2023. október 23., hétfő

Könyvek, amik felkeltették a figyelmem XXIII.

 

Összegyűjtöttem újabb 10 regényt, amely felkeltette a figyelmemet.

Lehet, hogy az általam kiválasztott regényeket már olvastátok és nagyon tetszett nektek, viszont az is lehet, még nem és kedvet kaptok hozzájuk, mert nektek is úgy felkelti az érdeklődéseteket, mint amennyire az enyémet. 

A listán már megjelent könyvek találhatók.

 

 
Juno ​Ryan úgy érzi, végre révbe ért az élete. Befutott radiológus, és a dolgok nem is alakulhatnának jobban szerelmével, Braddel. Ám amikor a férfi egy szörnyű katasztrófa áldozata lesz, Juno világa összeomlik. Szerelme elvesztése már önmagában óriási tragédia, ráadásul a fiatal nőnek a hírekből kell megtudnia, hogy Brad egész végig hazudott neki.
A megrendült, munkájában egyre többet hibázó Juno Spanyolországba menekül, ahol az elbűvölő Villa Naranjában próbálja összeszedni magát. A csodálatos épület, a kék ég és a gyümölcsökkel teli narancsligetek – no és Pep, a jóképű fiatal borász – igazi gyógyírt jelentenek Juno sebzett szívének, de a valódi gyógyulást neki is akarnia kell.
Azonban épp akkor, amikor már késznek érzi magát élete folytatására, újabb sokkoló esemény történik. Képes lesz valaha is maga mögött hagyni a múltat, és újra bízni önmagában?
Sheila O'Flanagan világszerte nagy sikert aratott romantikus regénye a lélek gyógyulásáról és az újrakezdésről mesél a gyönyörű spanyol táj díszletei között.

 

Aláírva, lepecsételve, kézbesítve…

A kémiaórán Lily lefirkant kedvenc dalszövegei közül néhányat a padjára. Másnap észreveszi, hogy valaki folytatta a szöveget, és üzenetet is hagyott.

Lily és névtelen levelezőtársa levelezésbe kezdenek – titkokat osztanak meg, zenekarokat ajánlanak és megnyílnak egymás előtt. Lily rájön, hogy szép lassan beleszeretett az ismeretlen levélíróba. De ki lehet az? Miközben próbálja megfejteni a rejtélyt, és a barátok, az iskolai zaklatók és a lökött családtagjai között lavírozik, rájön, hogy a szívügyeket nem mindig lehet pontosan megfogalmazni…
 
 
 
 
 
 
 
A Morgan fivérek közül mindig is Nasht tartották a jó fiúnak: ő a megbízható rendőrfőnök, mindenkire kedvesen mosolyog, és ott segít, ahol tud. Azonban Nash épp egy lövöldözésben szerzett sérüléséből lábadozik, és az eset óta pánikrohamok és rémálmok kínozzák. Nem önmaga többé, de képtelen segítséget kérni a szeretteitől.
Kerüli az embereket, és ez épp kapóra jön új, dögös szomszédjának, Linának, aki szintén nem vágyik mély beszélgetésekre vagy tartós emberi kapcsolatokra, csupán feltűnés nélkül szeretné elvégezni a munkát, ami miatt a városba érkezett. Csakhogy találkozásuk első pillanatától kezdve mindketten tudják, hogy nagyon nehezen tudnak majd szimplán jó szomszédok maradni. Vajon Lina képes lesz ellenállni Knockemout bájának és Nash sármjának? És képesek lesznek megőrizni legféltettebb titkaikat egymás előtt – a titkokat, amelyek mindent tönkretehetnek?
Lucy Score második Knockemout-regénye legalább annyira humoros, izgalmas és szexi, mint az Amin sosem leszünk túl.
 
 
 
Anastasia Allen egész életében azért dolgozott, hogy bekerülhessen az USA olimpiai csapatába.
Ötéves kora óta versenyszerűen műkorcsolyázik, teljes egyetemi ösztöndíjjal büszkélkedhet, hála helyének a Maple Hills egyetem korcsolyacsapatában, és olyan az időbeosztása, hogy attól még a világ legelhivatottabb embere is elbőgné magát – Stassie a győzelemre hajt.
Nathan Hawkins még sosem találkozott olyan problémával, amit ne tudott volna megoldani. A Maple Hills Titans csapatkapitányaként tisztában van vele, az ő felelőssége, hogy hokicsapatát a jégen tartsa. Amikor egy bosszantó félreértés miatt a két csapat kénytelen ugyanazon a pályán megosztozni, Anastasia partnere pedig ezt követően lesérül, Nate azon kapja magát, hogy a hokiütőjét cicanadrágra, félelmetes edzőjét pedig egy még félelmetesebbre cseréli.
Stassie és Nathan a szó több értelmében is egymásba gabalyodik, de semmi gáz, mert Anastasiának egyébként egyáltalán nem jönnek be a hokisok… ugye?
 

