Véleményem Leslie Potter "Játékszer" című duológiájáról

Leslie Potter

Ösztön (Játékszer 1.) 

Luke, ​a harmincas éveiben járó szexfüggő férfi és felesége, April élete teljesen megváltozik, amikor megszületik a gyerekük, Sarah. A korábban tabukat nem ismerő szexuális életük lassan átalakul, April egyre többször mond nemet férje perverz vágyaira, amihez Luke először a tőle megszokott humorral próbál hozzáállni. A gyakori és szenvedélyes szexről azonban továbbra sem képes lemondani. Hosszas hezitálás után szexkapcsolatba kezd a nála jóval fiatalabb kisgyerekes anyával, Evával.Vajon Luke és April kapcsolata megmenthető? Kit terhel a felelősség a házasság megromlásáért: a szexmániás férjet, vagy a csak magával törődő, még a gyermekét is elhanyagoló feleséget? Meddig tartható fent a szenvedélyes viszony Luke és Eva között, ha mindketten máshoz mennek haza? Valójában ki kinek a játékszere?Leslie Potter szókimondó, erotikus regénye tabudöntögető, ugyanakkor egy nagyon fontos problémára hívja fel az olvasók figyelmét: a gyerekszülés utáni szexuális élet helyreállításának fontosságára. A túlfűtött történet hamarosan újabb váratlan fordulatokkal folytatódik a második kötetben.

 

 

Leslie Potter

Szenvedély (Játékszer 2.)

 

Az első részből megismert Eva és Luke története nem várt izgalmakkal folytatódik, miután morálisan igencsak megkérdőjelezhető egyezséget kötnek egymással: érzelmek nélküli szexkapcsolatba kezdenek, így pótolják mindazt, amit nem kaptak meg a házasságukban. Azonban az érzelmek kiszámíthatatlanok. Ahogy egyre jobban elmerülnek egymás testének felfedezésében, Luke úgy merül el egyre mélyebben a szenvedélyes szerelem érzésében, s nem is sejti, hogy ezzel a végzete felé sodródik.

Vajon Eva szélsőséges viselkedése is mély érzelmekről árulkodik? Vagy valami egészen más rejlik a háttérben?Leslie Potter magával ragadó, szenvedélytől fűtött erotikus története meghökkentő jelenetekben mutatja be az olvasónak, hogy mindennek ára van…

 

Írta: Leslie Potter

Kiadó: Álomgyár

Kiadási év: 2018

 

 

Rendelhető:

Ösztön (Játékszer 1.)   /  Szenvedély (Játékszer 2.)

Figyelem!

A bejegyzés cselekményleírást tartalmazhat!

 

,, Az ember nem kerülheti el a sorsát!" 

 

Sokáig gondolkodtam azon, hogy hogyan is kellene megírnom Leslie Potter könyveiről az értékelésemet. Először az Ösztön című regényét fejeztem be, és utána rögtön bele is kezdtem a véleményem kifejtésébe, de jobbnak láttam, ha csak azután ülök le bejegyzést írni, miután a folytatással is végeztem.

Nem volt könnyű dolgom, mert nagyon vegyes érzéseket hagyott bennem, amiről nehezebben tudok szót ejteni, mint más eddig kiolvasott regényeket illetően. 

 Egyrészről nekem tetszett, de mint fentebb említettem, nagyon vegyes érzésekkel zártam be a könyvet. Először azzal kezdeném, ami nagyon tetszett. Az első kötetben imádtam a házassági bonyodalmakat, az ok-okozati összefüggéseket, és azt is, ahogy felvezette a folytatás tartalmát. Hihetővé tette, és a karakterek viselkedése, megnyilvánulása tipikusan hozta a rájuk jellemzőket.

Adott egy szexfüggő férfi, akinek a legtöbb gondolata akörül járt, miközben folyton rémes poénokkal fárasztja a terhes feleségét, ha nem éppen az ágytorna miatt zaklatja. Amolyan ösztön lény, amelynek folyton ki kell elégíteni a vágyát. Szerintem, emiatt nyert értelmet a címe, hiszen az ösztöne vezéreli.

(Ehhez fűzném hozzá : egy véleményben azt olvastam, hogy az egyik olvasó kevésnek találta az erotikus részeket, miközben a könyvben jópár akad. Bár, hozzá kell tennem, nem mindegyik részletes. )

Nekem Luke az elején nagyon unszimpatikus volt, mert csak is magát helyezte előtérbe, és mással nem is foglalkozott. Egy igazán összetett karakter, akiről sok mindent lehetne írni, és hosszasan lehetne elemezni a viselkedését. Benne is volt szerethető, illetve kevésbé szerethető tulajdonság, viszont a folytatásban sokkal szimpatikusabbá vált nekem.

