2018. április 18., szerda

L. J. Wesley - Brooke: ​A testem a börtönöm


L. J. Wesley

Brooke: ​A testem a börtönöm









,,Egy baleset, ami mindent megváltoztat. Brooke emlékek nélkül a saját testének börtönébe kerül. A kezelések hatására lassan visszatérő emlékei meggyötrik a lelkét. Vajon miként viseli ezt az időszakot? Ugyanaz az ember lesz, aki volt? Van még bármiféle jövő Brooke számára?"







Írta: L. J. Wesley
Kiadó: Mogul
Kiadási év: 2018
Az író szerzői oldala: L. J. Wesley
Rendelhető itt: L. J. Wesley



Köszönöm az előolvasási lehetőséget L. J. Wesley írónak





Figyelem!!!!
Cselekményleírást tartalmazhat!!!



Pár héttel ezelőtt keresett meg a szerző azzal a lehetőséggel, hogy megjelenés előtt elolvashatom a könyvét. Nagyon örültem a lehetőségnek, mert az Egy​űrállomás-takarító naplója című műve örök kedvenc marad számomra, ezért is voltam kíváncsi, hogy vajon ez képes-e überelni. Jelentem, nálam Brooke totálisan fölülmúlta az említett könyvet. Komolyan. Még magam is meglepődtem rajta.
Előre le kell szögeznem, megpróbálok nem spoilerezni, de azért néha-néha előfordulhat egy-két elcseppentett információ. Nagyon igyekezni fogok, nehogy lelőjem a legnagyobb érdekességeket. Annyit viszont így is elárulhatok, hogy 18 éven felüliek számára ajánlanám, vagy ha nem szeretnék olyan szigorú lenni, akkor 16, de csak saját felelősségre. 
 
,, Hol vagyok?”

  
Ezzel a kérdéssel indít a könyv. Mert az említett karakter magatehetetlenül fekszik egy kórházi ágyon, és képtelen a kommunikációra. Pontosabban csak magában képes rá. Már ezzel megfogott a történet. Kíváncsi voltam rá, hogy kicsoda is ő, de leginkább arra akartam választ kapni, mégis hogyan került ebbe a helyzetbe.
Persze, ezekre a kérdésekre válaszokat kaptam, amit nem árulok el. Pont ez miatt kell elolvasni a könyvet. 


,,Úgy érzem magam, mint egy rab. Az is vagyok. Rab lettem, és a testem a börtönöm.”


Tényleg rab lett a saját testében.
Ahogy haladunk egyre előrébb, úgy ismerjük meg magát a személyt, akinek a szemén keresztül láthatjuk az eseményeket. Az elején még semmit sem tudunk róla. Annyi biztos, hogy kórházban van, mert baleset történt vele. Nos, az emlékezet-kiesésének köszönhetően magának sincs fogalma semmiről. Nem emlékszik a nevére, a családjára, a múltjára, sőt még arra sem, hogyan került kómába. Csak annyit tud, hogy emberek veszik körül, akikhez valami köze lehet, bár fogalma sincs hogyan, vagy miképpen.
Szegényt kicsit sajnálom, mert hiába van tudatánál, és hiába akar kommunikálni másokkal, sehogy sem sikerül neki. Rossz belegondolni, milyen lehetne a helyében lenni. Brrr! Még a hideg is kiráz, ha rágondolok. 


,,Tizenöt év? Hogy felejthetek el tizenöt évnyi ismeretséget, barátságot… vagy szerelmet? Miért nem emlékszem rád? Mi a fene történt velem?”


Ő olyan karakter, akit lehet szeretni és utálni is. A visszatérő emlékképeiből össze tudjuk tenni mi, olvasók, a múltját és a jelenét is. A múltjában megismerjük azt a Brooke-ot, aki élvezi az életét és falja a férfiakat. Akad, amikor egyszerre többet is. Az a jelenet kedvenc lett, mert nagyon jól megírt erotikus pillanat volt, ami kellett a történetbe.

,,– Mindjárt éjfél – suttogta Jim a fülembe.
– Tudom. És?
– Azt mondják, szerencsét hoz, ha szilveszter éjfélkor megcsókolsz valakit. És én téged szeretnélek megcsókolni.”


Brooke a célja érdekében bármit képes bevetni, mert semmitől sem riad vissza. Ördögi egy csaj, de pont ezért imádtam őt.
A jelenben teljesen a múltbéli énjének az ellentéte. Jó, nem sokat változott, mégis úgy érzem, mintha a történtek gyökeres változásokat idéztek volna elő benne. De, hogy a végén vajon felébred-e, vagy valami más történik vele, azt megtartom magamnak. Szerintem jobb, ha csak ennyit árulok el a könyvről, és bemutatom a karaktereket.


A karakterek:

Brooke: Mint már említettem, őt egyszerre lehet szeretni és utálni. Mindkét érzést éreztem iránta, pláne, miután jobban megismertem. Többször úgy gondoltam, hogy talán több ok is állhatott a dolgok mögött, amitől ilyenné vált. A végére mégis oda voltam érte, és annyira drukkoltam neki, hogy végre legyen szerencséje.

Alice: Őt nagyon megkedveltem. A kitartása szimpatikusabbá tette számomra, mert ő töretlenül hitt abban, hogy Brooke fel fog ébredni. A saját történetszála is érdekes volt, de azért sajnáltam is miatta.

Jim: A visszaemlékezésekből szimpatikus lett, és ha választanom kellene, hogy kit sajnálok a legjobban, akkor őt választanám.

Dr. Valentine Bloom: Bárcsak a valóságban is ilyen dokik szaladgálnának! Én szívesen lennék a betege, és szerintem sok mindent elárulok ezzel.

Ami tetszett számomra: Brooke, a többi karakter, és úgy maga az egész. Úgy pörögtek előttem az események, mintha filmet néztem volna.

Ami nem tetszett: Furcsa, de nem találtam benne olyant, ami annyira kiverte volna nálam a biztosítékot.  Nagyon élveztem, mert képtelen voltam elszakadni tőle.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése