2021. szeptember 29., szerda

Könyvek, amik felkeltették a figyelmem XV.

 Összegyűjtöttem újabb 10 regényt, amely felkeltette a figyelmemet.

Lehet, hogy az általam kiválasztott regényeket már olvastátok és nagyon tetszett nektek, viszont az is lehet, még nem és kedvet kaptok hozzájuk, mert nektek is úgy felkelti az érdeklődéseteket, mint amennyire az enyémet. 

A listán már megjelent könyvek találhatók.

 

1. Róbert Katalin 

Halld ​a szív szavát 


ÉR ​HAZUDNI A SZERELEMÉRT?

A VarázsÉlmény különleges valóságshow, ahol tizenhat‒húsz éves fiatalok mérik össze az ügyességüket.
Szereted a szabadulószobákat?
Szereted az olyan versenyeket, ahol bárki kiemelkedhet?
Akkor ezt neked is látnod kell!

Dini önálló, vérbeli vagány. Eddig nem érdekelte a VarázsÉlmény álomnyereménye, nem hitt benne, hogy egy magafajta, nincstelen kölyöknek esélye lehetne rá.
Ám megtetszik neki a stábból egy lány… És, hogy a közelébe kerüljön, másnak adja ki magát.

Jázmin szinte egy kis hercegnő. Az élete gyerekkora óta percre pontosan be van osztva: forgatások, tévéműsorok, szereplések. Ami valaha élmény volt, mára nyűg lett. Jázmin most már csak azt szeretné, ha végre egyszer azt tehetné, ami neki fontos. Csakhogy sem az apja, sem a menedzsere nem foglalkozik azzal, hogy ő mire vágyik. Álruhában kiszökik, és elindul élete kalandja…

Jázmint és Dinit egy világ választja el egymástól, a tévében most mégis összetalálkoznak. De vajon mit szól a gonosz Sáfár, ha Jázmin Dini hatására elkezd kiállni magáért? És hogyan fogadja Dzsi, Dini mentora azt, ami a fiú és a lány között történik? Lehet igazi az a szerelem, ami hazugságokra épül? És mi történik, ha kiderül, hogy Dini egy csaló?

Siker, szerelem, őszinteség – te melyik kettőt választanád? Aladdin és Jázmin örök szerelme ezúttal egy televíziós show-műsorban éled újjá. Az ismert történet alakjai benépesítik Budapest utcáit. Tarts te is velük!

Engedd, hogy elvarázsoljon!

 

2. Szántó Dániel 

Revans (Várnay Benett 1.)


Alig ​pár év telt el Magyarország történetének legbrutálisabb gyilkosságsorozata óta, most mégis egy újabb borzalmas üggyel néz szembe az Országos Rendőr-főkapitányság. Egy fiatal nőt különös kegyetlenséggel gyilkoltak meg a saját otthonában. A holttest jobb lábát levágták, a kiérkező nyomozócsapat pedig tehetetlenül áll az eset előtt.
Az egy éves kényszer-eltávozásból külföldről hazatérő Várnay Benett kénytelen csatlakozni a különítményhez, és a deviáns viselkedéséről elhíresült nyomozó hamar egy szövevényes bűncselekmény-sorozat útvesztőjének kellős közepén találja magát. Nincs gyanúsított, sem indíték, és nem egészen öt nappal az első után történik egy újabb gyilkosság, ami kísértetiesen hasonlít az előzőhöz.
Ám a tettes ez alkalommal az áldozat bal lábát vágta le, ráadásul egy üzenetet is hagyott hátra, ami minden kétséget kizár: a fővárosban újra sorozatgyilkos szedi áldozatait. Benett tudja, hogy egyre fogy az idejük a következő gyilkosság megelőzésére, miközben bénítóan hat rá a felismerés: nem lehet a véletlen műve, hogy pont aznap követték el az első gyilkosságot, amikor hazatért.
A régi sebek pedig egyre jobban felszakadnak. Az alvilág ura, akit a drogosok csak Sakálnak hívnak, egyre magabiztosabban birtokába veszi Budapestet, s már a rendőrség sem tud gátat szabni a nagyhatalmú kartell terjeszkedésének.

 

3. Livits Réka 

Tangó, ​Berlin 


Hol ​lakik a boldogság?

Noémi barátjával, Félixszel költözik Berlinbe új munka, új élet, új élmények reményében. Azonban semmi sem úgy alakul, ahogy remélte. Félixszel eltávolodnak egymástól, és bizonytalanság és magány közepette az egyetlen kapaszkodónak egy különleges tánc tűnik: a tangó.