Rhys ​Larsen testőr, és szigorú szabályok szerint végzi a munkáját: 1) Mindenáron megvédi az ügyfeleit. 2) Nem vonódik bele a magánéletükbe. Soha. És soha még csak meg sem fordult a fejében, hogy megszegje ezeket a szabályokat… amíg nem találkozott vele…
A lány épp olyan makacs, mint ő, és a hűvös felszín alatt olyan tűz ég benne, ami idővel felemészti a jól bevált szabályokat. Napról napra fokozatosan bontja le a férfi védőfalait, mígnem Rhys kénytelen szembenézni az igazsággal: arra esküdött fel, hogy megvédi a lányt, de igazából nem akar mást, mint megragadni, és…

Bridget von Ascheberggel hercegnő szabad életről és szerelemről álmodik. Amikor viszont a bátyja lemond a trónról, rá kell döbbennie, hogy nemsokára királynő lesz, és egy szeretet nélküli, de politikailag előnyös házasság vár rá. Pedig ő soha nem akarta magának a trónt.
És ahogy új szerepkörében az intrikák és árulások között igyekszik lavírozni, még a benne tomboló vágyat is el kell rejtenie: hiszen a teste és a lelke egy olyan férfit kíván, akit nem kaphat meg.

Az ő váratlan és tiltott szerelemük romba döntheti az egész királyságot… és mindkettőjük számára katasztrofális következményeket rejteget.

Akármilyen ​bőrbe bújsz, kellesz nekem!

Japán az 1600-as évek vége felé. A határok lezárva, a császár túszként él saját palotájában, a hatalom valódi gyakorlója a sógun. Az árva Szorana mindent, amit tud, az őt befogadó nindzsáktól tanult, ám mivel hófehér külsejével feltűnő jelenség, talán sosem válhat a láthatatlanság mesterévé. Ő azonban még ennél is többről álmodik: a szamurájok kasztjához szeretne tartozni, és valami fontosat tenni jelentéktelen életében.

Renmu alakváltó nyestkutya. Egy megkeseredett varázstanuki, aki megtanulta, hogy az emberekkel pusztán üzleti kapcsolatokat ápoljon: mellettük él, de sosem velük. Napról napra éli az életét, kergeti a gyönyöröket, és semmit nem akar kevésbé, mint valami jelentős dolog részesévé válni.

Egy küldetés, egy találkozás, egy alku – és elindul a kaland, amely mindkettejük életét fenekestől felforgatja. Miközben halálos szörnyek elől menekülnek, szenvedélyes és tiltott vonzalom alakul a két számkivetett között – azonban senki és semmi nem az, akinek vagy aminek eleinte látszik.

Ha felszikrázik a levegő, és elszabadulnak a vágyak, vajon létrejöhet-e akár csak egyetlen igaz dolog is egy rendszerszinten hazug világban.

A japán folklóron alapuló történelmi fantasy egy olyan írótól, aki maga is Japánban élt.

Hagyd, hogy lenyűgözzön!

Amikor ​beköltöztem az egyetemi kollégiumba, nem gondoltam volna, hogy egy félreértés miatt a fiúk emeletén kapok szobát. Azt meg pláne nem, hogy a szobatársam az első nap belém fut egy szál törülközőben, ami lecsúszik a derekáról, ezzel szemem elé tárva magát anyaszült meztelenül.

Adrian nem igazán kedvel, mivel más az életszemléletünk. Én a jövőre gondolok, ő pedig a mának él. Mindemellett folyamatosan bosszant. Míg mások Pamnek szólítanak, addig neki csak Pam-Pam vagyok, és ezzel az őrületbe kerget! Állandóan azon ügyködik, hogy kilökjön a kényelmes kis komfortzónámból, és olyan dolgokba csaljon bele, amikbe önszántamból sose mennék.

A motorversenyek és a bulik olyan messze állnak tőlem, mint Adriantől a koránkelés. Mégis van valami ellenállhatatlan benne. Ahogy szép lassan feszegeti a határaimat, egyre nehezebb nemet mondanom neki.

Nem szívesen kockáztatnám a céljaimat, vagy azt, hogy megváltoztasson.
Nem hagyhatom, hogy ő nyerjen.

