Robin O'Wrightly : Emlékkönny

Robin O'Wrightly

Emlékkönny

Egy igen-zet története

,,Az első világháború vége után két évvel, a gyűlölet és félelem káoszában szerelem bontakozik ki egy fiatal francia katona és egy falusi magyar leány között… 

Van-e közös jövőjük a trianoni békeszerződés árnyékában, vagy elsöpri őket a történelem vihara? 

Mitől válik mégis különlegessé ez a történet, ha egyszer a háborúban oly gyakori esemény övezi? 

Vajon összehozható-e újra a viharvert, csonka család, és ha igen, hogyan, ha pedig nem, miért? 

Hogy tudta meg a szerző ezt az egészet? 
Mi lett volna, ha…? 

És mi történt valójában? 

A szeretet és a szerelem vajon tényleg mindent legyőz? 

Erre a tömérdek kérdésre Robin O’Wrightly harmadik regénye, az Emlékkönny válaszol.
1920-tól napjainkig csaknem száz év pereg le, amelyben egy megrendítő családi legendárium tárul fel faktoid fikció (tényszerű információkon alapuló, kitalált elemekkel kevert irodalmi mű) formájában. 

A könyv célja a halottak hazugságból való megtisztítása, a lehetséges bűneik feloldása, és a megismert igazság kimondása.”

Könyvet ingyenesen letölthetitek itt --> https://moly.hu/konyvek/robin-owrightly-emlekkonny/linkek 

Az Emlékkönny egy szépirodalmi kötet, amely valós eseményeken alapuló könyv.

 Az első világháború eseményei után veszi fel a fonalat, és az írónő dédszülei indítják el a cselekményt. Furcsa volt elmélyülni benne. Őszintén, mélyen haragszom magamra, amiért csak most kezdtem bele a regénybe. Eddig halogattam, miközben tanúbizonyságot nyert, hogy Robin ezen írása lett számomra az abszolút befutó.

Szeretek a magyar történelem viharosabb századaiban kalandozni, és itt bőven akadt mit megismerni.

Leginkább a címe fogott meg. Egy ideig folyamatosan Emlékkönyvnek olvastam, és csak megkésve esett le, hogy sokkal egyedibb, tartalmilag is leíró címet kapott a szerzőtől, mint azt hittem. Az Emlékkönny szerintem arra akar utalni, hogy írás közben, emlékek alapján állította össze magát a történetet, miközben sok vidám, és még több szomorú titokra is fény derült. Furcsa, de pont ez az, ami annyira megfogott benne. Nem volt se túl szép, se túl szomorú, hanem valóságos.

Azért minden tiszteletem Robin O'Wrightlynak, hogy ilyen gyönyörű fogalmazással elénk tárta a családja nem mindennapi történetét. Egy feladat miatt nekem is hasonló kutatómunkát kellett csinálnom, de én sajnos csak kisebb részleteket találtam a családi emléktárban. A szerző viszont mélyre ásott, keresett, kutatott, és bár akad benne fikció, de még így is eláll az ember lélegzete olvasás közben. Ezt komolyan írom, mert az enyém teljesen elállt. Na, de lássuk a könyvet!

Figyelem!!

Cselekményleírást tartalmazhat!!

 

,,Különleges lehetőség ez a számomra, a saját családom majdnem száz éves titkának és rejtélyének feltérképezése, közzététele.”

Nem egy hétköznapi történetet tart a kezében az olvasó. 

Mint már említettem, valós eseményeket tár fel, amelyek valóban megtörténtek az életben, a írónő családjával. Próbálok nem nagyon spoilerezni, de kicsit nehéz lenne nem leírni azokat, amik annyira átjöttek, illetve azon szálakat, amik kevésbé tetszettek.

A cselekmény Bükkfalván veszi kezdetét. Egy kis faluban, ahová megérkeznek a fáradt francia katonák, akik hazafelé tartanak az első világháború végeztével. A falusiak nem igazán lelkesednek értük, és ez érthető is, hiszen akkoriban nagyon sok csúnya dolog történt, melyekről még beszélni és borzalmas. Így érthető, hogy féltették az életüket, a lányaikat, és cseppet sem örültek annak, hogy még csak egymás nyelvét sem tudják megérteni. Szerencsére, idővel a katonák bebizonyították, hogy az embereknek nincs okuk tartani tőlük, nem kell félniük, sőt még segítségükre is voltak a ház körüli teendőkben.