A felesége viszont nem csak a kezdetektől volt unszimpatikus, mert ő a továbbiakban sem lett a szívemcsücske, és bár nem szeretek ilyent írni, de semleges maradt számomra. Szinte semmit sem tudtam meg róla, csak a viselkedése alapján tudtam megítélni őt.

Kettejük házassága olyan, amely külső szemmel nézve eléggé katasztrofális, mégis úgy gondoltam, hogy tökéletesen megérdemelték egymást. Egyikük sem váltott, nekik úgy volt tökéletes, ahogy volt. A gyerekük megszületése után sem változott a helyzet, és ez valamilyen szinten bejött nekem, mert eléggé valósághűen ábrázolta a legtöbb családi problémát.

Ahogy haladt előre a történet, vártam, mikor történik az, amit a fülszöveg már előre beharangozott, és kicsit elkeseredetten vettem tudomásul, hogy az első kötet amolyan felvezető, és több oldalon keresztül várhatjuk a nagy bekövetkezést.

A következő történet pedig ott folytatódik, ahol az előző befejeződött, felvéve annak vonulatát, tovább mesélve a történetet. Végre megadja az olvasók számára, amire az előző óta kíváncsian vártak. 

El kell ismernem, nekem sokkal jobban bejött a második kötet, mert sokkal több mindent történt benne. Itt nagyobb szerepet kapott a harmadik fél, aki az előzményben csak olykor feltűnt, kisebb-nagyobb időre. 

 

Ami tetszett benne…

Luke - - > ha néha kicsit sok is volt, de a humora, és a vicces megnyilvánulásai sokat lendítettek a történeten. Illetve az is, ahogyan a kislányával foglalkozott. Ez mind hozzátettek valami pluszt a tartalomhoz, mert számomra példaértékű volt a viselkedése.

A karakterek valósághű ábrázolása, mert valamilyen szinten mindegyikkel tudtam valamennyire azonosulni.

A vége - - > Sokan megjegyezték, hogy más befejezést gondoltak neki, én tökéletesen meg vagyok vele elégedve, mivel a kezdetektől fogva érezhető, hogy ide fog kikötni az egész. Hozzá kell tennem, leginkább a második rész közepétől érződik a leginkább, hogy a helyzet nem fog úgy véget érni, mint más könyvek esetében. Nekem ez bejött.

 

Ami nagyon nem tetszett…

Hosszú lett, és kevesebb oldalból is meg lehetett volna írni a cselekményt, jobban kibogozva a szálakat. Nagyon sok benne a felesleg, amire én, mint olvasó nagyon nem voltam kíváncsi.

Nagyobb katarzisra számítottam, mert ez így számomra nem volt akkora szám, hogy körmöt rágva várjam, vajon mi történik velük. A folytonos ,,lüke” szótól, amivel a férfit illették, na attól plafonra tudtam volna mászni, és engem roppantul idegesített, hogy mindenki ezt mondta. Egy kicsit elfogadhatóbb lett volna, ha valami szinonimát használt volna a szerző.

Hogy kinek ajánlom a regényt…

Annak az olvasónak, aki szereti a lassan kibontakozó történeteket, amely már-már tabu témákat döntöget.

Véleményem Robin O'Wrightly „Erelemkettő (Erelem 2.)” című könyvéről

Erelemkettő (Erelem 2.)

(duplán eszetlen szerelem)

 

Egy ​kabrió hasít végig a sztrádán, a kétszer megélt naplemente felé. Szökésben a tökéletesen tökéletlen páros, Tilda és Clifton, akik álnéven és igazi lúzerekként menekülnek a rendőrség elől. Így kezdődik az Erelem (eszetlen szerelem) abszurd romantikus paródia és narrációs szatíra folytatása, az Erelemkettő (duplán eszetlen szerelem). Visszaköszön a többi eszetlenkedő: Tilda álleszbi húga, Janet, és a magányos szinglimami, Kristine, illetve a volt troll-éga, Tony, de még Russel, Janet álompasija is benéz. Azért jönnek sokadmagukkal, hogy tökéletes görbe tükröt mutassanak nekünk a gyarló, ámde megjavulásra képes és azt áhító emberiség érzelmi állapotáról. És persze tovább bosszantja egymást az író két lírai énje, hogy az olvasó se unatkozzon. Felmerül a kérdés: meg kell-e magyarázni a viccet, vagy inkább énekeljünk gyerekdalt? Hányszor kaphatunk esélyt bármire is az életben?

A végére odakerül a mondanivaló is: a barátságról, a hűségről, a tiszteletről, az őszinteségről, meg a tizennyolcas karikáról, ami végül mégsem kell.