A tangón keresztül Noémi új embereket és új érzeteket ismer meg, kinyílik és megérti, őszintének kell lennie magával, felfedez magában egy olyan nőt, akinek titkos vágyaival eddig nem mert szembenézni.

Ahhoz, hogy megállja a helyét a nagyvárosban, Noéminek kezébe kell vennie élete irányítását. Csakhogy lelke mélyén a kontroll elengedésére vágyik, arra, hogy átadhassa magát a táncnak, a pillanatnak és valakinek, akiben tökéletesen megbízhat.

Az önfeledt áramlás vonzó, a céltalan sodródás viszont veszélyes.
Vajon hol a határ?

Vajon mi bujkál a tangó érzéki, szenvedéllyel kecsegtető felszíne alatt? Megtalálja Noémi azt a testi-lelki intimitást, amire titkon vágyik, vagy az egész csak csillogó délibáb? Mit hoznak számára az ismeretlenek ölelései, kivel élheti át az igazi összeolvadás élményét? És mi történik, ha a zene véget ér?

Marad-e valami az egytáncszerelemből? Engedd, hogy sodorjon a tánc, elbűvöljön ez a különleges út új világokba, és önmagadhoz!

Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket?
Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!

 

4. Hajdú-Antal Zsuzsanna 

Belvárosi ​srác


Balázsnak megvan mindene: jó állás, jövőkép, csinos feleség, akivel ráadásul gyereket várnak.

Misa világra jön. Down-szindrómával. Az anya ezt nem tudja megemészteni, elhagyja őket, és Balázs élete fenekestül felfordul. Ott marad egy kisbabával kettesben, feladja állását, és egy blogban próbálja feldolgozni, milyen lett a világ a downos Misa mellett.
De vajon lehet-e így esélye egy harmonikus családi életre, boldogságra?
És mit keres körülötte a tévés műsorvezetőnő, akivel talán csak elsőre tűnik úgy, hogy megértik egymást?

Egy gyönyörű, mai, elgondolkodtató regény egy immár négykönyves, fiatal írótól. A korábban kétszeresen HUBBY-díjra jelölt szerző, Hajdú-Antal Zsuzsanna egy újságcikkben olvasott egy orosz férfiról, aki egyedül maradt sérült kisfiával. Az olvasottak nem hagyták nyugodni, így ez a történet szolgált alapul főhőse megálmodásához.

5. Elena Valmas 

Perzselő ​görög románc


Meddig vagyunk képesek kordában tartani az érzelmeinket, és milyen áron tudjuk azokat magunk elől is eltitkolni? Egyáltalán miért nem vagyunk hajlandóak elfogadni azokat? Mi lett volna ha…? Vajon kiderül?

Lucy és barátnője egy felhőtlen nyaralásra indulnak, ahol váratlan szerelemre bukkannak. Azonban a történetük kicsit sem egyszerű. Míg Mona megéli az élet adta ajándékokat, addig Lucyval érzelmei jojó-t játszanak. Egyszer enged, másszor inkább visszaránt, és egyúttal kettőt hátralép. Arra viszont nem számított, hogy a Görögországban töltött napjaik rohamosan fogynak. Vajon lesz elég ideje engedni saját boldogságának? Vagy túl későn jön rá, hogy az ő hajója már nincs a kikötőben és talán vissza se fordul Ő miatta?

Tarts velem ebben a kalandban, és ígérem különböző szemszögből fogod látni a történetet.

 

6. K. A. Varsson 

Kirakós

Janteloven-gyilkosságok


A Kirakós nem szokványos krimi. A méltán népszerű skandináv bűnügyi regények műfaját ötvözi az otthon játszható szabadulószoba-könyvek feltörekvő trendjével.
Tökéletesen élvezhető a „hagyományos” módon, az olvasó sorról sorra halad, közben találgat és gondolkozik a történetet illetően, amely végül teljes egészében kibontakozik előtte.
Lehetőség nyílik azonban időről időre a nyomozók bőrébe bújni, mivel a könyvben tíz, egyértelműen jelzett – eltérő betűtípussal szedett – feladvány található, amelyek megoldásához semmi más nem szükséges, mint az olvasó leleményessége. Ezeknél a pontoknál kicsit megáll az idő, és mindenki kedvére kutakodhat a könyvön kívüli világban, később pedig ellenőrizheti, helyes megoldásra jutott-e.

