Kedvenc pillanatom Vi Keeland ,,Egomániás" című könyvéből

Figyelem!

Csak akkor haladj tovább, ha már olvastad Vi Keeland könyvét, 

mert spoilert tartalmaz a bejegyzés.

11. – 12. oldal ~~ Drew

– Miért nem jön le? Le fog esni, és megüti magát.  

– Honnan tudhatom, hogy nem fog bántani, ha lemegyek?

A fejemet csóváltam, és próbáltam visszafogni a nevetésemet.

– Kiscsillag, nézze már meg, hogy én mekkora vagyok és maga mekkora. Azzal, hogy odafönt álldogál egy széken, semmivel sem ér többet. Ha bántani akartam volna, akkor már rég megtettem volna.

– Figyelmeztettem, hetente kétszer járok Krav Magára.

– Kétszer egy héten? Komolyan? Köszönöm a figyelmeztetést.

– Kár csúfolódnia. Még az is lehet, hogy kárt tudnék tenni önben. Tudja, ami a betolakodókat illeti, ön a bunkó fajtából való.

– Jöjjön le!

   Miután egy egész percig bámult rám, lemászott a székről.

– Látja? Ugyanolyan biztonságban van a földön, mint a széken volt.

 16. – 17. oldal ~~ Emerie

– Sajnálom, hogy beleestem ebbe a csapdába, és hogy a zsarukkal fenyegettem.

– Arról se feledkezzen meg, hogy a Krav Maga tudásával is halálra ijesztett.

   Felnéztem, és láttam, hogy mosolyog. Jó volt ránézni. Túl jó. A helyes arcától csak még idegesebb lettem, jóllehet nem annyira, hogy felpattanjak egy székre és a rendőrséget hívjam. Nem. Ennek a férfinak a mosolya sármos volt, megremegett tőle a térdem. És nem csak a térdem.

– Tényleg Krav Magázom.

– Ez örvendetes. Meg is ijesztett, amikor beléptem. Le merném fogadni, hogy képes lenne szétrúgni egy kislány fenekét.

    Mozdulatlanná dermedtem pakolás közben.

– Egy kislány seggét? Férfi a tanárom.

   Összefonta a karját a mellkasán. A széles, izmos mellkasán.

– És mióta vesz órákat?

– Majdnem három hónapja.

– Nem fog legyőzni egy magamfajta méretű férfit három hónapnyi Krav Maga tudással.

    Lehet, hogy a kései óra tette vagy az, hogy rá kellett döbbenjek, minden megtakarításom odalett, ráadásul nem volt egy irodám sem, ahol fogadhattam volna a klienseimet, de ekkor elszakadt a cérna. Rátámadtam a szegény, gyanútlan emberre. Szó szerint felugrottam a székre, onnan az asztalra léptem és rávetettem magam. Rávetettem magam.

    Jóllehet váratlanul érte a támadás, de egy szempillantás alatt reagált. Sikerült hatástalanítania, a karomat pedig hátracsavarta.

    Feldühített, hogy még csak a szeme se rezzent. A leheletét a nyakamon éreztem, a hangja mély volt és kimért.

– Ez mi volt?

– Csak próbáltam megmutatni, hogy mit tudok.

Éreztem, ahogy megrázkódik mögöttem a teste, bár semmi hangot nem adott ki magából.

– Maga most kinevet engem? Ismét?

Nevetve válaszolt.

– Nem.

– Igenis sok mindent tudok, csak ma este minden összekuszálódott.

   Még mindig nem engedett el, hanem előrehajolt, a vállamra tette az állát, és azt mondta: – Ha már a tudásunkat fitogtatjuk, akkor szívesen mutatok pár fogást.

   Felállt a szőr a hátamon, olyan libabőrös lettem.

– Nos… én… én…

   Elengedett, de vagy egy percbe telt, mire összeszedtem magam. Nem fordultam meg, mert nem akartam, hogy lássa, elpirultam, befejeztem a pakolást, és kihúztam a telefontöltőt a konnektorból.