2021. május 9., vasárnap

Heti megjelenési információk 2021.05.09.

 Összegyűjtöttem azokat a könyveket, amelyekről a héten hullt le a lepel és előjegyezhetővé váltak, vagy már meg is jelentek.

 

 Friss megjelenések

1. Leiner Laura 

Higgy ​nekem (Iskolák versenye II. trilógia 2.) 


Már ötödik napja tart az IOV, és a címvédő piros csapat még mindig versenyben van, méghozzá nem is akárhogy, a résztvevők és szervezők is őket tartják az egyik legesélyesebbnek a győzelemre.

Az otthoniak azonban továbbra is kétkednek, számukra az idei Szirtes-csapat mindörökre megbélyegzett társaság marad, akiknek az IOV részvétele és eredménye sem változtatja meg a negatív megítélésüket.
Kocsis igazgató próbál tenni ez ellen, és mindent bevetve igyekszik megkedveltetni a négy versenyzőt a szirtesesekkel, miközben a Hortobágyon egyre kiélezettebb a verseny, Sára, Rajmund, Vivi és Dominik pedig az események sodrásában szép lassan rádöbbennek, hogy nemcsak sorstársakra, de barátokra is találtak. Sőt, talán még annál is többre…

A Higgy nekem az Iskolák versenye második trilógia második része.

 

2. Sara Shepard 

Hihetetlen (Hazug csajok társasága 4.)


Rosewoodban, ahol a levegőben alma és Chanel No5 illata úszik, semmi sem az, aminek látszik. Öt legjobb barátnő valaha mindent megosztott egymással, még a legmélyebb, legsötétebb titkaikat is. Akkoriban Aria, Spencer, Hanna és Emily számára álomszép volt az élet – amíg Alison, a legszebb lány váratlanul el nem tűnt.

Most pedig valaki, aki A.-nak nevezi magát, rémálommá tette varázslatos életüket. A. fenyegetései egyre veszedelmesebbek, és Ali gyilkosa is szabadlábon van még. A lányoknak fel kell fedniük az igazságot, hogy véget vessenek a szörnyűségeknek.

Vagy ez talán csak a kezdet?

A tévésorozatot kiegészítő fordulatos történetek.

Fedezd fel a könyvsorozat minden meglepetését!

 

3.  Liz Braswell 

Egy ​új élmény


Mi lett volna, ha nem Aladdin lesz a dzsinn gazdája?

Aladdin egy csavargó. Megannyi sorstársához hasonlóan, mindig csupán még egy újabb napot próbál túlélni az elszegényedett Agrabah-ban. Jázmin egy hercegnő, aki épp házasságra készül lépni kijelölt vőlegényével. Semmit sem akar jobban, mint elkerülni a rá kiszabott sorsot, hogy megláthassa, mi rejlik a palota falain kívül. Amint azonban a Szultán legbizalmasabb tanácsadója, Jafar hirtelen hatalomra tör, minden megváltozik. Egy ősi lámpa segítségével Jafar a varázslat törvényeit megtörve képessé válik a szerelmet és halál uralására. Hamarosan nagy feladat vár Aladdinra és a hercegnői címtől megfosztott Jázminra: ők vezetik majd Agrabah népét a királyság szétszakításával fenyegetőző, hataloméhes uralkodó elleni lázadásban. Ez nem az a történet, amit már oly jól ismersz. Ez a történet a hatalomról, a forradalmárokról, és a szerelemről szól. És arról, hogyan képes mindent megváltoztatni egyetlen pillanat.

 

4.  K. M. Holmes 

Neked ​megadom magam


Engedd, ​hogy a vágy magával vigyen!

Jillian Cartert sosem kényeztette el az élet. Keményen meg kellett küzdenie mindenért. A jelenlegi helyzetét viszont szívből utálja. Tudja, hogy változásra van szüksége, de a sors hamarabb lép helyette. És a sorsnak neve is van: úgy hívják, Colton.

A férfi érkezésével minden a feje tetejére áll, és Jillian hiába is tiltakozik ellene, rabul ejti őt. Talán azért, hogy kihasználja, talán azért, hogy megmentse… Colton Moran az a típusú ember, akinek nem lehet ellentmondani. Mindig megszerzi, amit akar, és ez alól Jillian sem kivétel. Nem számít, mi az ára, csak az, hogy birtokolja őt. Arra azonban nem gondolt, hogy a tettének milyen következményei lesznek, és milyen titkokra derül fény.