 

 

7. Emily Henry 

Strandkönyv 


January reménytelenül romantikus lélek, aki úgy beszéli el a saját életét, mintha egy sikerfilm hősnője lenne. Gus komoly íróember, aki szerint a szerelem csak mese.
January történeteiben mindenki boldogan él, míg meg nem hal. Gus kinyírja az egész szereplőgárdát.
Egymás szöges ellentétei tehát.
Mégis, több a közös vonásuk, mint gondolnánk:
Két szomszédos tóparti víkendházban töltik a nyarat.
Bénító alkotói válsággal küzdenek.
Le vannak égve.
És három hónap alatt kell megírniuk egy-egy bestsellert.
Az eredmény? Egy fogadás! Műfajt cserélnek, és az nyer, akinek a könyvét előbb adják ki.
A rizikó? Így, hogy egymás sztoriját mesélik, könnyen a feje tetejére állhat a világ…

Emily Henry regénye immár egy éve uralja a nemzetközi sikerlistákat. A Strandkönyv a perzselő nyárban játszódó, szellemes szerelmi történet, amelyen az olvasó nagyokat nevethet, meg sírdogálhat is egy kicsit. A tökéletes kikapcsolódás, napsütés mellé vagy helyett!

 

8. Rachel Bateman 

Someone ​Else's Summer – Valaki más nyara


Anna mindig is bálványozta a nővérét, Stormot, így miután a lány egy tragikus autóbalesetben meghal a középiskolai ballagása éjszakáján, a család összeomlik, Anna pedig teljesen elveszettnek érzi magát. Aztán a lány megtalálja Storm nyári bakancslistáját, és úgy dönt, azzal tiszteleg a nővére emléke előtt, hogy ez lesz élete legjobb nyara – melynek részeként hatalmas autós körutazásra indul az álmoskás iowai városból az óceánpartra.

Anna mindent ki szeretne pipálni Storm listájáról a nővére legjobb barátjával, Cameronnal – a szomszéd sráccal –, aki talán tudta, hogy Storm álomnyara végül majd ahhoz vezet, hogy Anna megismerje önmagát.

Tarts vele az útján!
Az utadon…

 

 

9. Paullina Simons 

Tatjána ​és Alexander (A bronzlovas 2.)


Szenvedélyes ​és káprázatos szerelmi történet
A bronzlovas Oroszországban született írójától.

Tatjánának tizennyolc évesen és várandósan, csodával határos módon sikerül nyugatra menekülnie a háború sújtotta Leningrádból, abban a hiszemben, hogy megözvegyült. Ám férjét, Alexander Belov őrnagyot, a Szovjetunió sokszorosan kitüntetett hősét letartóztatta Sztálin hírhedt titkosrendőrsége, és jelenleg éppen a kivégzésére vár hazaárulásért és kémkedésért.

Tatjána új életet kezd Amerikában. A háború utáni New Yorkban olyan munkát és barátokat talál, és olyan élet vár rá, amilyenről álmodni sem mert. A gyász elől azonban nem menekülhet, és egyre hallja Alexander hívó szavát.

Mindeközben Alexander élete nagyobb veszélyben van, mint valaha. A férfi, aki amerikainak született, de már fiatalon Oroszországban rekedt, a Vörös Hadseregben szolgál, és a túlélés reményében szovjet állampolgárnak adja ki magát. Neki még nem ért véget a háború, de Oroszország esetleges győzelme vagy veresége egyaránt a biztos halált jelenti számára.

A történelmi regények mesteri tollú írónője, Paullina Simons egy földrészeken, korszakokon és az emberi érzelmek teljes skáláján átívelő útra visz minket. Szívbe markolóan gyönyörű szerelmi történet, ami még sokáig bennünk él azután is, hogy elolvastuk a könyvet.

Éld át a fordulatait!

 

10. Bogár Erika 

Széttört ​akkordok


Peti, a győri Hideglelés rockegyüttes vezetője nagy reményekkel tekint a közelgő nyárra, hiszen egy New York-i vendéggitárost vár.
Josh érkezése az új lehetőségek mellett kihívások elé is állítja a zenekart. Felkészülésüket a kiugrást jelentő koncertturnéra rejtélyes, megmagyarázhatatlan balesetek hátráltatják.
Peti egyetemre készülő húga, Gitta és az öntörvényű zenész között kialakuló mély vonzalom felforgatja a lány hétköznapjait és veszélybe sodorja a testvérek addigi jó viszonyát.

Zene – Misztikum – Romantika

 

 

 

 

  Ti melyik könyvet olvasnátok el legszívesebben a 10 közül, ha még nem olvastátok?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.