Ti tudtátok, hogy ezen a napon 1945-ben a szovjet Vörös Hadsereg sikeresen felszabadította az auschwitz–birkenaui koncentrációs táborokat? Ennek az eseménynek az emlékére összegyűjtöttem pár olyan regényt, amelyben fontos szerepet kapnak a koncentrációs táborban átélt borzalmak. Ha teheted, akkor gyújts egy gyertyát azok emlékére, akik sajnos már nem érték meg a felszabadulás pillanatát.
Nyugodjanak békében!
1. Kertész Imre
Sorstalanság
„Fokozatosan egyre mélyebbre merülünk a lágeréletbe, ahogyan általában
megszoktuk a túlélők emlékiratai és regényei alapján, mégis, a regény
első mondataitól kezdve valami mást kapunk, többet, mint szokványos
regénytől, akár lágerregénytől is várhatnánk, valami lényegit,
egzisztenciálisat: létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom
korlátait is szétrobbantja, és amilyen még nem volt sem (láger)
regényben, sem filozófiai rendszerben. Ez a robbantás azonban irodalmi
módszerekkel történik. Regény tehát a Sorstalanság, csak éppen nem
olyan.” (Spiró György)
2. John Boyne
A csíkos pizsamás fiú
A megrázó történet egy kilencéves kisfiúról szól, akinek édesapja egy náci haláltábor vezetője, s ezért a család a tábor mellé költözik. Az unatkozó, magányos Bruno egyszer csak felfedező útra indul a hosszú és magas kerítés mentén…
3. Rudolf Höss
Auschwitz parancsnoka voltam
Rudolf Höss emlékiratai
„Elfogták a világtörténelem talán legnagyobb gyilkosát” – írta szalagcímében a New York Times 1946. március 17-én. S valóban, kevés olyan ember van, akinek kezéhez közel egymillió ártatlan ember, férfiak, nők és gyermekek vére tapadt. Rudolf Höss, a náci Németország által létrehozott legnagyobb és legtöbb áldozatot követelő koncentrációs és megsemmisítő tábor parancsnokaként, nagy kötelességtudattal és munkakedvvel, szenvtelenül működtette éveken keresztül az Auschwitz és Birkenau közelében felépített táborkomplexumot.
A háború után, lengyel fogságban írt önéletrajzi feljegyzései egyedülálló betekintést engednek a parancsokat kérdések nélkül végrehajtó és végrehajtató tömeggyilkos belső fejlődéstörténetébe. Végigkövethetjük az életét a kora gyermekkortól az első világháborús katonalétig, az első politikai gyilkosság és többéves börtönfogságtól a dachaui koncentrációs táborban eltöltött formatív évekig. Részletesen megismerhetjük, hogy miként emelkedik először a sachsenhauseni védőőrizetes, majd az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokságáig, majd egészen a Koncentrációs Táborok Felügyelőségének hivatalvezetői posztjáig. 1944 kora nyarán újra Auschwitz élén áll, hogy levezényelje a megsemmisítő tábor legnagyobb szabású megsemmisítési projektjét, a vidéki magyar zsidók legyilkolását. Az ún. magyar akció (Ungarn-Aktion) keretében 437.000 magyarországi zsidó érkezik a táborba, akik közül 300.000-345.000 – köztük 100.000 gyerek – azonnal a gázkamrákba kerül.
A magyar olvasóközönség által Robert Merle 1952-ben írt fiktív
önéletrajzi regénye (Mesterségem a halál) által megismert Höss most
saját szavaival mondja el élettörténetét. Egy olyan emberét, akit
egyáltalán nem zaklatták fel a tömeggyilkosságok. „Senkit sem öltem meg
személyesen, pusztán az auschwitzi megsemmisítési program vezetője
voltam” – mondta, s egyszerűen nem értette azokat a kérdéseket, amelyek
arra vonatkoztak, hogy a meggyilkoltak rászolgáltak-e a kegyetlen
halálra. Már a feltevést is irreálisnak tartotta: „nem érti, kérem, hogy
nekünk, SS-embereknek, nem az volt a dolgunk, hogy ilyesmiről
gondolkodjunk; eszünkbe se jutott soha. Emellett az, hogy mindenről a
zsidók tehetnek, természetes dolognak számított”. Mint régi, fanatikus
nemzetiszocialista tényként fogadta el az antiszemitizmust. „Olyan
alapvető tételnek könyveltük el ezt, amiben kérdés nélkül hisz az ember;
semmiféle kételyem nem volt ezzel kapcsolatban. Teljességgel meg voltam
győződve arról, hogy a zsidók az ellenpólust képviselik a német néppel
szemben, s előbb-utóbb bekövetkezik a végső leszámolás a nemzeti
szocializmus és a világzsidóság között, még békeidőben is. E doktrínák
alapján feltételeztem, hogy a többi nép előbb vagy utóbb ugyancsak
meggyőződik a zsidó-veszélyről, s hozzánk hasonlóan állást foglal vele
szemben”.