Vörös Viktória 2022-ben kezdte el publikálni az Ellenséges szobatársat, ami kevesebb mint egy év alatt átlépte a félmillió megtekintést a hazai Wattpaden.

 8. Vi Keeland
 
 
Hét ​év eltelt, de bármikor megismerné.

Öntelt vigyor és megejtően kék szem.

Liv Michaelsnek szinte minden megadatott: okos, eltökélt, és néhány hét múlva megkapja az állomállást, ami után évek óta sóvárog. Az idő pedig begyógyította a régi sebeket – azt is, amit első szerelme okozott neki, mikor összetörte a szívét.

Vince „Legyőzhetetlen” Stone minden nő vágyálma: erős, szexi, magabiztos, és mindig uralja a helyzetet. Gyermekkorát a káosz jellemezte, így megtanulta, hogy sosem szabad túlságosan ragaszkodnia semmihez. Tagadhatatlan, imádja a nőket, a tenyerén hordozza őket, szükségleteiket a sajátjai elé helyezi – legalábbis a közös éjszakára. Hiszen a szerelem csak lehúzza az embert.

Amikor azonban a sors újra összehozza Vince-t és Livet, tagadhatatlan, hogy még mindig vonzódnak egymáshoz. Vajon Vince képes beforrasztani a közös múltjuk okozta sérüléseket? Vagy most Liv okoz neki fájdalmat?

A New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerző, Vi Keeland kötetei több millió példányban keltek el világszerte. A Keményfiúk-sorozat második részében egy régmúlt szerelem parazsa izzik fel újra, hogy mindkét szereplő világát örökre felperzselje.

 9. Gregg Olsen
 
 
Wall ​Street Journal, Amazon Charts, USA Today és Washington Post bestseller!

Gregg Olsen, a New York Times #1 bestsellerszerzőjének megrázó és erőt adó igaz története három nővérről, akik eltökélték, hogy túlélik a rémálmot.

Anya – tíz év is kevés ahhoz, hogy ne rezzenjenek össze e szó hallatán.
A washingtoni Raymondban található farmház zárt ajtaja mögött a testvérek szadista anyja, Shelly éveken át elképzelhetetlen bántalmazásnak, megaláztatásnak és kínzásnak tette ki a lányait. Időközben Nikki, Sami és Tori olyan erős köteléket alakított ki, mely az egyetlen fegyver volt számukra az életben maradáshoz. És amikor már csak egymásra számíthattak, mert anyjuk sötét és beteg világa lassan másokat is behálózott, ők hárman rátaláltak az erőre és a bátorságra, hogy kimenekülhessenek a fokozódó rémálomból, amely többszörös gyilkosságban csúcsosodott ki.

A Tartsd a szád! egy könyv az abszolút gonoszságról, a szabadságról és az igazságtételről, melyért Nikki, Sami és Tori az életüket kockáztatva küzdöttek. Ők hárman végül megtalálták a fényt a sötétségben, és a szeretetet, ami képessé tette őket arra, hogy végre továbbléphessenek.

A Tartsd a szád! az Animus Könyvek True crime – Valós bűnügyek sorozatának első része.

 10. Benjamin Stevenson
 
A ​családomban mindenki gyilkos. Néhányan – az eszelősebbek – többször is öltek már. Tudom, hogy ez így elég drámaian hangzik és előítéleteket szülhet, de hidd el, nem vagyunk rossz emberek. Vagy legalábbis nem mindannyian.

Engem Ernest Cunninghamnak hívnak, de nyugodtan szólíts Ernnek vagy Ernie-nek. És igen, bárcsak végezhettem volna azzal a nyomorulttal, aki kitalálta, hogy a nagy családi összejövetelünk egy síparadicsomban legyen, mert akkor most nem ragadtunk volna itt egy haláleset miatt, amihez esküszöm, semmi közöm nincs.

De ennél ez egy hosszabb történet. Remélem, van időd meghallgatni.

A családomban mindenki gyilkos Agatha Christie és Arthur Conan Doyle találkozása a Tőrbe ejtve-filmekkel és A csütörtöki nyomozóklubbal. Ördögien csavaros történet, ami a klasszikus krimik szabályrendszerét tiszteletben tartva nyújt valami felejthetetlenül újat. Az ausztrál Benjamin Stevenson rendkívül eredeti és humorban bővelkedő műve hazája egyik legnépszerűbb megjelenése volt tavaly: vezette az eladási listákat, és nem meglepő módon az HBO jelentkezett be a megfilmesítési jogokért.

 

Ti melyik könyvet olvasnátok el legszívesebben a 10 közül, ha még nem olvastátok? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.