„A regényírás Tarantinója új műfajt teremtett ezzel a sorozattal” — J. Soldier, író

Írta: Robin O’Wrightly

Kiadó: szerzői kiadás

Kiadási év: 2018

Rendelhető: shop.konyvmogul.hu/robin-o-wrightly-erelemketto-duplan-eszetlen-szerelem 

Pár éve olvastam az Erelem első kötetét, és mivel azóta megjelent a második, illetve a harmadik rész is, így gondoltam, ideje lenne megírnom a véleményemet a folytatásáról, amely még inkább elnyerte a tetszésemet. Szerintem vétek kihagyni, mert tökéletes kikapcsolódást nyújt egy fárasztó hét után. Engem szórakoztatott, és igazán kiszakított a hétköznapok szürkeségéből.

Az első könyvről írt véleményemet ide kattintva tudjátok elolvasni.

-- > Tényleg eszetlen ez a szerelem <3

Figyelem!

Cselekményleírást tartalmazhat! 

,,Gyönyörű vörös naplemente csókolta arcon a két renitens menekülőt, akikben a fáradtság virága, ködképletbe burkolódzón táncot járt.”

Mint minden regénynél, amiről véleményt írok, itt is sokáig gondolkodtam, hogy vajon mit írjak róla. Először egy brutálisan hosszú véleményt alkottam meg, amely tele volt spoilerrel, ezért kitöröltem. Nem lett volna fair tőlem az olvasókkal szemben, ha lelövöm a cselekmény legjelentősebb mozzanatait, ezzel elvéve tőlük a kedvet, hogy valaha is elolvassák ezt a cuki, abszurdan romantikus paródiát és narrációs szatírát, ami eléggé egyedi a maga műfajában. El kell ismernem, nekem sokkal jobban tetszett, mint az előző, mert itt picivel közelebb tudtam kerülni a karakterekhez.

Tilda és Clifton történetét az Erelem (eszetlen szerelem) regényben ismertem meg. A sok, keményebb cselekményű történet mellé kellett valami könnyed kis olvasmány, ez pedig tökéletesen megfelelt a célnak. Nem csalódtam benne, mert a karakterek továbbra is eszetlenül édesek, és eszetlenül szerelmesek. Engem teljesen magával ragadt, ezért amikor megkaptam a folytatást, el is merültem benne, kíváncsian várva, hogyan ér véget kettejük története.

Mert bizony a folytatás is bővelkedett érdekességekben. A szőkenős viccek tipikus hősnője Tilda, és az ő cuki adó-nisza visszatértek, megint hatalmasat alkotni. Ezen az adó-niszos poénon még mindig jót mosolygok, nálam nagyon betalált. Emellett akadtak benne viccesebb megszólalások, illetve a narráció is hozta a szokásos formáját.

Az esetlen szerelmespár további magaslatokba emelkedett, ami olykor mosolyt csalt az arcomra, olykor viszont elgondolkodtatott, hogy vajon Robin hogyan tudott összehozni egy ilyen fantasztikus sztorit, fölülmúlva az előzőt. A karakterek észrevehető fejlődésen mentek keresztül az előző rész óta, és sokkal szimpatikusabbá váltak, sőt kifejezetten szerethetők lettek. Bár Tilda még mindig hozza a tőle elvárt szintet, addig úgy éreztem, Clifton sokkal több mindent mutatott meg magából, mint az elsőben. Nagyobb szerepet kapott, és ez tetszett. Sokkal komolyabb lett, vagy lehet csak nekem tűnt ilyennek. Még Tilda húga, Janet is közelebb került hozzám, bár őt az elején nagyon nem tudtam megkedvelni, és már-már semlegesen tekintettem rá. Amolyan felesleges karakternek tűnt, de változott a helyzet, ennek pedig nagyon örültem. Róla még úgy olvasnék mondjuk egy novellát, vagy egy kisebb szösszenetet. A másik kedvencem, akinél örültem, hogy ebben is felbukkan, az nem más volt, mint Tilda édesanyja, magányos szinglimami, Kristine. Őt mindig is csíptem, és nagyon szomorú lettem volna, ha ő nem bukkant volna fel. Eddig ő a legszimpatikusabb Robin-mami karakterem, ha Andreát nem számítjuk bele.

A többi mellékkarakter is mind hozzá tudott valamit tenni a történethez, de nem rajtuk volt a hangsúly.  A történet végével meg vagyok elégedve, sőt kifejezetten tetszett, hogy így lett lezárva. A lelkivilágomnak nagyon kellett egy ilyen történet, ezért örök hálám a szerzőnek.

Kedvenc karakterem: Clifton, bár sohasem hittem volna, hogy valaha is őt választanám a kedvencemnek, mert az előzőben legszívesebben kiiktattattam volna az írónővel, annyira idegesítő volt néha.

Összegezve: Szerintem nagyon összetett, mégis könnyed olvasmányt kap az olvasó. Romantikus, abszurd, vicces. Több ez, mint egy egyszerű limonádé történet, sőt kifejezetten szórakoztató, és jó kikapcsolódást nyújt.