,,A baka rámosolygott, nem lehetett több tizenkilencnél. Szőkésbarna haja volt, és szürke szeme, az orra pedig leginkább, mint egy óriási krumpli, vékony, de formás szájjal – ellenben a mosolya! Megigézte a lányt, akinek pont emiatt valami megmozdult a gyomrában. Válasz helyett annyira meglepődött a fiatal férfi reakcióján – a katonák is tudnak mosolyogni?! –, hogy nem figyelt és megbotlott a kút fellépőjén. Majdnem belezuhant a mélybe, a káván átbillenve, ha hirtelen nem ragadja meg a karját és derekát két erős kéz. A francia bakáé volt mindkettő.”

Itt ismerjük meg a történet két legfontosabb karakterét, Jean-Pierre Moulint és Rácz Évát. A francia katona és a bükkfalvi lány története hamar belopta magát a szívembe az első találkozásukkor. Már akkor éreztem, hogy talán egy másik időben, egy más körülmények között sokkal szerencsésebb lett volna a találkozásuk. Na, de ezt a történetet tényleg maga az élet írta, és nem csak az írónő. Éva fiatal lány, akit a szülei már odaígértek egy háborúban szolgáló férfinak, akit visszavártak, mondván, bármikor hazatérhet.

(Spoiler ----> a történet alakulása szempontjából nem lényeges, hogy hazatér-e, vagy sem.)

A sors nem állt melléjük. Az országaik ellentétes oldalon harcoltak a háborúban, nem beszéltek közös nyelvet, és még sorolhatnám a kapcsolatuk ellen szóló érveket, de ők mégis egymásba szerettek.

,, A mozdulatok, a pillantás, a mosoly minden nyelven ugyanazt jelenti…”

Hiába a sok hátrány, az érzelmeik utat törtek maguknak. Igazán romantikus volt arról olvasni, hogyan próbáltak küzdeni a bennük tomboló vágyak ellen, hiába. Mindketten tudták, hogy semmi esély arra, hogy bármi is legyen köztük azután, ahogy elvonul a sereg Franciaországba. Ettől nem csak az én szívem szakadt meg, hanem szegény lányé is.  Jean-Pierre nem vallotta be, de őt otthon egy menyasszony várta, akit hátra kellett hagynia a háború miatt. Bármennyire is tisztelte azt a nőt, Éva szépsége és kedvessége teljesen elvarázsolták őt.

,,A háború értelmetlensége, a vérszag és pokol látványa, átélése után valóságos mennyország volt életet találni, megérezni, kiélvezni, ahogy kitört a zsebkendőnyi béke. Szinte vágyták is, hogy végre valahol építsenek, segítsenek, gondozzanak, ne foglalkozzanak tovább a pusztítással, rombolással és öldökléssel.”

Jean-Pierre kisebb nyugalomra lelt a falu békessége és Éva mellett. A háború szörnyűségei után igazán felüdülés volt számára. Az idő múlásával a szerelmük beteljesedett. Várható volt, hogy ez történik, és az is, hogy a katonák elmennek, elhagyva ezzel a falusiakat, és a megesett Évát. Hogy ezek után mi történik a lánnyal, illetve hogyan jutunk el a kétezres évekig, az csak a könyv elolvasása után derül ki.

Én ezzel a véleményemet le is zárom, mert innentől jön csak igazán a spoileres rész.

Összesítve a véleményem a könyvről:

Nagyon tetszett a sok munka, ami övezte. A nyelvezete és a világleírása, bemutatása.

Karakterek: furcsa őket így hívni, miközben ők valós, élő személyek voltak a valóságban.

Jean-Pierre lett a legnagyobb kedvencem. Az egész történetben az ő életének alakulására voltam a leginkább kíváncsi.

Vele szemben Évát, amennyire az elején kedveltem, annyira nem tudtam megszeretni a végére. Volt egy döntése, amivel a gyermekét akarta védeni, de csak az ellenkezőjét érte el vele. Nagyon megharagudtam rá, és ha választanom kellene, ez a bizonyos húzása tetszett a legkevésbé. Bármennyire is jó szándék állt a háttérben, akkor sem így kellett volna megoldania. Jó, így száz évvel később én már könnyen okoskodok, mert nem éltem át azt, amin ő ment keresztül. Nagyon kemény asszony volt, egy olyan korszakban, ami a mostanitól teljesen idegen.

Összességében gyönyörű a könyv, és vannak benne rajzos illusztrációk, amik még érdekesebbé varázsolják. Bátran ajánlom másoknak is, mert minimum egyszer megéri elmerülni az Emlékkönny világában.