A Martin Broszat (1926-1989) német történész által közreadott és
bevezető tanulmánnyal ellátott feljegyzéseket Kádár Gábor és Vági Zoltán
történészeknek a Rudolf Höss és a magyar holokauszt kapcsolatát
bemutató utószava zárja. A magyar kiadás elé Gellért Ádám írt bevezető
tanulmányt.
4. Eddy de Wind
Auschwitz, végállomás
Egy túlélő naplója a haláltáborból
Eddy de Wind zsidó
orvos önként jelentkezett abba a hollandiai gyűjtőtáborba, ahová
édesanyját deportálták. Azt remélte, hogy így az asszonyt meg tudja
menteni Auschwitztól, de tévedett. A táborban megismert szerelmével
együtt 1943-ban őt is a haláltáborba vagonírozták.
Amikor a szovjet hadsereg közeledésének hírére a nácik 1944-ben
elindították Németország felé az erőltetett meneteket, Eddy elrejtőzött,
és a felszabadulás után ott maradt Auschwitzban ellátni a betegeket.
Keresett egy ceruzát és egy jegyzetfüzetet, és írni kezdett.
Könyve a legelső Auschwitz-beszámolók egyike, amelyet a csak nem sokkal korábban átélt borzalmak és maga a nyers valóság tesz átütő erejűvé. Jelenlegi ismereteink szerint ez az egyetlen memoár, amelyet teljes egészében az auschwitzi haláltáborban írtak.
De Wind kötete először 1946-ban jelent meg, hogy aztán hosszú évekkel később, a tábor felszabadításának 75. évfordulójára, 2020-ban nemcsak hollandul, de számos más nyelven, így magyarul is napvilágot lásson. Az eredeti holland kiadás szószedettel, térképpel és a leszármazottak, valamint a fordító utószavával bővült. A kötetet a család archívumából származó képanyag illusztrálja.
5. Lengyel Olga
Öt kémény
Egy auschwitzi túlélő igaz története
Lengyel Olga 1908-ban született Kolozsvárott. Műtőasszisztensként
dolgozott abban a kórházban, amelyben férje, Lengyel Miklós igazgató
volt. 1944-ben vele, két fiával és szüleivel együtt marhavagonba
kényszerítették és a Auschwitz-Birkenauba deportálták őket. A
családjából csak Olga élte túl a holokausztot.
A lágerben Olgát a gyengélkedőn fogták munkára, ám eközben egy
titkos francia földalatti csoportnak is dolgozott, és segített
tönkretenni az egyik krematórium kemencéjét. Miután elmenekült egy
halálmenetből, sikerült elérnie Párizst. Itt írta meg
visszaemlékezéseit. Ez az egyik legkorábbi beszámoló a nácik
barbárságáról, 1946-ban jelent meg először. Évekkel később ez az
Auschwitz és Birkenau rémálmáról szóló megdöbbentő írás inspirálta
William Styron díjnyertes Sophie választ című regényét.
Olga később újra férjhez ment, és Havannába költözött
választottjával, Gustav Aguirrével, ahonnan aztán elűzte Castro
kommunista diktatúrája. Attól kezdve New York lett az otthona.
Megalapította a II. Világháborús Emlékkönyvtárat és Művészeti
Gyűjteményt, mely a New York-i Állami Egyetem tulajdonában áll. Olga
küldetésének tekintette, hogy megismertesse a világgal az auschwitzi
borzalmakat, abban a reményben, hogy soha többé ne kelljen átélnie
senkinek ilyen szörnyűségeket. Lengyel Olga 2001-ben hunyt el New
Yorkban.
6. Mario Escobar
Auschwitzi bölcsődal
A regény egy német ápolónő igaz történetén alapul, akit öt gyermekével
és férjével hurcoltak Auschwitz Birkenauba. Helene Hanemann árja
németnek számított, így rá nem vonatkoztak a faji törvények, férje
azonban cigány származású volt – egyébként hegedűművész –, így ő és a
gyerekek is a náci faji törvények hatálya alá tartoztak. Amikor a
Gestapó tisztjei megjelentek a lakásukon, hogy elvigyék a családot,
Helenére nem terjedt ki a deportálási parancs. Maradhatott volna, de ő
családjával tartva, önfeláldozó módon osztozott sorsukban.
Megérkezve a birkenaui táborba, rögtön szembesültek a kíméletlen
körülményekkel, a midennapi élet-halál küzdelemmel. Egy napon azonban új
orvos érkezett Auschwitzba, Josef Mengele, akinek az a különös ötlete
támadt, hogy létesítsenek óvodát és kisiskolát a táborban, s ennek
Helene legyen a vezetője. Ez a nem mindennapi vállalkozás határozta meg
aztán a Hanemann család sorsát.
