog, mert sehol sem írtam ki ilyesmit, vagy tettem erre utalást. Természetesen innentől is támogatom más KIADÓK munkáját, de sajátban nem gondolkodom. 

Köszönöm a figyelmet :D
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.