„Ugyanabba a csapdába léptünk mindketten. Ő is képtelen volt szabadulni tőlem, és tudtuk, hogy csak úgy menekülhetünk meg, ha nem állunk ellen a kísértésnek.”

Vajon együtt képesek leküzdeni az akadályokat? Létezik kiút egy olyan világból, amelyet az alvilág birtokol? Van esélye két megtört szívnek az egyesülésre?

K. M. Holmes legújabb, izgalmas történetében a vágyódás mindent elsöprő és újrateremtő erejéről mesél.

 

 Közelgő megjelenések

 

 1. Megyeri Judit 

Csontvázak ​a szekrényben (Rózsakői rejtélyek 2.)

 


Ha ​a legmocskosabb titkod napvilágra kerül, a következmények beláthatatlanok…

Alex azt hitte, nem tartogat semmilyen meglepetést a jövő. Ugyanaz a munka az apja cégénél, ugyanazok az arcok a bulikban, ugyanolyan nők az ágyában. Aztán előkerül a lánya, akiről eddig nem is tudott, és a mindennapjai fenekestől felfordulnak. Apává kell válnia, de fogalma sincs, hogyan csinálja, ráadásul valaki nyilvánosságra akarja hozni a múltja legsötétebb foltját, amivel romba döntheti az egész életét.

Liza azt hitte, jó ötlet Rózsakő közelébe költözni. Így legalább a barátnője, Flóra mellett lehet, akit nemrég majdnem megölt egy őrült gyilkos. Állást vállal a szomszéd város gimnáziumában, közben görcsösen igyekszik bizonyítani, hogy nincs szüksége komoly kapcsolatra, és semmit sem jelent neki Alex meg a hónapokkal korábban együtt töltött éjszakájuk. A férfi zsarolója azonban mindent összezavar.

Alex és Liza folyton hajba kapnak, izzik körülöttük a levegő, mégis együtt kell kideríteniük, mi áll a fenyegetések mögött. Szimpla zsarolás vagy valami jóval több? Egyre közeledik a halloween, ám a csontvázak nemcsak ünnepi díszként szolgálnak, hanem egymás után potyognak ki a szekrényből…

Látogass el Rózsakőre egy újabb izgalmas kalandra, és nyomozz együtt a szereplőkkel! 

 

2. B. E. Belle 

Vándorok


 "A ​te lelked vajon milyen színben ragyog?

Baranyai Vivien egy életigenlő, szabadszájú táncművész volt, míg egy nap a színpadon el nem tört a bokája. Az orvosok kijelentették, hogy többé nem táncolhat, így a jövője céltalanná, kilátástalanná vált. Nincs munkája. Az anyjával rossz a viszonya. Élete egyetlen értelmét abban látja, ha végre megismerheti soha nem látott, külföldi édesapját. Így Vivien Spanyolországba utazik, és csak reménykedni tud benne, hogy a férfi szívesen látja majd.
Remedios Reyes vérbeli andalúz cigányasszony, a flamenco királynője. Szerető, összetartó családban nőtt fel, közössége elismeri, tiszteli. Céltudatos és bölcs. Váratlanul megismerkedik Viviennel, a végtelenül elkeseredett magyar lánnyal, akin, úgy tűnik, csak ő segíthet. Idővel szinte anyja helyett anyja lesz, és úgy dönt, bevezeti a flamenco világába, így a fiatal táncosnő élete új értelmet nyerhet.
A két nő között mély tisztelet és barátság alakul ki, mígnem Vivien beleszeret Remedios fiába, a titokzatos és távolságtartó Manuel Sánchesbe. A szerelem sorsa azonban elrendeltetett, ugyanis a hagyományok szerint Manuel csak hozzá hasonló származású nőt szerethet.

Vajon a szerelem felülírhatja a tradíciót?

A Vándorok egy olyan lélekfelszabadító, romantikus történet, amely kíméletlenül tárja fel, milyen maradandó sérüléseket okoznak a családi, közösségi, társadalmi elvárások az emberek életében még a 21. században is.
B. E. Belle tabutémájával ismét a határokat feszegeti, miközben megmutatja, hogy valójában nem lehet jelentősége a különböző bőrszínnek az iskolában, a barátságban, a munkahelyen és a szerelemben sem. Mert csak egyetlen szín van, ami számít. Az pedig a lélek színe."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.