Az angol nyelvterületen nagy sikernek örvendő könyv – melynek
kiadási jogait további tíz ország vette meg – izgalmasan meséli el e
megrázó történetet, amely az emberi hősiesség gyönyörű példája, és
amelyben a tragédiák mellett a remény is felcsillan.
7. Heather Morris
Az auschwitzi tetováló
Ifjúsági kiadás vitaindító kérdésekkel, történelmi kronológiával, fényképekkel kiegészítve
A holokausztról számos könyv született, ám ez a történet minden
szempontból különleges. Senki sem számított rá, hogy az „auschwitzi
tetováló”, aki annyi évtizeden át hallgatott, egyszer csak előáll vele.
Lale Sokolov volt az a fogoly, aki a lágerbe érkezőket megjelölte az
alkarjukon egy számsorral. Rab volt, akár a többiek, de munkája
felruházta bizonyos kiváltságokkal, amelyeket a saját és mások túlélése
érdekében használt fel. Szinte mindenütt járt a táborban, saját szemével
látta a rablás és megsemmisítés teljes futószalagját.
De a története mégsem a borzalmak leltárja. Itt, ebben a földi
pokolban lett szerelmes, itt talált rá arra a nőre, akit mindig
keresett: Gitára. Lale megfogadta, hogy túl fogja élni, akármi vár is
rá, és mindent megtesz azért, hogy Gita is túlélje.
„Büszke vagyok rá, hogy Lale története most ebben a tizenévesek számára kiegészített kiadásban is megjelenik. Hiszen ti, fiatalok vagytok a jövő. A ti feladatotok tanulni a múltból, hogy ez a tragédia soha ne ismétlődhessen meg.” Heather Morris
8.Ellie Midwood
Az auschwitzi hegedűs
Győzedelmeskedhet a szerelem a gyűlölet fölött?
Auschwitz, 1943
Alma, az 50381-es rab, több ezer másik fogollyal él együtt a szögesdrót kerítések útvesztőjében, elszakítva a szeretteitől. Ez a tragikus valóság nem is állhatna messzebb Alma korábbi életétől. Gustav Mahler unokahúga nagyra becsült, ismert hegedűművészként mindig lenyűgözte a közönséget az előadásával, amikor azonban a nácik megszállták Európát, ez sajnos nem volt elég ahhoz, hogy megmentse tőlük.
Amikor a női tábor vezetője kinevezi Almát a zenekar karmesterének, hogy a munkába induló foglyoknak és a magas rangú náciknak játsszanak, Alma nem hajlandó rá, még ha döntése az életébe is kerül. Hamarosan azonban rájön, milyen hatalmat kínál neki ez a pozíció: extra fejadagokat szerezhet az éhező lányoknak, sokakat pedig megmenthet a haláltól.
Így ismerkedik meg Miklóssal, a tehetséges magyar zongoristával. A kétségbeesés közepette boldogságra találnak a közös próbákon, a titkos üzenetekben és a közösen adott koncerteken. Eközben pedig folyton azért imádkoznak, hogy ez az egész egyszer véget érjen. Auschwitzban azonban megmérgezte a levegőt a veszteség, és az egyetlen biztos dolog csak a tragédia… Vajon képes életben maradni a szerelmük ezen a reménytelen helyen?
A USA Today bestsellerszerző, Ellie Midwood lesújtóan szívet tépő, mégis gyönyörűen reményteljes regénye Alma Rosé felejthetetlen, igaz történetét meséli el, életre keltve a történelem egyik legvakmerőbb, leginspirálóbb és legbátrabb hősnőjét. Alma számtalan életet mentett meg, és reményt adott azoknak, akik már elfelejtették, hogy mit is jelent ez a szó. A kötet bebizonyítja, hogy a szerelem még a legsötétebb időszakokban is képes győzedelmeskedni – és olyan jövőt ígérni, amiért érdemes élni.
A döntés, Az auschwitzi tetováló és az Árvák vonata olvasóinak ajánljuk ezt a remekművet.
„Fenomenális! Elképesztően csodálatos! Ez a könyv vastapsot érdemel! Megsemmisítően szívfacsaró, mégis gyönyörű.” – Battle of the Books
9. Váradi József
Szivárvány Birkenau felett
Legyőzheti-e az összetartás az embertelenséget?
Miként képes a muzsika a pokol közepén is gyógyítani a lelket?
Adhat-e a szerelem elég erőt a lehetetlenhez: a szökéshez a világ egyik legkegyetlenebb haláltáborából?
Váradi József harmadik regénye ezekre a kérdésekre keresi a választ
egy Birkenauba hurcolt roma muzsikus sorsán keresztül. Ágoston, a fiatal
hegedűvirtuóz várandós feleségét hagyja Budapesten, amikor
bevagonírozzák a koncentrációs táborba tartó vonatba.
Birkenauban szörnyű árat kell fizetnie az életben maradásért: a
szadista emberkísérleteiről hírhedtté vált, a táborban élet-halál urának
számító dr. Mengelét szórakoztatja zenéjével. És ahogy alkalomról
alkalomra előadja a rettegett orvosnak Paganini La Campanella című
darabját, lassan megérti, miért hívták a zeneszerzőt kortársai az ördög
hegedűsének…
Megrázó történet az elszabadult gonosz pusztításáról, az ember legsötétebb arcáról, valamint az élni vágyás diadaláról és a szeretet mindent legyőző erejéről.
10. Eva Mozes Kor · Lisa Rojany Buccieri
Az auschwitzi ikrek
Mirjam több mint a testvérem. Ő a másik felem. A túlélésünk függ egymástól.
Éva és Mirjam az életüket köszönhetik annak, hogy ikrek. Ám könnyen lehet, hogy ami rájuk vár, az a halálnál is rosszabb.
1944 nyarán Mózes Évát a családjával együtt Auschwitzba deportálták.
A családot a megérkezést követően szétszakították, a szülőket és a
két nagyobb lánytestvért azonnal a gázkamrába vitték, az alig tízéves
Évát és ikertestvérét, Mirjamot viszont átadták annak az embernek, akit
azóta is mindenki a Halál Angyalaként ismer: dr. Josef Mengelének.
A táborban az ikrek kiváltságban részesültek, például megtarthatták a
saját ruháikat, ugyanakkor Mengele iszonyatos orvosi kísérleteinek
alanyaivá váltak. Nap mint nap küzdeniük kellett a túlélésért, és a
legtöbbjükkel vagy a szörnyű kísérletek végeztek, vagy a betegség és az
éhezés.
Az auschwitzi ikrek egyszerűen megírt, érzelmekkel telített, ám
meghökkentő tárgyilagossággal elmesélt történetében megismerhetjük egy
kislány kitartó harcát a túlélésért, ebben a kivételesen kegyetlen
világban.
1945. JANUÁR 27.
2022. JANUÁR 27.
Összegyűjtöttem újabb 10 regényt, amely felkeltette a figyelmemet.
Lehet, hogy az általam kiválasztott regényeket már olvastátok és nagyon tetszett nektek, viszont az is lehet, még nem és kedvet kaptok hozzájuk, mert nektek is úgy felkelti az érdeklődéseteket, mint amennyire az enyémet.
A listán már megjelent könyvek találhatók.
2. Jennifer Teege · Nikola Sellmair
Nagyapám engem agyonlőtt volna
Egész életemben csak egy dologra vágytam: egy kedves, vicces és helyes srácra, aki meglátja az embert a plusz kilók mögött, és úgy szeret, ahogy vagyok.
Most belépett az életembe ez a srác: Kristófnak hívják. Ő az, akiről mindig is álmodoztam. Órákon át tudok vele beszélgetni, úgy csókol meg, hogy attól megőrülök, és mindig képes mosolyt csalni az arcomra. Mellette keltem életre igazán.
A könyvekben, amiket fordítok, itt jönne el a happy end. Hát, az én életemben a szerelem egy lehetetlen döntéshelyzettel párosul, amiben az egészségem a tét…
Szívszorítóan őszinte történet arról, hogy mi történik, ha a szív harcba száll az ésszel.
Mélyedj el benne!
Litkey Ági sztárséf lehetne, ha… lenne elég önbizalma, és nem egy csőd
szélén álló étteremben, a Golyófogóban vállalna munkát. Ő azonban
elhatározza, hogy kihúzza a csávából a tulajdonost, még úgy is, hogy épp
az egykori, gimis szerelme, Valen Peti áll be mellé konyhai
kisegítőnek.
Peti, aki nem mellesleg a Fáradt Gőz rockzenekar frontembere – aki
egy régi tartozás kiegyenlítése miatt áll munkába – excentrikus
egyéniség, akiért rajonganak a nők, ő pedig képtelen ellenállni a
kínálkozó lehetőségeknek. Flegma és lekezelő, bár kissé zavarba jön,
amikor rádöbben, hogy az új séfet, akinek immár a keze alá kell
dolgozzon, elég jól ismerte régebben.
Ínycsiklandó ételek, szenvedélyes viták és egy fellobbanó szerelem,
ami nem csak az étterem konyhájában perzsel, hanem feléget mindent, ami
az útjába kerül.
Ti melyik könyvet olvasnátok el legszívesebben a 10 közül, ha még nem olvastátok?